Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

Kedves Testvérünk!


Nagyon örülünk, hogy most téged is tájékoztathatunk szolgálatunkról. Röviden bemutatkozunk és ismertetjük fõ munkaterületünket a BALATON MISSZIÓ-t.

A Reménysugár Missziói Társaság fõ célja, hogy Jézus Krisztusról tegyen hiteles bizonyságot minél több embernek.
Feladatunknak tekintjük, hogy a környezetünkben élõknek elmondjuk és cselekedeteinkkel bemutassuk az evangélium üzenetét. Felekezetek közötti szervezetként szolgálunk, mivel Isten gyermekei minden evangéliumi alapokon álló közösségben jelen vannak.

A BALATON MISSZIÓ egyelõre egyedülálló kezdeményezés hazánkban. Ilyen jellegû evangélizációs rendezvény még nem volt.
Szeretnénk megtalálni az utat embertársainkhoz, akik még nem ismerik az Örömhírt. Ehhez új módszereket is kipróbálunk úgy, hogy célunkat tartjuk mindig szem elõtt. Augusztus 5. és 11. között Balatonszemesen és Nagycsepelyen fogunk szolgálni. Napközben a különbözõ korosztályoknak szervezünk változatos programokat. Esténként lesznek az evangélizációk a Balaton parton és egy művelődési házban, amelyeket Zimányi József lelkipásztor fog tartani.
Négy korosztály van, akiket szeretnénk elérni: gyerekek, fiatalok, házaspárok, idõsek. Közvetlenül leginkább a délelõtti és délutáni alkalmakra fogunk hivogatni. Ezeken a programokon az emberek bizonyosfokú félelmei, ellenszenvei feloldódnak és így könnyebben tudunk kapcsolatokat kiépíteni. Például egy jó kosármeccs után könnyebb elhívni a fiatalokat estére, mintha csak a kezükbe nyomnánk egy meghívót. Kb. 33-an fogunk szolgálni a Balatonnál.

Köszönjük, ha vállalod a naponkénti imádságokat ezért az evangélizációért és így válhat minél többünk közös szolgálatává.

Isten áldását kívánjuk életedre!


A csapat nevében szeretettel,

Nagy Tamás
a Balaton Misszió felelõse



„Jézus mondta: Én vagyok a világ világossága,
aki engem követ, nem jár sötétségben,
hanem övé lesz az élet világossága.”
(Jn 8,12)
































Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. február 23., hétfő

    Háromszázötven éve annak, hogy az ellenreformáció idején gályarabságra ítélt és megkínzott prédikátorokat kiszabadította nápolyi fogságukból a holland...
  • 2026. február 23., hétfő

    Rajz- és makettpályázatot hirdettek meg a Budapest-Északi Református Egyházmegyében.
  • 2026. február 22., vasárnap

    Rácz-Vekerdi János bólyi lelkipásztor portréja.
  • 2026. február 20., péntek

    Az alkalmas, az alkalmatlan és a rendelt időről, böjtfőhöz közeledve.
  • 2026. február 19., csütörtök

    4. Nyári Gyermektábor-konferencia
  • 2026. február 19., csütörtök

    Gyermektábori szolgálók képzése indul tavasszal
  • 2026. február 18., szerda

    Egy kazettás magnó hatása a XXI. századi kis magyar médiatörténetre. – 2025 decemberében lett 100 éves a magyar rádiózás. A múltról, jelenről, közszol...
  • 2026. február 18., szerda

    Képek és imák párbeszédével invitál minket elcsendesedésre és szemlélődésre Nagy Károly Zsolt Böjt albuma. Reflexió, útmutató és beszélgetés a szerzőv...
  • 2026. február 16., hétfő

    Mindent megkaptam amire vágytam, de kiderült, hogy nincs rá szükségem.
  • 2026. február 16., hétfő

    Bevezetés a lelki beszélgetésbe és lelki kisérésbe - három alkalom lelkipásztoroknak