Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

 

 

Egyesületünk, a Református Egyházzenészek Munkaközössége (ReZeM) fő célja a magyar református egyházzene képviselete, gondozása, kutatása, értékeinek közzététele, valamint az egyházzenei kultúra fejlesztése.

1991 augusztusában alakultunk. Kezdettől fogva a szervezett egyházzenei munkálkodás volt a célunk. Fővárosi központtal létesültünk, az országos összefogottság érdekében. 1994 óta működünk bíróságilag bejegyzett, 1998 óta közhasznú szervezetként. A tagságot közel 300 karnagy, orgonista, kántor, tanár, lelkész és egyházzene iránt érdeklődő más személy alkotja. Minden tagunk saját közvetlen környezetében, különféle szolgálatok formájában aktívan képviseli a magyar református egyházzenét. Tagságunk összetételét tekintve országunk minden régiója, összes egyházkerületünk képviselteti magát. Határon kívüli tagjaink Erdélyben, Felvidéken, Németországban élnek.

Korábban hiányosan ellátott terület volt egyházzenei kiadványok (kották, CD-k, kazetták, énekfüzetek, tanulmányok) kiadása és gondozása. Jelenleg 80. kiadványunk megjelentetésén dolgozunk. Időszakos kiadványként jelentetjük meg Zsoltár című szakmai folyóiratunkat, amely az egyetlen református vonatkozású zenei szakfolyóirat.

Fennállásunk másfél évtizede alatt számos programot bonyolítottunk le. Rendszeresen szervezünk találkozókat, előadásokat, konferenciákat, továbbképzéseket, tapasztalatcseréket, összejöveteleket kántorok, kórusvezetők, iskolai ének-zenetanárok számára. Elkötelezett hívei vagyunk az egyházzenét művelő réteg továbbképzésének, az egyházzenei élet fejlesztésének. Szakmai fórumot biztosítunk a református egyházzenei ügyeknek. Ápoljuk és őrizzük jelentős egyházzenészeink, református zeneszerzőink emlékét és életművét. (2006-ban, pl. emléktáblát állítottunk Gárdonyi Zoltán zeneszerző egykori lakóházának falán.)

Hazai és határon túli, nemzetközi egyházzenei kapcsolatokat létesítettünk és ápolunk. Tagjai vagyunk az EKEK (Europischen Konferenz für Evangelischen Kirchenmusik) európai egyházzenei szervezetnek, kapcsolatot tartunk fenn a Doctorok Kollégiuma Hymnológiai Szekciójával, az erdélyi Szenci Molnár Albert Egyházzenei Társasággal, a Magyar Egyházzenei Társasággal, továbbá több református, illetve egyházzenei kötődésű szervezettel és vállalkozással.

Egyesületünk Elnöksége 3 tagú: Dr. Fekete Csaba elnök, lelkész- könyvtáros; Kisné Balázs Enikő titkár, egyházzene-tanár, karnagy; valamint Dr. Bódiss Tamás jegyző, Zsinati egyházzenei előadó, orgonista-kántor-karnagy alkotja. Az Elnökség munkáját Szakértői Bizottság és Felügyelő Bizottság támogatja és ellenőrzi. A Szakértői Bizottság tagjai: Dr. Karasszon Dezső tag, Varga László tag és Dr. Dávid István póttag. A Felügyelő Bizottság tagjai: Dr. Denke Gergely elnök, Kobzos Kiss Tamás tag és Orosz Otília póttag. "De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.- Ezzel a hittel teljesítjük szolgálatainkat.

Hírek, nyilatkozatok, cikkek rendszeresen jelennek meg egyesületünkről, illetve vezetőink és tagjaink tollából szakmai és egyházi folyóiratokban, lapokban (Pl. Református Egyház, Reformátusok Lapja, Magyar Egyházzene, stb.), valamint több internetes honlapon (www.reformatus.hu, www.parokia.hu, www.egyhazzene.hu, www.nonprofit.hu, stb.), a Magyar Televízió Örömhír című műsorában, de hallattuk hangunkat a Magyar Rádióban, és a Katolikus Rádióban is.

Vállalkozási tevékenységünk egyházzenei kiadványok gondozására és forgalmazására korlátozódik. E tevékenységünk teljes bevétele alapcéljainkat szolgálja.

Célkitűzésünk nem változott: az istentiszteleti ének-gyakorlat, és zenei szolgálat színvonalának emelése, az egyházzenét művelő réteg tudományos és gyakorlati ismereteinek bővítése, a jelen egyházzenei állapotának felmérése és a továbblépés lehetőségeinek megvitatása. Ezt igyekeztünk megvalósítani a mögöttünk álló években, és tervezzük a következőkben is.

Köszönjük, hogy bemutatkozásunkat figyelemre méltatta!

Isten áldja!





















Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 28., szerda

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.
  • 2026. október 26., hétfő

    ...Balog Zoltán: Református egyház, „kegyelmi ügy” és kommunikáció című írására
  • 2026. október 24., szombat

    Film készül Szabó Imre egykori fasori esperes életéről. A megrendítő életút feltárhatóságáról Szekeres Csaba filmrendezővel és Erdős Kristóf történéss...