Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Gyülekezeti kirándulás 2018.

Kirándulás Tordára


A Sárkeresztúri Református Egyházközség, hosszú előkészítő munka után, 2018. június 29 – 30-a között valósította meg azt az álmát, hogy meglátogassa Tordán az 1568-as Országgyűlés helyszínét, ahol a világon elsőként hirdették ki a lelkiismereti szabadság és a vallási tolerancia törvényét.
Reggel korán indultunk, hiszen útba ejtettük a gyönyörű Nagyváradot, a Kőrös menti Párizst, a Királyhágót. Bánffyhunyadon és Kalotaszentkirályon vártak ránk a református gyülekezetek lelkészei, akik nagy lelkesedéssel és szakértelemmel mutatták be méltán híres műemlékvédett templomaikat. Kalotaszentkirályon Kiss Péter lelkipásztorunk fohásza után elfoglaltuk a szállásunkat és elfogyasztottuk finom vacsoránkat. Köszönjük szépen a szíves vendéglátást Lakatos András igazgató úrnak és feleségének Anikónak, akik lehetővé tették, hogy magyar környezetben, nagyon kulturált körülmények között pihenjük ki az első nap fáradalmait.
A második nap Tordán meglátogattuk az Országgyűlés helyszínét, az Ó-tordai református templomot. Itt Nagy Albert tiszteletes úr tájékoztatott minket a templom történetéről, illetve a közelgő felújítás tervezgetéséről.
Mielőtt a sóbányába indultunk, útba ejtettük azt a református parókia épületet, ahol 1849. július közepén Petőfi Sándor elhelyezte feleségét és gyermekét mielőtt folytatta volna útját a Segesvári csatatér felé…
Az utazás alatt sok érdekes információt hallhattunk Románia történelméről, kultúrájáról, vallásáról, Erdély és Románia történelmi viszonyáról és a Székelyföldről.
A fárasztó, de minden pillanatában tartalmas kirándulás lelket melengető élményekkel szolgált. Köszönjük megálmodóinak és lebonyolítóinak.

A kiránduláson készült képeket hamarosan feltöltjük


Benedek Jenő pótpresbiter

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 2, összesen: 27427

  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...
  • 2024. április 04., csütörtök

    Folytonosság és változás, külső tényezők és személyes hit, individualizmus és felekezeti elkötelezettség, ébredés és szekularizáció teszik sokszínűvé ...