Sátoraljaújhelyre, a Zemplén fővárosába hamar eljutottak a reformáció tanai. "Újhely a magyarországi protestáns ecclesiák történetében fő helyt áll. A megújított tudomány itt vert legelébb gyökeret, innen sugárza ki ennek világa az országnak minden egyéb tájaira." - írja nagy nyelvújítónk, Kazinczy Ferenc, aki 1814-18 között gyülekezetünk főgondnoka volt. Már 1522-ből vannak írásos emlékek arról, hogy üldözni kezdték a Wittenbergből hazatért újhelyi prédikátort, Siklósy Mihályt. A kálvini hitelvek végül a század második felére terjednek el térségünkben, s veszik át a vezető szerepet. A növekvő gyülekezet lassan kiszorítja a város templomából a katolikusokat, az ellenreformáció idején azonban el kell hagyniuk a kőtemplomot. II. József türelmi rendeletének következtében épülhetett fel ma is álló templomunk 1784-89 között. Lelkipásztoraink sorából kiemelkedik Fejes István, aki miután püspökké választották továbbra is Sátoraljaújhelyen maradt, s akinek költői tevékenységére is büszkék lehetünk, ő írta a 276. dicséret szövegét: "Egyedüli reményem..." A XX. század viharai között itt kezdte pályafutását a későbbi püspök, Enyedi Andor is. 1936-ban kapta templomunk második harangját, mely 710 kg súlyú (az elsőt, mely 424 kg-os, 1912-ben szentelték). Ebben az időszakban gazdagodott gyülekezetünk egy Riegel-féle két manuálos 17 regiszteres orgonával is. Az elmúlt évtizedek azonban nem voltak ilyen kegyesek hozzánk. Még a természet erői is összefogtak templomunk ellen, amikor 1963-ban egy hatalmas vihar letépte a templom egész tetőszerkezetét. A templomtest felújítása után a lelki megújulás azonban még váratott magára egészen a kilencvenes évekig.

Gyülekezetünk történetéről bővebben olvashatnak a kedves érdeklődők a 2000-ben megjelent, Dr.Hőgye István-Kádár Ferenc: A hegyen épült város c. könyvben, mely gyülekezetünk történetét a reformációtól egészen napjainkig mutatja be.