Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Tudósítás a Parókia Portálon

Régi idők focija

Változtatni nem lehet, bánkódni nem érdemes - aki lelkészcsaládba születik, egyből a gyülekezet középpontjába kerül. Foci a tyúkudvarban, puszi az egyházügyi hivatalnoknak, mindenhol egy ismerős - néhány emléktöredék a múltból, milyen volt refpapgyereknek lenni fél évszázaddal ezelőtt.

Tudod-e, mi az a refpap? - kérdezték tőlem múlt szombaton. Hogyne tudnám, gondoltam magamban - mint kiderült, rosszul. Ugyanis helytelen szleng helyett keserű szóviccről van szó. Azokat a lelkészeket hívták így, akiket az állam rendőri felügyelet alatt tartott és megfigyelt a rendszerváltás előtt - tudtam meg Sukorón a vértesaljai szenior lelkész-gyermekek találkozóján.
- Volt, hogy azért nem nyerhettem meg egy helyesírási versenyt vagy nem kaptam jutalomkönyvet év végén az iskolában, mert lelkészgyerek voltam - meséli Ercsey Zoltánné Kis Ágota. 
- Ez a rendszer adja a kenyerünket, ezt kell szolgálni, magyarázta a tanítónőm. A húgommal együtt hamar hozzászoktunk, hogy kisebb-nagyobb hátratételben van részünk. Ezért igyekeztünk inkább azzal foglalkozni, hogy jól tanuljunk, mert akkor nehezebben utasíthatnak el a főiskolán.
Ágota néni elmondja, hátrányos megkülönböztetésük miatt példaértékű összefogás volt a lelkészek között, ami másoknak is feltűnt.
- Földmérő mérnökként egy időben nagyon sokat jártam az országot. Az egyik ismerősöm meg is jegyezte, milyen jó nekem, mert bárhová megyek, mindenhol találok barátot. Nem tudsz olyan kis faluba menni - mondta a kollégám -, ahol ne lenne egy pap, akinek ha megmondod, az apád is lelkész, ne fogadna szívesen.

Edzésterv
- Még tizenkét éves se voltam, amikor először orgonáltam a templomunkban, mégpedig egy esküvőn, legalább 150 ember előtt - mondja Kovács Kadosa. A négygyermekes lelkészcsalád legkisebb gyermeke szívesen osztotta meg velünk emlékeit a tabajdi parókia mindennapjairól.
- Gyakran kaptunk segítséget holland egyházi csoportoktól, akik ruhákat és bibliát hoztak ajándékba. Mi, gyerekek kaptunk egy-egy csokit vagy banánt a vendégektől, ezért nagyon örültünk minden látogatónak. Így történt, hogy egyszer az állami egyházügyi hivatal képviselőjének is a nyakába ugrottunk és puszival fogadtuk. Mit tudtuk mi, hogy ki ő és miért jött - meséli nevetve a régi történetet.
Bár a hatvanas-hetvenes években megszűntek az iskolai hittanórák, Tabajdon az illetékes elvtársak szemet hunytak Kovács Dezső lelkipásztor ifjúsági munkája felett. Így péntek és szombat délután gyerekzsivajjal telt meg a parókia udvara.
- Édesapám bevezette a faluban, hogy a református gyerekek két évig járjanak előkészítőre, mielőtt konfirmációs fogadalmat tesznek. Már egy órával az előkészítő előtt minden fiú odaért a templomhoz, hiszen akkor már javában zajlott a foci a baromfiudvarban. Tíz-tizenöt fiú kergetett egy lyukas gumilabdát azon a kis területen, és idővel a tyúkok is megtanulták, hogy ilyenkor jobb, ha pucolnak az ólba. A focinak nemcsak mi, hanem édesapám is nagy hasznát vette, mert a meccsek alatt úgy elfáradtunk, hogy utána egy fiút sem kellett fegyelmezni.

Együtt könnyebb
Idén harmadik alkalommal hívták meg a vértesaljai egyházmegye egykori lelkészgyermekeit Sukoróra, hogy két év után újra együtt töltsenek egy napot.
- Szerettük volna, hogy az előttünk élt lelkésznemzedék gyermekei is elmondhassák egymásnak a bennük maradt szép és fájdalmas emlékeket egyaránt. A messziről érkezők általában nemcsak Sukoróra jönnek el, hanem ellátogatnak régi parókiájukra is - mondja Kardos Ábel sukorói lelkipásztor, a találkozó szervezője. Hozzátette:
- Az én édesapám is lelkész volt, ezért magam is tapasztaltam, hogy nem könnyű a lelkészgyerekek sorsa. Állandóan a figyelem középpontjában vannak, nagyon sok elvárásnak kell megfelelniük. Személyes hit nélkül az emberi erőfeszítés kevés ahhoz, hogy ezt a terhet valaki jól tudja cipelni és ne azt érezze, hogy a szülei tekintélye az ő viselkedésétől függ, hanem felismerje, hogy a maga eszközeivel ő is örömmel szolgálhat Istennek.

Dobó Márti

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 5, összesen: 41192

  • 2026. augusztus 27., csütörtök

    Milyen lelki választ adott a reformátusság a mohácsi vészre? Kis László pécsváradi lelkipásztorral beszélgettünk a csata 500. évfordulója előtt.
  • 2026. augusztus 27., csütörtök

    Az augusztus 29-i Crossroad keresztyén könnyűzenei találkozó hátteréről a házigazda Szigetszentmiklós-Újvárosi Református Egyházközség lelkipásztoráva...
  • 2026. augusztus 25., kedd

    Az Ars Sacra Fesztivál idén a jubileumához érkezett, ezért legelső városmissziós mottójához visszanyúlva ígér új kezdetet a művészet, a hit és a közös...
  • 2026. augusztus 24., hétfő

    Ha a félelemkeltés egyéni sportág lenne, sokan átvehetnék a különböző ágazatokban az aranyérmet. De mi a mi feladatunk megpróbáltatások idején?
  • 2026. augusztus 23., vasárnap

    Tematikus tallózónkban olyan korábbi írásokat ajánlunk, amelyek sokféle szemponttal gazdagítják az 500 évvel ezelőtti történelmi folyamatok kontextusá...
  • 2026. augusztus 21., péntek

    Keresztény visszhangok Christopher Nolan Odüsszeiájában
  • 2026. augusztus 20., csütörtök

    Életünk cipőjét azért hordjuk, hogy lábunk biztonságban legyen benne és szabadon mozoghassunk. Rajtunk múlik, kibújunk-e belőle, ha nem nyújt valódi b...
  • 2026. augusztus 19., szerda

    Új kenyér. A református hitvédelem válasza az állami ünnepre – az elvekből épült diplomáciai útvesztőből az evangélium csodája felé. Ha van.
  • 2026. augusztus 18., kedd

    „PÜSP-okok” címmel szervez beszélgetést a KRE-HTK a várhatóan jelölést kapó püspök- és főgondnokjelöltekkel.
  • 2026. augusztus 17., hétfő

    Imaverseket, verses imádságokat vitt maroknyi egykori és jelenlegi teológusokból álló különítmény Dél-Baranyába, megnyitva a szaporcai templomudvaron ...