Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Keresztelésre jelentkezőknek

"Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik." Márk evangéliuma 16. rész 16. verse

A keresztelés nem önmagáért való szertartás (főleg nem népszokás vagy névadás), hanem Istenbe vetett hitünknek és az üdvösség iránti reménységünknek a megerősítésére szolgáló szentség.

A keresztelés nem célszalag, hanem startkő. Megtörténte után nem csökkennek, hanem növekednek a szülők és keresztszülők feladatai.

A keresztelésre készülő családdal - személyes találkozás alkalmával - ezeket részletesebben megbeszéljük, valamint írásos összefoglalást is átadunk.

A keresztelést nem akarjuk elkapkodni, nem népmozgalmi adataink javítása a fő célunk, viszont az Istenhez közeledni vágyóknak szívesen megadjuk a tőlünk telhető segítséget.

Elsősorban a gyülekezetünkben élőket részesítjük a keresztség sákramentumában, gyermekeket és felnőtteket. Máshol élőket arra buzdítunk, hogy saját lakhelyükön vegyék fel a kapcsolatot a református gyülekezettel.

Indokolt esetben, a máshonnan érkezőktől saját lelkipásztoruk írásos ajánlását kérjük. Keresztelés után az anyakönyvi adatokat az illetékes lelkésznek is elküldjük.

A keresztelés feltételei (gyermekeknél):

1. Érvényes házasságban élő szülők.

2. Legalább az egyik szülő református, konfirmált egyháztag.

3. Legalább az egyik keresztszülő református, konfirmált egyháztag.

4. A fentieket igazoló dokumentumok másolatai.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 37, összesen: 142107

  • 2026. április 09., csütörtök

    Hortus Conclusus – A legbelső kert címmel indított koncertszínházi előadás-sorozatával Kárpát-medencei romtemplomokat tenne újra találkozóhellyé...
  • 2026. április 08., szerda

    Harmincegy lelkész, két teológus és négy hittanár szakra jelentkező tesz alkalmassági vizsgát a budapesti református teológián.
  • 2026. április 07., kedd

    A családokhoz a nők szívén keresztül eljutni – ezt tűzte ki célul Némethné Bodnár Márta, egyházkerületünk Missziói Támogató Szolgálatának család...
  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.
  • 2026. április 02., csütörtök

    A budapesti Bibliás Könyvesbolt munkatársat keres eladói pozícióba.