Nyomtat Elküld Olvasási nézet

2013. október 20

 

János 7:31; 37-39; 47

„A sokaságból sokan hittek enne és ezt mondták: „A Krisztus, amikor eljön, tesz-e több jelt, mint amennyit ez tett?"

„Az ünnep utolsó nagy napján felállt Jézus, és így kiáltott: „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!" Ezt pedig a Lélekről mondta, akit a Benne hívők fognak kapni, mert még nem adatott a Lélek, mivel Jézus még nem dicsőült meg."

„A farizeusok ezt mondták nekik: „Titeket is megtévesztett?"

(Lekció:  János evangéliuma 7: 31-53)

 

 

I. A sokaságból sokan hittek Benne

Miközben a vezetők szerették volna Jézusról bebizonyítani istentelenségét, a sokaság egyre inkább Isten küldöttjének hiszi. Azok, akik hittek Istenben, akik az életük problémáira megoldást kerestek, akiket a többiek kivetettek, megvetettek, akik erőtlenek voltak, akik a betegségükből gyógyulni szerettek volna, akik a saját bölcsességüket kevésnek érezték, pedig emberileg nem volt az - mind-mind Hozzá mentek.

Őt pedig jelek kísérték: erős hátterű szavak, mint aki arról beszél, ahonnan jött; gyógyulások; csodák. Ma is Isten előtt vagyunk mi, hívők problémáinkkal, erőtlenségeinkkel, megvetettségünkkel. Ő pedig befogad és megerősít.

 

 

II. Igyék!

A forrásvíz, az „élő víz" azon a környéken különösen is fontos volt, de mi is, akiknél nagy édesvízkészlet halmozódott fel, tudjuk, mennyire értékes az.

A lelki élő víz is nagyon fontos.

Az élet értelmét, a Törvény építő erejét, az aktuális, vagy egész életünkre szóló küldetéseinket mutathatja meg Isten Lelkének ajándéka.

Az ivóvízről az ismeret megmutathatja, hol található az földrajzilag, miből áll kémiailag, hogyan hat biológiailag, de ettől még szomjas marad az ember, ha nem iszik.

Isten országáról sok mindent megismerhetünk, de a legfontosabb elfogadnunk Isten ajándékát.

 

 

III. Titeket is megtévesztett?

A farizeusokat úgy tűnik, nem érdekelték a jelek, a csodák, az erős szavak. Mindenkit megtévesztettnek mondtak, akik Benne bíztak. Még Nikodémus felvetésére is: talán meg kellene hallgatni Jézust, mielőtt elítélik; inkább gúnyolni kezdik a felvetőt.

Aki hallotta szavait, látta tetteit, nem tudta Jézust gonosznak tartani. Aki nyitott szívvel figyelte, mint Nikodémus, az elkerülte a csapdát.

Ma sokakat megtévesztenek lelki dolgokban, mindenféle tanokkal.

De az Isten ajándékainak építő jeleit nem keverhetjük össze a megtévesztésekkel.

Áldjon meg Isten így minket, hogy a gonoszt el tudjuk választani a jótól, nem a saját bölcsességünk, hanem az Ő ajándékai által!

 

Ámen

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 52, összesen: 147938

  • 2019. augusztus 20., kedd

    Isten háza nem a változatlanság, hanem a gyógyulás és a remény helye. Akkor van értelme felújítani, ha a benne élő gyülekezet erőt és hitet ad a telep...
  • 2019. augusztus 19., hétfő

    Mit jelent érettnek lenni?
  • 2019. augusztus 18., vasárnap

    Miért és hogyan lesz valakiből kutató-mentő, és mi ad neki erőt ehhez az elhíváshoz a bevetések során? Többek között erről is mesélt nekünk Hegedüs Gá...
  • 2019. augusztus 17., szombat

    Kinek ne lennének fontosak a kapcsolatok…hiszen kapcsolatra vagyunk teremtve! Rendhagyó olvasónapló és könyvajánló – első rész
  • 2019. augusztus 16., péntek

    Segítség a lelkipásztoroknak, hogy a saját gyülekezetükben a szolgálatba bekapcsolódó aktív munkatársakat, világi vezetőket, presbitereket, tanítókat ...
  • 2019. augusztus 15., csütörtök

    Az érzelmi intelligencia fontosságát nem szabad se túlmisztifikálni, se lebecsülni. De fejleszthető-e mindenkinél? Amennyiben igen, akkor milyen mérté...
  • 2019. augusztus 15., csütörtök

    Sokunknak magától értetődő dolog a címben foglalt feltétel, bármerre indulunk, nálunk van a Szentírás. De akad olyan úticél is, amelyik kifejezetten t...
  • 2019. augusztus 15., csütörtök

    Idén nyáron is elindult az Ökumenikus zarándoklat.
  • 2019. augusztus 13., kedd

    „…hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok.” (Máté evangéliuma 20. rész, 26. vers)
  • 2019. augusztus 12., hétfő

    „Azt hiszem, a világ okos emberek nagy hahotája közepette fog elpusztulni, akik azt fogják hinni, hogy mindez csak vicc” – fogalmazott Søren Kierkegaa...