Nyomtat Elküld Olvasási nézet

2015. április 6. Húsvét

 

Lekció: János evangéliuma 20, 19-29.

Textus: 19-21. versek

 

Húsvét nagyünnep. Karácsony után a második. Minden húsvétban megemlítem és bosszankodom, hogy az ünnepeket mennyire igyekszenek ledegradálni, lealacsonyítani, és mennyire távol kerül az átlagos embertől az, hogy igazán minek is az ünnepe a húsvét. De legalább nem szól egy hónapig úgynevezett húsvéti zene a bevásárló központokban (lenne még hová fejlődniük), nem úgy, mint karácsonykor. Tegnap még a televízióban is a krisnások adomány akciójáról többet beszéltek, mint a húsvét lényegéről, csak azt nem értem, nekik mi közük a húsvéthoz, amikor nem hisznek Jézus Krisztusban. Aztán itt van a húsvéti nyuszi, amit a gyerekek annyira várnak. Ma már nemcsak a fiúk kapnak ajándékot a locsolkodásért, hanem a lányokat is megajándékozzák. Micsoda fejlődés! Amikor az ovisokat kérdezem, minek az ünnepe a húsvét, rendszerint azt válaszolják: jön a nyuszi, én ezt és ezt szeretném kapni tőle. Hát igen, a mi felelősségünk nagy ebben a világban, hirdetnünk kell: húsvét Jézus Krisztus feltámadásának az ünnepe, és nem a nyuszié. Úgy kell hirdetnünk, ahogyan az első húsvétkor Jézus mondta a tanítványainak: ,Ahogyan engem küldött az Atya, én is elküldelek titeket.,

Hogyan jutottak el a tanítványok a küldetésig, a félelemtől a szolgálatig, ezt vizsgáljuk ma meg.

Nagypénteken a tanítványok messziről figyelték a Jézussal való történéseket: keresztrefeszítését, szenvedését és halálát. Csak egy tanítvány, a legfiatalabb, akire Jézus a kereszten rábízta édesanyját, csak ő merészkedett közel Hozzá, akinek az evangéliumát most napról-napra olvassuk a bibliaolvasó kalauzban: ez a tanítvány János. De a többiek távoli szemlélődők maradtak. Nyilván fájt nekik így látni Mesterüket, de féltek. Féltek a zsidóktól, hogy őket is elfogják, és akkor mi lesz velük. Féltették az életüket. Ugye tudjuk, Péter, Krisztus legidősebb tanítványa az utolsó vacsorán milyen merész kijelentést tett: ,,Az életemet adom érted!,,? Már aznap estére hová lett ez a bátorság? Semmivé foszlott. Jézusnak lett igaza: ,,mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem,,. A hűséges tanítványok félelmükben az ajtókat bezárták és vártak. Még maguk sem tudták, mire. Csak nem mertek az emberek közé menni, nem mertek semmit sem tenni.

Szörnyű dolog, amikor valakin, vagy valakiken eluralkodik a félelem. Kedves Testvérem? Te szoktál félni? És mitől? Te is félted a családodat, a vagyonodat, az egészségedet, az állásodat, a boldogságodat, az életedet, a kényelmedet? És még sorolhatnám. Gondolatban mindenki átnézheti félelem-listáját. Sok rettegésben élő ember van. Ezek az emberek biztonság-nélküliségben élnek: nincs békességük, nincs mibe vagyis Kibe kapaszkodniuk; csak a félelem marad.

Jézus tanítványai is féltek: nem volt velük a Mester, látták meghalni, oda lett a reményük Krisztus királyságát illetően. Oda lett a reményük, az elképzelésük, hogy majd ők együtt fognak uralkodni Jézussal, igazságot szolgáltatnak. Másképp történt a valóságban, mint ahogyan eltervezték. Nem váltak hercegekké, hatalmas emberekké. Úgy vélték: most mindennek vége, mi lesz velünk. Elveszítették a reményt. Ma, aki reményvesztetté válik, hamar lesz depressziós és öngyilkos. A hitel elviszi a házát, elveszti a munkahelyét, szakít vele a szerelme, kevés a nyugdíja, nem lát kiutat, csak a halált.

Jézus tanítványait nem hagyja félelemben, bizonytalanságban, ahogyan minket sem! Mert egyszercsak a zárt ajtókkal levő házban megjelenik közöttük Jézus. A Tőle megszokott köszöntéssel szólítja meg őket: Békesség nektek! Rettegésük közepette az életükbe belép Jézus Hozza a békességét, a nyugalmát. Azt üzeni: ne féljetek, nincs kitől! A félelem nem tarthat titeket fogva! Az egyik hittanos könyvben olvastam, a ,,Ne félj!,, ige a Bibliában 365-ször fordul elő: annyiszor, ahány nap van egy évben (kivéve a szökőéveket); tehát minden napra jut belőle egy. Milyen megnyugtató ez a biztatás, nekünk, Istenhívőknek! Ne féljünk, mert Ő velünk van, nem hagy el minket, fontosak vagyunk a számára! Nem kell félelemben élőknek, depressziósoknak lennünk, mert sosem vagyunk egyedül! Volt valaki, aki mély depresszióban élt, az öngyilkosságot is többször megpróbálta, és egy alkalommal elment a helység református lelkipásztorhoz elbeszélgetni, segítséget kérni tőle. Ezután gyakran eljárt, beszélgetett, de a kételyei újra és újra előjöttek. Még azután is próbálkozott az öngyilkossággal, de valami, vagy inkább Valaki megakadályozta benne: rájött, az Úr kezében van, nem ő rendelkezik a saját életével. Megtért, konfirmált. De a nagyon erős gyógyszereket szednie kellett, orvosa szerint élete végéig. Ő azonban elhitte és hitte, az Úr Jézus Krisztus meg tudja szabadítani a gyógyszerek rabságából is, és az Úr segítségével letette. Az orvosa csodálkozott rajta a legjobban, ő azonban csodának éli meg. Azóta rendeződött a családi élete is. Jézus kihozta a félelemből.

Ahogyan tanítványait is! Megmutatta nekik testén a sebhelyeket. Bizonyára hallhatták már az asszonyoktól, hogy nincs a sírban, Mária Magdolna is találkozott Vele, de még nem volt igazi bizonyságuk róla, vagy talán csak nem merték elhinni ezt a csodát, amit Jézus már halála előtt többször mondott: harmadnapra feltámadok. A lényeg: Jézus nem hagyta őket bizonytalanságban, félelemben. Megjelent nekik. Az Úr számára nem jelentett gondot a zárt ajtó, ahogyan ma sem jelent gondot neki, hogy megnyugtasson minket.

Tanítványai megörültek. Meggyőződhettek arról, mert Jézus így akarta, hogy Ő él, valóban feltámadt, életre kelt a halottak közül. Szenvedésével és kereszthalálával megajándékozott minket bűneink bocsánatával, feltámadásával elhozta számunkra az örök életet. A gyerekeknek úgy szoktam elmagyarázni, Jézus olyan testben támadt fel, ami nem romlik el, nem törik el, nem betegszik meg, tehát örök életű. Az egyik hittanos e történet hallatán megkérdezte: de Jézuson ott vannak a sebek, azok soha nem fognak begyógyulni? Kedves, féltő aggódás volt a kérdés mögött. Meg kellett nyugtatnom: Istennek fontos volt, olyan testben támassza fel Fiát, Jézust, hogy minden ember megismerje Őt. A sebhelyek az Ő ismertetőjelei, így soha senkivel nem téveszthetjük majd össze. Hiszen amikor tanítványainak megmutatta azokat, a történteket nem hitték képzelgésnek, idegeik játékának, hanem valóságnak.

És a tanítványok nagyon örültek. Jézus elhozta a békességet közéjük: köszöntésével, jelenlétével. Megnyugtatta őket: én vagyok, ne féljetek! Tanítványai megkapták a békességet, a bizonyságot, a hitet. Amit Krisztus mondott, az mind beteljesült, akkor mitől féljenek?

Jézus ezen az estén nem csupán megnyugtatta őket, hanem tovább lépett: megbízta tanítványait. ,,Ahogyan engem küldött az Atya, én is elküldelek titeket,,. Szolgálatra hívta el őket. A tanítványok küldetését a magáéval azonosítja. Tehát az Isten országáért való prófétai szolgálat nem fejeződött be azzal, hogy Ő feltámadt és felment a mennybe, hanem folytatódik ugyanaz a szolgálat akkor, amikor a tanítványok elmennek hirdetni az evangéliumot, az örömhírt az egész földön. Itt nem az ellenségeit és nem a világot akarja Jézus meggyőzni arról, hogy az anyaszentegyház szolgálata, a gyülekezetben végzett szolgálat Isten megbízásából történik, hanem a tanítványoknak akar bizonyosságot adni a szolgálatban, így nekünk is. Mert amilyen szolgálatot végzünk az egyházban, a gyülekezetben, a családban, a munkahelyen, az nem önszorgalomból történik, hanem Isten akaratából. Azért, hogy minél többen eljussanak a tanítványok örömére: Jézus Krisztus feltámadt a halottak közül, és ezzel nekünk mennyei örök életet ajándékozott!

Kívánom, Kedves Testvéreim, ezen az ünnepen, hogy mindannyian jussunk el arra az örömre, amiben Jézus tanítványai részesültek: ne féljünk, mert élő Urunk van! Ennek mi csak nyertesei lehetünk, hiszen ahogyan Ő feltámadt a halálból, úgy mi is feltámadunk! Ebben erősítsen most bennünket az Úrvacsora vétele is! Békesség nektek! Ámen.

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 56, összesen: 144160

  • 2019. június 27., csütörtök

    Az iskola már az alsósoknak is megterhelő. Mégis van egy hely, ahova szívesen járnak azok a gyerekek, akiktől otthon talán nincs, aki megkérdezze: kés...
  • 2019. június 25., kedd

    Az életet általában rövid sprintekben mérjük, mégis hosszútávfutásról van szó, amelyhez megújuló energiaforrásokra van szükségünk. Paul Ch. Donderssze...
  • 2019. június 24., hétfő

    Az Evangéliumi Fókusz legutóbbi számában elsősorban az engesztelés tana körüli értelmezésekről és a missziós tevékenységek gyakorlati oldalairól olvas...
  • 2019. június 23., vasárnap

    „Néha már dühít, hogy túl nyugodt embereket látok, már-már terepszínű arcokat. A hívő embernek békessége van, de nyugalma nincs, mert izgatja az ügy, ...
  • 2019. június 20., csütörtök

    Több mint kétszáz ember mondta el véleményét, mit gondol, milyen a jó lelkész. A Magyar Református Egység napján a Debreceni Református Hittudományi E...
  • 2019. június 19., szerda

    Közel háromezren regisztráltak eddig egyházunk egyik legszínesebb programjára. A Csillagpont célja, hogy megmutassa: a református hit modern és élő, k...
  • 2019. június 18., kedd

    Az idei Múzeumok Éjszakáján a budapesti Bibliamúzeum rendezvényének tematikája a Ráday utcai kollégiumi tűzeset tragédiájára reflektál. A programokon ...
  • 2019. június 17., hétfő

    Zsengellér József váltja a Károli Gáspár Református Egyetem rektori székében idén szeptembertől Balla Pétert. Az egyetem leendő vezetőjét az intézmény...
  • 2019. június 16., vasárnap

    Az igazi művészet akkor jó, ha ott van benne az isteni szeretet is – hangzott el a kerekasztal-beszélgetésen, amely a spiritualitás jegyében kereste a...
  • 2019. június 14., péntek

    „Sámuel pedig vett egy követ, és felállítá Mispa és Sén között, és Ében-Háézernek nevezte el, mert mondá: Mindeddig megsegített minket az Úr!” (1Sám 7...