Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Február 12.

 

Jézus így válaszolt: „Mert nektek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait, de nekik nem adatott meg." „Mert a ti szemetek boldog, mert lát, és fületek boldog, mert hall." „Ti tehát halljátok meg a magvető példázatát." (Máté evangéliuma 13: 11; 16; 18; olvasandó: Máté ev. 13: 10-23)

I.                    Mert nekik nem adatott meg.

A templomba járók többségének a családon keresztül megadatott, hogy Isten akaratát, szeretetét megismerje.

A többieknek az életük egy pontján adatott egy élmény, egy testvéri beszélgetés, egy ige, egy igemagyarázat, amely alapján Istené lehetett.

Jézus azt mondja, van, akinek ez nem adatik meg. A saját döntése miatt még sem adatik meg neki. Isten pedig általában nem kényszeríti az embert arra, hogy kövesse Őt.

 

II.                  Boldogok vagytok, mert láttok.

A tanítványok olyat láttak, amit addig se és azóta se lehetett látni. De a mai hívő mégis csodát láthat a régiekhez képest: Megváltásról, a bűnbocsánatról tudhatunk, és Istenről, mint Atyánkról.

Ha látod, hallod Isten akaratát, boldog vagy.

Ha Isten szerint vagy boldog, akkor látod, hallod Isten akaratát.

 

III.                Halljátok meg.

Azóta is minden hívő megértheti a magvető példázatát.

Van, aki nem is érti Isten akaratát, pedig hallja. Keresztelőn, esküvőn, temetésen, TV-s, rádiós istentiszteleten bárki találkozhat Isten igéjével, de vajon hányan értik?

Van, aki érti az Igét, de nem érzi az igazi értékét és üldözésben, gúnyolódásban nem tud kiállni érte.

Van, aki hagyja magát a világtól elbizonytalanítani, és elbukik.

De van, aki gyümölcsöt terem.

Méghozzá nem is keveset, pedig sokszor a kevésnek is örülnénk, de rácsodálkozhatunk a sok gyümölcstermésére. Jézus ezt ígéri.

Mi a gyümölcstermők közé akarunk tartozni, de látszódnak-e a gyümölcseink?

Reméljük igen!

Ámen!

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 28, összesen: 144132

  • 2019. június 27., csütörtök

    Az iskola már az alsósoknak is megterhelő. Mégis van egy hely, ahova szívesen járnak azok a gyerekek, akiktől otthon talán nincs, aki megkérdezze: kés...
  • 2019. június 25., kedd

    Az életet általában rövid sprintekben mérjük, mégis hosszútávfutásról van szó, amelyhez megújuló energiaforrásokra van szükségünk. Paul Ch. Donderssze...
  • 2019. június 24., hétfő

    Az Evangéliumi Fókusz legutóbbi számában elsősorban az engesztelés tana körüli értelmezésekről és a missziós tevékenységek gyakorlati oldalairól olvas...
  • 2019. június 23., vasárnap

    „Néha már dühít, hogy túl nyugodt embereket látok, már-már terepszínű arcokat. A hívő embernek békessége van, de nyugalma nincs, mert izgatja az ügy, ...
  • 2019. június 20., csütörtök

    Több mint kétszáz ember mondta el véleményét, mit gondol, milyen a jó lelkész. A Magyar Református Egység napján a Debreceni Református Hittudományi E...
  • 2019. június 19., szerda

    Közel háromezren regisztráltak eddig egyházunk egyik legszínesebb programjára. A Csillagpont célja, hogy megmutassa: a református hit modern és élő, k...
  • 2019. június 18., kedd

    Az idei Múzeumok Éjszakáján a budapesti Bibliamúzeum rendezvényének tematikája a Ráday utcai kollégiumi tűzeset tragédiájára reflektál. A programokon ...
  • 2019. június 17., hétfő

    Zsengellér József váltja a Károli Gáspár Református Egyetem rektori székében idén szeptembertől Balla Pétert. Az egyetem leendő vezetőjét az intézmény...
  • 2019. június 16., vasárnap

    Az igazi művészet akkor jó, ha ott van benne az isteni szeretet is – hangzott el a kerekasztal-beszélgetésen, amely a spiritualitás jegyében kereste a...
  • 2019. június 14., péntek

    „Sámuel pedig vett egy követ, és felállítá Mispa és Sén között, és Ében-Háézernek nevezte el, mert mondá: Mindeddig megsegített minket az Úr!” (1Sám 7...