Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Gyermek-istentisztelet, -megörző

 

Az istentisztelettel egy időben a gyermekeinknek is vannak alkalmak.

A gyermekek a felnőttekkel együtt kezdik az istentiszteletet a templomban, és az igehirdetés előtt mennek le a gyülekezeti terembe. Így lehetőségünk van minden korosztályban együtt is megélni a vasárnap ünnepét, de aztán ki-ki a korának megfelelően keresheti tovább Istent.

Az egészen kis gyermekek (fél éves kortól kb. 2-ig) valamelyik szülővel szoktak lent lenni, akik hallgathatják hangszórón keresztül az istentiszteletet.

A kicsit nagyobbak (2-5 év) már általában szülők nélkül játszanak a kifejezetten ilyen alkalomra gyűjtött játékokkal.

A nagyobbak (5-12) felnőtt segítségével énekelnek, imádkoznak, hallgatják meg a bibliai szakaszt és beszélgetnek arról.

Miután befejeződik a kötöttebb rész, a gyerekek játszani szoktak az istentisztelet végéig.

Az alkalmak lehetőséget adnak arra, hogy gyermekekkel is jöhessünk az istentiszteletre, de a szülők ne érezzék azt, gyermekük zavarja a templomban az istentiszteletet. Így a kis nebulók jól érzik magukat a hasonló korúak között beszélgetve, énekelve és játszva.

Szülőket a kisgyermekekkel szeretettel várjuk közénk!

Az alkalom a gyülekezeti teremben van.

Felelőse: Sárosi Mária, tel: 06/20 49 206 49

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 15, összesen: 167799

  • 2020. július 09., csütörtök

    Még sosem beszélgettek ilyen hosszan, pedig már ismerték egymást. Rájuk sötétedett a kicsi szobában.
  • 2020. július 08., szerda

    Nem bízunk a médiában, mégsem bírunk meglenni nélküle – a járványhelyzet tükrében megláthattuk a médiához fűződő ellentmondásos viszonyunkat. Eg...
  • 2020. július 07., kedd

    A Magyar Bibliatársulat idei adománygyűjtő akciója a látogatók híján hosszú ideje zárva tartó Biblia Látogatóközpont fenntartásában segítené a vizsoly...
  • 2020. július 06., hétfő

    Nem tudunk olyat mondani, ami ne lenne része a világunknak. De amikor a világunkról magáról teszünk állításokat, valóban azt beszéljük el, ami történi...
  • 2020. július 05., vasárnap

    A Spiritualitás és misszió az egyházban nevű kurzus egyszerre útkeresés és szakmai műhely, amelyben összeér a személyes kegyesség a közösségi lelkiség...
  • 2020. július 02., csütörtök

    A gyermekpornográfia haszonélvezőit védelem illeti, de ki védi meg a gyerekeket? Berényi-Jerebák Anikó iskolapszichológus jegyzetét olvashatják a volt...
  • 2020. július 02., csütörtök

    A 2021-re tervezett műhelytémánk a bibliai apokaliptika lesz. Előadónk lesz mások mellett Mark Meynell is. Az esti igehirdetések alkalmával Rozgonyi B...
  • 2020. július 01., szerda

    Egy gyermeket elveszíteni a legnagyobb veszteség, ami egy szülőpárt érhet. De mi történik akkor, ha a kis élet még ki sem fejlődhetett? Milyen körülmé...
  • 2020. június 30., kedd

    A SZEL-Biblikus Bábstúdió filmjei kicsit mindenkihez szólnak, de elsősorban a gyermekes családokhoz. Egy németországi történet a terápiás báboktól a n...
  • 2020. június 29., hétfő

    A református lelkipásztori hivatás és a rendkívüli idők kihívásainak kérdéskörével folytatódott a „testvérek párbeszéde”, amely a megújulás és leporol...