Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Szülőknek és gyermekeknek.

 

KEDVES SZÜLŐK, LEENDŐ 1. ÉVFOLYAMOS GYEREKEK ÉS DIÁKOK!

 

Az iskolában hála az Úrnak lehetőség van már a beépített órarendben református hit- és erkölcstan oktatásra.

Rohanó világunkban gyermekeink számára sok mindent szeretnénk biztosítani a tanulás mellett: biztonságos otthont, sportolást, művészeteket; mi a lelkük ápolásában szeretnénk segíteni, mit jelent biztonságban lenni Isten kezében, az áldásában, szeretetében részesülni. Közben megtanítjuk az erkölcs alapjaira is: hogyan viselkedjünk bizonyos helyzetekben, hogyan éljünk tisztességesen, hogyan ünnepeljünk, és még sok egyébre.

Hittanórákon beszélgetünk Isten szeretetéről, Jézus Krisztusról; imádkozunk; Istenhez szóló énekeket éneklünk. Minden gyermeket szeretettel hívunk és várunk: megkeresztelt gyermeket éppúgy, mint a csupán érdeklődőt, nyitottat Isten dolgai iránt.

Ha a református hittanóra mellett döntenek, kérjük a leendő 1. évfolyamra jelentkező gyermekek szüleit, jelezzék ezt a szándékukat a beiratkozásnál. Azok a diákok pedig, akik eddig nem jártak ref. hittanra, de szeretnének a 2017/2018. tanévben, jelezzék ezt a szándékukat az iskolák által kiadott nyomtatványon az iskolák által megadott időpontig, de legkésőbb május 20-ig.

Ha bizonytalanok döntésük felől, kérjük, bátran keressenek minket a fent megadott elérhetőségeinken.

 

Köszönjük, hogy időt szántak levelünk elolvasására!

Isten áldását kívánjuk minden családtagjukra!

Áldás, békesség! - Istennek dicsőség!

Szeretettel

Sárosi Gábor, Sárosi Mária, Novák Mariann, Krepsz Gabriella

hitoktatók

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 94, összesen: 148206

  • 2019. augusztus 23., péntek

    Rendhagyó olvasónapló és könyvajánló - 2.rész
  • 2019. augusztus 22., csütörtök

    Szerette a csendet. A vidék csendjét különösen. Ritkán volt alkalma itt lenni. Megállt a kertben és nézte a fákat, bokrokat. A szilvafa ágai roskadozt...
  • 2019. augusztus 21., szerda

    A valódi önmegvalósítás nemcsak rólunk szól, hanem a kapcsolatainkról is. Ez egyszerre szabadság és kihívás. Pál Feri ennek a lehetőségeiről és dilemm...
  • 2019. augusztus 20., kedd

    Isten háza nem a változatlanság, hanem a gyógyulás és a remény helye. Akkor van értelme felújítani, ha a benne élő gyülekezet erőt és hitet ad a telep...
  • 2019. augusztus 19., hétfő

    Mit jelent érettnek lenni?
  • 2019. augusztus 18., vasárnap

    Miért és hogyan lesz valakiből kutató-mentő, és mi ad neki erőt ehhez az elhíváshoz a bevetések során? Többek között erről is mesélt nekünk Hegedüs Gá...
  • 2019. augusztus 17., szombat

    Kinek ne lennének fontosak a kapcsolatok…hiszen kapcsolatra vagyunk teremtve! Rendhagyó olvasónapló és könyvajánló – első rész
  • 2019. augusztus 16., péntek

    Segítség a lelkipásztoroknak, hogy a saját gyülekezetükben a szolgálatba bekapcsolódó aktív munkatársakat, világi vezetőket, presbitereket, tanítókat ...
  • 2019. augusztus 15., csütörtök

    Az érzelmi intelligencia fontosságát nem szabad se túlmisztifikálni, se lebecsülni. De fejleszthető-e mindenkinél? Amennyiben igen, akkor milyen mérté...
  • 2019. augusztus 15., csütörtök

    Sokunknak magától értetődő dolog a címben foglalt feltétel, bármerre indulunk, nálunk van a Szentírás. De akad olyan úticél is, amelyik kifejezetten t...