Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Hirdetések 2019. július 21-én

 

Hirdetések 2019. július 21-én

 

A Makó-belvárosi gyülekezet kérésére imádkozzunk azért, hogy

- a gyülekezet lelki asztalára mindig tiszta vetőmagból készült kenyér kerüljön,
- az Úr Lelke tegyen nyitottá minket az ő Igéje előtt és késszé annak megcselekvésére,
- küldjön munkásokat az Úr az ő aratásába,
- szülői és keresztszülői hivatás komolyan vételéért,
- konfirmandusok gyülekezetben való megmaradásáért,
- gyülekezetünk csoportjainak erősödéséért.

********************************

Istentiszteletünk után a lenti gyülekezeti teremben hallgatjuk meg Telegdi István kolozsvári teológus-hallgató előadását a székelyek élő hagyományairól - székely humorral.

Az előadás előtt vehetjük kézbe a szombaton induló gyülekezeti kirándulásunkkal kapcsolatos tudnivalók írott változatát.

 

Csütörtökön este fél 6-kor kora esti bibliaórán folytatjuk Mózes 1. könyvének magyarázatát.

 

A berekfürdői egyházmegyei csendeshetet ebben az évben szeptember  9-13. között (hétfőtől-péntekig) rendezik meg. Augusztus 4-ig lehet jelentkezni a lelkészi hivatalban. Részvételi díj, amely magában foglalja a szállást és a napi háromszori étkezést: 12.800 Ft.

 

Hétfőn délelőtt Nagy Piroska, 78. életévében elhunyt testvérünk sírjánál álltunk meg a Belvárosi Temetőben. Szegeden született 1941. november 22-én, és e városban hunyt el június 18-án. A vigasztalást Máté evangéliuma 12. fejezetéből hallottuk: „Íme, az én szolgám, akit kiválasztottam... Megrepedt nádszálat nem tör el, és füstölgő mécsest nem olt ki, míg győzelemre nem viszi az ítéletet. És az ő nevében reménykednek majd a népek."

***************************************************

"Térjetek meg...

és megkapjátok

a Szentlélek ajándékát."

ApCsel 2,38

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 280, összesen: 1453383

  • 2019. augusztus 20., kedd

    Isten háza nem a változatlanság, hanem a gyógyulás és a remény helye. Akkor van értelme felújítani, ha a benne élő gyülekezet erőt és hitet ad a telep...
  • 2019. augusztus 19., hétfő

    Mit jelent érettnek lenni?
  • 2019. augusztus 18., vasárnap

    Miért és hogyan lesz valakiből kutató-mentő, és mi ad neki erőt ehhez az elhíváshoz a bevetések során? Többek között erről is mesélt nekünk Hegedüs Gá...
  • 2019. augusztus 17., szombat

    Kinek ne lennének fontosak a kapcsolatok…hiszen kapcsolatra vagyunk teremtve! Rendhagyó olvasónapló és könyvajánló – első rész
  • 2019. augusztus 16., péntek

    Segítség a lelkipásztoroknak, hogy a saját gyülekezetükben a szolgálatba bekapcsolódó aktív munkatársakat, világi vezetőket, presbitereket, tanítókat ...
  • 2019. augusztus 15., csütörtök

    Az érzelmi intelligencia fontosságát nem szabad se túlmisztifikálni, se lebecsülni. De fejleszthető-e mindenkinél? Amennyiben igen, akkor milyen mérté...
  • 2019. augusztus 15., csütörtök

    Sokunknak magától értetődő dolog a címben foglalt feltétel, bármerre indulunk, nálunk van a Szentírás. De akad olyan úticél is, amelyik kifejezetten t...
  • 2019. augusztus 15., csütörtök

    Idén nyáron is elindult az Ökumenikus zarándoklat.
  • 2019. augusztus 13., kedd

    „…hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok.” (Máté evangéliuma 20. rész, 26. vers)
  • 2019. augusztus 12., hétfő

    „Azt hiszem, a világ okos emberek nagy hahotája közepette fog elpusztulni, akik azt fogják hinni, hogy mindez csak vicc” – fogalmazott Søren Kierkegaa...