Istentisztelet 2018. július 22-én

Hang: kattints a képre!

(Dajka Zsanett)

1 Thessz 1,2-10

Szeretett Gyülekezet!

Egy gyülekezet. Újonnan, szinte „frissen" hitre jutott gyülekezet. Egy reménységben élő és szeretetben égő, elhivatottság lángjával lobogó közösséget ad Pál apostol elénk. Példa. Példa ma számunkra, a mi talán régi, olykor elavult, megfáradt hitünknek, kereszténységünknek. Újulás. Növekedés. Ezeken keresztül a központban áll egy felhívás: Légy az Úr igaz követője!

Az apostol ebben a térségben különböző atrocitások miatt csak 3 hétig tudott lenni. Szolgált. Egyszerűen, Lélek által beszélt. Hirdette az evangéliumot. Példát statuált. Csupán 21 nap. Eddig terjesztette a Krisztusról élő örömhír. Ilyen kevés idő is sokat jelent. Az Úr követőivé váltak a kikötőváros lakói. Mit jelent ez a gyakorlatban?

Követni Őt. Pál idején a követő, mint színjátékok szereplőit, színészeit jelölte. Olyan ember, akinek a színdarab során a rendező által meghatározott, másik karakter személyét kellett megtestesítenie. Életre kellett kelteni egy olyan személyt, aki addig csak a képzelet szüleménye volt. A másik személy egyéniségébe, személyébe, életébe kellett beleélnie magát. Teljes megismerés szükséges: mozdulat, hang, tartás, járás, kifejezésmód, ruházkodás. Alapos előkészületet igényelt, hogy minél élethűebben adhassa át a megformált személyt. Nem szabad félreérteni a szóhasználatát Pálnak! A mára megkopott kifejezést, újra színesíti ez a tanítás. Igazi követők lehetünk, ha megismerjük, beleéljük önmagunkat Jézus életébe, létébe és személyébe. Aztán a Krisztusból nyert erő által, életünkkel mi is lehetünk mások számára követendő minták, úgy, ahogyan a Thesszalónika városában élő megtért emberek.

Krisztus földi életében, mint igaz ember áll példaként előttünk. Megismerhetjük, tanulmányozhatjuk a mozdulatait, magatartását, indulatait. Másolhatjuk az Úr cselekedeteit, amelyeket továbbadhatunk embertársainknak. Már többé nem az a cél, hogy nem önmagunknak éljünk, hanem az értünk meghalt és feltámadott Krisztusért. Követni több mint az előbb használt szó: színészkedés, másolás. Gondoljunk a mindennapjainkra: ha felbosszant gyermekünk, felebarátunk, munkatársunk, főnökünk, akkor megtudjuk-e jeleníteni a szavunkban, mozdulatunkban, arckifejezésünkben, indulatunkban a Jézustól tanult, kapott szeretetet? Színjátékhoz kötött kifejezés ugyan, de nem színjátszás. Olyan ez, mint amikor a keresztség alkalmával megtisztulunk. Levetkőzzük az óemberünket. Új természetet veszünk fel a Krisztus-követéssel. Új emberré válunk a Krisztusban való hit által.

Ebből a hitből fakad a thesszalónikaiak munkája. Ha hiszünk Krisztusban, akkor az hatni fog a gondolkodásunkra, érzületünkre. Olyan hatás, ami életet lehel. Hatás, ami munkálkodik az emberben, bennünk, általunk. Példa-hit-munka hármasának harmóniája az, amit kapunk ettől a néptől. Hit, ami személyes kapcsolatra hív. Bizalmi kapcsolatot támaszt az élő Isten és a Benne hívő között. De semmiképpen ne a dogmatikai tételek által megfogalmazott hitre gondoljunk. Ne arra a száraz, mások által megkövetelt, előírt, régről hozott hitet lássuk. Ne egy valamihez való viszonyulásra gondoljunk. Személy, személyes kapcsolat, közösség.

Személyek találkoznak. Összekapcsolódnak. Egymás mellett döntenek. Személyes kapcsolat alakul ki, melyen keresztül Isten az Igéjének erejét működteti bennünk. Így a hit életerő. Követem Őt. Hiszek Benne. Alkalmat adok Istennek, hogy hatásait kifejezze bennem és általam. Ez a személyes hit látszott meg a thesszalónikaiak az életében, a munkájukban, a személyeiben. Van-e személyes hitünk? Vagy csak megszokottá vált az az imádság, az a kapcsolatteremtés, az a megtartás az Úrral, ami van az életünkben? Ha alkalmat adsz a mindenélők Urának, hogy megtisztítsa, megszentelje életed, akkor megújulsz. a Benne való hit által.

Pál hálát ad a hitért, a hit általi munkáért. Hála és köszönet ég a szívében a nép felől megtapasztalt, a róluk hallott megtartó hitéért. Nem szűnik meg az újonnan megtért nép fáradozásai. Szeretetettel szívükben fáradhatatlanul beállnak az Istent hirdetők és szolgálók közé. Aki hit által munkálkodik, azoknak keze, szája és szíve megtelik szeretettel. A világ és az emberek a személyes hitünket, a szeretetünkön keresztül ismertetik meg.

„Szeretetetek fáradozását" - kimerítő, nehéz, fáradságos munkát jelent. Valljuk be őszintén, olykor nem könnyű szeretni. Nem is lehet félvállról venni a szeretetet. IGAZÁN szeretni áldozatos. Mert a megtapasztalt Krisztusi szeretet azt jelenti, hogy az életemből adok egy darabot a másiknak. Csodálatos cselekedet. Közben a másik és a saját élet egyaránt gazdagodik. Szétosztani magunkat - a szereteten keresztül. Parancsszóra nem lehet szeretni. A szeretet az Atyától küldött, a bennünk munkálkodó Szentlelken keresztül kapható ajándék.

Hiszünk. Adunk. Szeretünk. A hit bennünk szorgoskodik. A szeretet rajtunk keresztül munkál másokban. Mindeközben a saját szívben ott a reménység. Megtanít csendben, békességben elhordozni az élet terheit. Élő reménység ez. Nem bizonyos váradalom. Nem egy kétséges emberi talán. Nem egy szerencsevárás. Ha hitünk élő, ható, és szerető, akkor olyan a bennünk levő reménység, amely nem hagy cserben, nem szégyenít meg, amelyet a világ egy része még nem ismer. A reménység biztos bekövetkezése örvendezése ad okot. Akinek van élő reménysége az olyan, mint a sas: bátran emeli magasra fejét. Nem fél, nem retteg a harcban kapott sebek, ütések miatt. Az ilyen reménység be-, feltölt. Megtanít hordozni, elviselni a fájó eseményeket, szenvedéseket, csalódásokat, bántásokat, igazságtalanságokat. Egy hosszú úton levő megfáradt vándor újult erőre kap, amikor meglátja a várva várt város kapuját, amelyért addig vándorolt. A végcél látása erőt ad, megvidámít, sőt fellelkesít. Az Urat követni nem céltalan bolyongás. Állandó reménységre tanít. Mert Isten mindig tanít. Soha sem mondja, hogy könnyű út az, amelyre elvezetett. Jézus Krisztus földi életének útja sem volt egyszerű, könnyű.

Nehéz Krisztus követőnek lenni?

Bűnbocsánat által az ember egészen felszabadul, így önmagát, mindenét a Megváltó Úrnak és embertársainak adja. Kilépni önmagunk bűvköréből, mint a thesszalónikaiak, akik bálványimádók voltak. Kilépni. Megtagadni önmagunkat. Majd Isten gyermekévé lenni, hogy munkatársként felhasználjon a világban. Erre mondja, az apostol, hogy példa minden hívőnek ez a nép.

Példa, ami mintát, formát jelent. Amivel lenyomatot lehet készíteni. Mint például a konyhában használt süteményes formák. A masszára tesszük a formát, amellyel lenyomatot hagyunk abban.

Még ha nem is tudunk róla, de ilyen példák vagyunk mindannyian. Viselkedésünkkel, magatartásunkkal, szavainkkal. Lenyomatot hagyunk az embertársaink életében, lelkében, mint a sütemény-forma a nyers tésztában. Láthatatlan bélyeget nyomunk a másikra.  Megérkezel egy társaságba. A rossz hangulat könnyen elterjed a résztvevőkre. De ha jó hangulatunk van épp úgy az is hatással van. Az Úr követőinek a példaképeivé hívattattunk el! Mintázó formákká, akiknek a hatására Krisztusi benyomások, Jézusi jellemvonások formálódhatnak ki a velünk érintkező ember-masszában.

Ma Pálhoz hasonlóan én is hálával és köszönettel állhatok meg az Úr színe előtt. Hálával mondhatom, hogy példákat látok magam előtt. Hívő, keresztény, másoktól szeretetüket meg nem tagadó, hűen szolgáló, Istent követő egyháztagokat. Ámen.