Istentisztelet 2018. november 18-án
Hang: kattints a képre!
(Dr. Kereskényi Sándor)
Lekció:1Pt 5,1-11
Textus: 1Pt 5,6-7
Szeretett Testvérek!
Péter apostol első levelének utolsó oldalát, annak is a végét olvassuk. Kevésbé ismerjük, ritkábban kerül rá sor, mint Pál írásaira, de ezt a bátorítását, hogy „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok", ezt nagyon szeretjük.
Kik voltak azok, akik Istentől eredő, üdítő, szent energiaitalként először itták ezeket a szavakat? Megfordítjuk a tekercset, (két oldalt visszalapozunk a Bibliánkban), és már ott is a névsor: „Pontusz, Galácia, Kappadócia, Ázsia és Bitinia szórványában élő jövevények". Gondolatban képzeljük magunk elé a mai Törökországot! Téglalaphoz hasonló alakja van. Húzzuk meg a délnyugat-északkeleti átlóját; durván Rodosz szigetétől a Fekete tenger végéig. Péter apostol nagy-vonalú felsorolása ezen az óriási területen elszóródva élő keresztyéneket foglalja magában.
Közülük is, kik azok, akik minden, őket foglalkoztató aggodalmukat, gondjukat-bajukat, egész egyszerűen rávethetik Istenre? Mindegyikük. Az előbb emlegetett átló légvonalban is 1500 km-es hosszúságában elhelyezkedő, összes keresztyén. Idősek és fiatalabbak egyaránt beletartoznak az isteni gondviselés hatáskörébe.
Van ennek a mennyei biztosításnak valami feltétele? Nincsen. Ha Isten nem vigyázott volna rád az előtt is, hogy hallottál volna róla, nem lehetnél itt! Ha Istennek nem lett volna fontos, hogy ma elérjen a füledig, onnan meg bekéredzkedjen a lelkedbe ez a gondjaidtól megszabadító ösztönzés, akkor megengedte volna, hogy 10 és 11 között másképp' alakuljon a délelőtti programod. De nem hagyott máshová menni!
Az isteni gondviselésnek nincsen feltétele. Hogy is lehetne? Isten gyermekei vagyunk. A szüleink esetében sem mi szabtuk meg, mikor vigyázhatnak ránk, és mikor nem. Gondoskodtak rólunk, mert nem vagyunk olyanok, mint a kis kafferbivaly, aki néhány órával a születése után már együtt rohan a csordával. A teremtett világ legsérülékenyebb, leginkább gondoskodásra szoruló kis újszülöttjei, gyerekei vagyunk.
Isten feltétel nélkül vigyáz ránk. Meddig? Annyi ideig, amennyit kimért nekünk a földön. Utána pedig vele leszünk. Ott, nála már nincsenek biztonsági kérdések. Ami viszont van, azt nem tudjuk kifejezni, megfogalmazni, mert a vele töltött örökkévalóságot még senki, de senki sem tapasztalta meg. Nincsenek rá szavaink. Elképzeléseink sem. Szorozzuk meg végtelennel a legideálisabb földi álmainkat! Na, megközelítőleg az lesz a mennyei öröm, békesség, boldogság, tökéletesség... Felfoghatatlan.
De most térjünk vissza a jelenbe, és nézzünk bele megint Péter levelébe! A Szentlélek, időt, teret semmibe vevő aktualitásával arra utasít, - immár minket -, hogy: „Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején." Megalázkodni? Felmagasztalni?
Tudjátok, hogy részesei vagytok a leendő, mennyei életnek? Hiszitek, hogy Jézus értetek, érted, a te kis mocskos vétkeidért, Istennek ellenszegülő bűnös természeted miatt küszködött a római kivégzőeszközön? Hiszed, hogy sikerült neki tisztáznia, tisztára mosni téged Isten előtt? Nos, ha igen, érezned kell, hogy ez már semmi! Mi semmi? Az, hogy alázd meg magad Isten keze alatt!
Vannak ott mások is, Isten keze alatt? Persze! Azokra is úgy vigyáz Isten, mint rád. De, annak ellenére, hogy ők látják, nem előttük kell megaláznod magad, hanem azért, mert Isten keze alatt vagy. Ott pedig, az Isten, rád egyfolytában gondot viselő hatalmas keze alatt alázatosan illik élni. Az Isten oltalmazó keze alatti élet illemtanát Ő írta meg. A mi életformánkat bűneink nélkül megélő Isten: Jézus Krisztus.
Egyszer ezt a házi feladatot adta tanítványainak: „tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek." (Mt 11,29)
Hogy mondta? Az alázatos szívű megnyugvást talál a lelkének? Hiszen ez teljesen összecseng azzal, amit Péter apostol ír! „Alázzátok meg tehát magatokat", és: „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok"! Alázat = megnyugvás.
Hogy is van ez? Mi az alázatosság ellentéte? A kevély, pöffeszkedő, dölyfös viselkedés. Azt nagyon nem bírja Isten. Szembeszegül vele. Péter is azért győzködi olvasót az alázatra, mert, ahogy korábban hallottuk: „Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad." Nem tudom, ti hogy vagytok vele, nekem nagyobb szükségem van Isten kegyelmére, mint arra, hogy szembeforduljon velem... Nem lennék túl nyugodt, ha tudnám, hogy Isten szembeszegül velem. Jobb, hát, ha az alázattal járó nyugalmat, és az azzal járó isteni gondviselést keresem. Még akkor is, ha nehézkesen megy.
Úgy örülök, amikor visszajelzéseket kapok az igehirdetésekről! Múlt vasárnap sok ilyen örömben volt részem. Ugye, arról volt szó, hogy: „Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek... jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát".
Egy hete: engedelmesség, ma meg: alázat. Ezek rokon értelmű szavak. A jelentés-rokonság pedig megközelítően ugyanolyan érzelmeket vált ki. Nem szeretünk engedelmeskedni. Nem szeretünk alázatosak lenni. Valójában mit nem szeretünk? Azt, amikor Isten, természetünkkel ellenkező viselkedést vár tőlünk. Nem akaródzik engedelmesnek, alázatosnak lenni.
Figyeljünk hát!
A múltkor szó volt róla, hogy az engedelmesség odáig tart, az a határa, amíg azt kívánják tőlünk, hogy Isten akaratával ellenkezően cselekedjünk.
Most megismétlem az alázattal kapcsolatban, hogy amikor megalázzuk magunkat, akkor nem teszünk egyebet, mint az Isten keze alatti jómódunknak megfelelő életfolytatást gyakoroljuk. Amikor engedek, amikor csendben vagyok, amikor engedelmeskedek, amikor nem feleselek, akkor nem a velem szemben álló kívánságának teszek eleget, hanem Isten akaratát követem! Nem a nálam cseppet sem nagyobb, Isten látószögéből szemernyit sem tiszteletreméltóbb embertársam előtt hallgatok és végzem csendesen a dolgomat, hanem azért vagyok engedelmes, azért vagyok alázatos, mert a rám gondot viselő Uram rávett arra, hogy ilyen legyek!
Könnyebb így, ebben a tudatban? Higgyétek el: igen! Sőt! Csak így sikerül! Isten hatalmas, segítő, simogató, biztató kezét magatok felett tudva, érezve.
Erre vonatkozik a kívülről fújt Ige: „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok"! Minél többet adsz le az önbizalmadból, és így minél alázatosabbá válsz, meglásd: annál többet bízol az Úr Istenre! És végre megérted (nálam elég hosszú volt ez a folyamat), hogy az alázat nem szégyen! Mert, bár a másik ember előtt mutatod, de Isten színe, vigyázó felügyelete mellett, keze alatt éled át!
És ez a felismerés visszahat. Pozitív módon. Minél többször átéled, hogy Isten gondot visel rád, annál könnyebb lesz türelmesnek, engedelmesnek, alázatosnak lenned. Kezd kicsiben!
Semmi másra nem kell figyelned, mint kéred, megérted az Úr akaratát, a szerint cselekszel, és annak az egész folyamatát, lebonyolítását rá bízod.
Indíts ezzel: „Ezt mondtad Istenem. Most már szeretném tudni, hogy kezdjek hozzá!" Meg fogod tudni. Ha annak és nem másnak fogtál neki. „Kész vagyok ennyivel Uram; hogy legyen a folytatás?" Kiderül. Egészen biztosan. Könnyen előfordul, hogy nem logikus, ész-szerű módon, hanem akaratlagosan. Isten akaratával megegyező terv-szerűséggel.
Miért jó Istennek, ha odaadod, rá veted, rá bízod a gondjaidat? Mert az Ő dolga, hogy megoldja őket! Te szereted, amikor helyetted csinálják meg azt, amit csak te tudsz? Nem. Azért hagyják meg neked, mert te értesz hozzá.
Isten azért kéri el azokat a gondokat, amik visszavezethetők saját magunkra, és az egész embervilág balkezességéből, nemtörődömségből eredő problémákra, mert azok kibogozására képtelenek vagyunk. Sok-sok millió, Isten akaratát megkerülő, vagy azt meg sem hallgató ember annyira összekuszálta önmaga és a világ rendjét, hogy lehetetlen vállalkozás kibontani annak csomóit, görcseit.
Az alázat, a megértés hiánya mérhetetlen károkat tett bennünk. Kicsiben és nagyban. Személyes és embercsoportok közötti kötelékeinkben.
Aki az engedelmesség gyakorlásával, alázatos magatartással arra törekszik, hogy Istent bízza meg a konfliktuskezeléssel, és annak során, abban megtalálja a saját feladatát is, az mindent megtett, ami tőle tellett. A rá és az érintettekre gondot viselő Istennek adta át minden gondját.
Jézus azért jött a világba, hogy emlékeztessen minket arra, láttassa meg velünk, mire jutunk magunkban, és mivé lehetünk Isten keze alatt. Jézus, vagy az Ő Szentlelke nem fogja helyetted megoldani a gondjaidat, de megtanít arra, hogyan légy alázatos ahhoz, hogy átadhasd Istennek a megoldás kulcsát, amit Ő átcsiszol, és visszaad neked! Azzal már ki tudod nyitni az ajtókat, amik bezárultak előtted. Azokat az ajtókat, amiknek az utolsó nyílása a mennyre nyit neked kaput.
Mai úrvacsoránk újítsa meg a Jézusba vetett bizalmunkat. Higgyük el, hogy nem hiába int engedelmességre és alázatra. Az úrvacsorai közösségben, amikor kijöttök, ide az asztalhoz, erősítsétek meg magatokban: Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok". Ámen
- Igehirdetés - 2018.11.18. ( 30.2 MB )
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 389, összesen: 2226163