Istentisztelet 2019. április 14-én
Hang: kattints a képre!
(Dr. Kereskényi Sándor)
Virágvasárnap
Lekció: Jn 12,12-19
Textus: Jn 18,19-23
Szeretett Testvérek!
Jézus harminchárom földi éve alatt egyetlen egyszer kapta meg azt a tiszteletet, ami a királynak jár. Virágvasárnap. Akkor is félreértették. A lelkek megmentésére érkezett mennyei királyt úgy fogadták, mint a testi, fizikai, egzisztenciális jólétet biztosítani hivatott uralkodót.
Jeruzsálem elővárosában, Jézus szavának engedve, tanítványai vették a bátorságot, és eloldoztak egy szamárcsikót. A tulajdonos persze rákérdezett, hogy mit csinálnak a jelentős értéket jelentő haszonállatával. Jézus emberei rávágták a megtanult választ: Az Úrnak van szüksége rá. (Lk 19,34) Én azok között vagyok, akik úgy gondolják, hogy a szamár gazdája tudta kiről van szó. Hallott már Jézusról. Talán személyesen is találkozott vele, vagy szemtanúja volt valamelyik csodájának. Mindegy. Az biztos, hogy nem kért bizonyítékot a szamár kötőfékjét megragadó tanítványoktól.
Böjt utolsó vasárnapján a Szentlélek arra nyitogatja az értelmünket, hogy ne vonakodjuk kölcsönadni Jézusnak azt, amire szüksége van. Higgyük el, hogy megéri! Az a szamaras ember visszakapta az állatot. (Mk 11,3) Jézus senkitől sem lop. Tőled sem fog, de ha kér tőled, légy annyira engedékeny, mint az a külvárosi zsidó.
A névtelen férfi nagyvonalúsága azonban még nem volt elég annak a problémának a leküzdésére, hogy ezen a szamárcsikón még nem ült senki. (Lk 19,30) Nem törték be az állatot. Érdekes módon, ezen, úgy tűnik, senki sem törte a fejét. Felsőruhákat terítettek az állatra, és felültették rá Jézust. A csikó pedig, hátán az Istennel szépen bebandukolt a városba.
Virágvasárnap pálmaágak között megbújó következő üzenete: Így szelídül meg azóta is mindenki, akire az Úrnak van szüksége. Nem szoktál hozzá, hogy Őt hordozd. Némi vezetésnek engedsz, mert megannyi kötőféken ráncigálnak, és a vályúhoz is odaengednek, de nem szereted, ha valaki rád telepszik. A királyok Királyát azonban jó magaddal vinni. Édes teher. Amikor mégis kirúgsz, és ledobod, belátod, hogy nem neki ártasz... Helyette olyan súlyok kerülnek rád, amik felhorzsolnak, és lassan összetörnek. Visszakívánod Jézust. Vele mindent elviselsz. Mert Ő nem terhel erődön felül.
Siessünk vissza a város valamelyik kapujához, mert sok minden vár még ránk! Jézus már valamelyik utcán léptet a csacsival. Sokaság várja. Kikből áll ez a tömeg? A négy evangéliumból össze tudjuk állítani a listát. Ott vannak a vidékiek. Nagy részük északról, Jézus szűkebb hazájából, Galileából érkezett az ünnepre. A Kivonulás (nekünk: húsvét) ünnepére. Ők látták a legtöbb csodáját. Ők hallgatták a Hegyen elmondott beszédét. Tízezernél többen ettek azokból a kenyerekből és halakból, amiket egy kisfiútól vett kölcsön Jézus, és szétosztotta, úgy, hogy miután mindenki jóllakott, tizenkét kosárnyi maradékot szedtek össze. A helyiek, a fővárosiak és a déli, júdeai zsidók kevesebbet tudnak róla, de épp' a kíváncsiságuk tereli őket a szűk utcákra. Ők óvatosabbak, mert ki tudja, melyik köpeny alól figyelnek a templomszolgák; a hivatalos hatalom nemzetbiztonsági ügynökei. Észreveszik, hogy kegyes farizeusok is szemlélik a hozsannázókat, és keserűen egymáshoz fordulva mormognak: „Látjátok, hogy semmit sem tudtok elérni: íme, a világ őt követi!"
Igazuk van. A tizenkét tanítvány büszkén, kacagva körülveszi Jézust. Még Júdásnak is jókedve van. A világ Jézust követi. Ebből szabadságharc lesz! Jézus, ha igaz zsidó ember, ha szereti a hazáját, akkor a zélóták élére áll. Ők, Júdás forradalmár honfitársai majd királlyá teszik Jézust! Az Ő erejével, csodájával kikergetik a rómaiakat! Nem kell hadtáp. Jézus bármikor ad kenyeret és halat a harcosoknak. Lesznek veszteségeik? Sebaj! A názáreti hős minden kardvágást, lándzsaszúrást, tőrdöfést, ütést, égési sebet meggyógyít! Halálos seb? Ugyan már! Négy napja halott harcost is képes feltámasztani. Úgy, mint Lázárt. A világ őt követi, neki hozsannázik.
Virágvasárnapi ellentmondás. Jeruzsálem utcáin, és azóta, bárhol a világon. A világ azt a királyt akarja követni, akire rávetítheti a saját megoldási kísérleteit. Jézus viszont azon a világon tud segíteni, amelyik nem vetítőként, hanem vászonként akarja megjeleníteni az Ő megoldását.
Mind a két típusú követő: szolga, de óriási különbség van közöttük. A kiskirályok talp-alatt-valója az emberi hatalom, rábeszélés, ideológia, erőszak kiszolgálója. A mennyei tervet világ elé táró „vetítővásznat" a minden hatalommal bíró Jézus választja ki. Az első addig szolgál szívesen, amíg valaki többet nem ígér neki. Jézus szolgája viszont örömmel, odaadással követi Urát, mert tudja, hogy Nála többet senkitől sem kaphat.
Vajon, amikor a tömeg a köntösét is az útra terítette, merrefelé járt az a templomszolga, aki nem egészen öt nap elteltével pofon vágta Jézust? Ki volt ez a vakmerő talpnyaló, aki már a későbbi gúnyolódások előtt meg akarta mutatni, hogy nála hűségesebb kiszolgálója nincs a hatalomnak? A Jézust elfogató főpap beosztottja. Megbízható embere. A kihallgatás minden szavára odafigyelt. Jaj, mit tudna tenni azért, hogy feljebb lépjen a ranglétrán? Igen! Ez lesz a megfelelő pillanat! A főpap a tanítványairól és a tanításairól kérdezgeti a letartóztatott férfit. A názáreti meg azt válaszolja, hogy ne őt kérdezze, hanem azokat, akik hallgatták. Ott voltak közöttük a főpap emberei is. A szolga ekkor kérés nélkül előlép, és arcul üti Jézust. Aztán, hogy biztos legyen benne a főnöke, hogy ez a váratlan magánakció érte, az ő drága kenyéradójáért történt, nekiesik Jézusnak: „Így felelsz a főpapnak?"
Jézus, mintegy odatartva a másik arcát, higgadtan kijózanítja az öntörvényeskedő szolgát: „Ha rosszat mondtam, bizonyítsd be, ha pedig jót mondtam, miért ütsz engem?" Ennek az ütésnek nem volt semmi értelme. Az ütés, az erőfitogtatás csak a saját gerinctelenségét bizonyítja. Még a munkaadója ügyét sem viszi előrébb.
Azon az éjszakán volt még valaki, aki ugyanígy elvesztette az eszét, és saját kezébe vette a dolgok intézését. Simon Péter. Jézus elfogatásakor kardot ragadott, és levágta az egyik templomszolga, Málkus fülét. Mielőtt a többiek is elragadtatták volna magukat, Jézus azonnal rájuk szólt: „Hagyjátok abba!" (Lk 22,51) Aztán meggyógyította a sérültet.
Amikor bárki is erőszakhoz folyamodik, Jézus nem tesz különbséget az övéi és ellenségei között. Az őt szerető, védő Pétert épp' úgy leállította, mint a szolgát, aki később arcon ütötte. Péter semmiféle vagdalkozással nem szerezhetett jó pontokat a Mesterénél.
Virágvasárnap, böjt utolsó vasárnapjának számonkérő, tettenérő, bűnvallásra késztető kérdései: Kivel akarsz jóban lenni? Azzal, aki használ téged, de ő maga is megveti a szolgalelkűségedet, vagy azzal, akinek a háládat fejezed ki azért, amit Ő, a Gazdád tett érted?
Mindegy, melyik oldalon vagy; Jézusért, vagy az Őt kiiktatni akarókért ugrálsz. Helytelen módszerekkel, rossz tűzön izzított nyársaidon nem fog átsülni a pecsenyéd. Jézus ellenségei sem értékelik a következetlen, nyalakodó hebehurgyaságot, de maga Jézus is rád szól, ha nélküle tüsténkedsz, ráadásul úgy, hogy ártasz valakinek. Ne bántsd Jézust, mint a pofozkodó templomszolga, és ne rondíts bele Jézus ügyébe azzal, hogy a felindult Péterhez hasonlóan vagdalkozol.
Mikor, honnan tudhatjuk meg, hogy tetszik-e Jézusnak, ahogyan, amilyen módszerrel védjük az igazunkat? Onnan, hogy előhívjuk magunkból azt az ismeretet, amit róla szereztünk, majd kérjük a Szentlelket, hogy igazítsa ezt az ismeretet arra a helyzetünkre, amiben vagyunk.
Egyszerűbben, imádkozva: „Uram, te az én helyemben most mit csinálnál? Nagyon szeretném tudni, mert sem téged, sem mást nem akarok bántani. Megütni. Add nekem a határozott szavakat, vagy parancsolj rám hallgatást! Amit ajánlasz, annak megfelelően próbálok cselekedni. Vagy megállni. Valószínűleg egyikre sem vagyok képes, hát még ehhez is tőled kérem az erőt. A bátorságot. Az alázatot. A rosszat bizonyítani akarom, a jót elfogadni; az ütést, a szavakkal történő ostorozást: elfelejteni."
Elkezdődik a Nagyhét. A böjt utolsó napjai. Virágvasárnapi gondolatokat, kijelentéseket; távolabbra mutató irányjelzőket kaptunk.
Adjuk hát oda Jézusnak azt, amit kér tőlünk. Kinek, mit jelent a szamárcsikó. Arra van szüksége az Úrnak. Higgyük el, hogy többet ad vissza abból, amiről egy időre lemondunk.
Engedjük meg neki, hogy ránk „üljön", magához szelídítsen minket! Vigyük magunkkal büszkén! Arra menjünk, amerre Ő!
Vannak kötelességeink, de ne tegyünk többet annál, amire kötelezve vagyunk! Jézus azért a templomszolgáért is az életét adta, aki megütötte. És értem is, érted is; pedig puszta tetszelgésért, hányszor léptük már túl azt a határt, amit senki, még az Istent fel nem ismerők sem kértek tőlünk!
A húsvétra készülődő gondolataink, gondjaink közé iktassuk be minél gyakrabban a kérdést: Uram, te mit tennél az én helyemben?
Fedezzük fel, és bizonyítsuk be, aztán harcoljunk a rossz ellen! Először: magunkban!
Keressük, kérjük el Jézustól, aztán fogadjuk el tőle azt, amit Ő tart jónak!
Így formálódjon egésszé a húsvét előtti böjtünk, mert így kerekedik újra átélhető örömmé a Feltámadás híre! Ámen
- Istentisztelet - 2019.04.14. ( 36.8 MB )
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 474, összesen: 2227143