Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Istentisztelet 2019. február 10-én

Hang: kattints a képre!

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Mt 26,26-28; Mk 14,22-24; Lk 22,19-20

Textus: Jn 6,48-59

 

Szeretett Testvérek!

 

Jövő vasárnap úrvacsorázunk! Mit csinálunk? Idejövünk, ezekhez a szószék előtti asztalokhoz. Kettőn lesz bor. Kisebb és nagyobb kelyhekben. A harmadiknál, ezen az oldalon áll majd az a lelkész, aki kenyeret ad a kezetekbe. Elveszitek, megrágjátok, lenyelitek. Választásotok szerint a középső, vagy a szélső asztalról levett és átnyújtott kehelyből bort isztok.

Ezt tesszük majd. Nem tűnik bonyolultnak. Nem az. De: Mi történik közben? Ebben már a reformátorok sem értettek egyet. Luther, Zwingli, Kálvin háromféleképpen magyarázta az úrvacsorát. Az ortodox, a római, és a görög katolikus egyház is egymástól eltérően értelmezi.

A kapernaumi zsinagógában sem értették Jézust. Egymást kérdezgették a zsidók: „Hogyan adhatná ez nekünk a testét eledelül?" A János evangéliuma betűiből most „kilépő" Szentlélek Isten pedig tőlünk kérdezi: Mit csináltok jövő vasárnap? Te, igen, te, aki igyekszel figyelni az igehirdetésre; te mit értesz az alatt, amit azon a szép napon Jézus mondott a kapernaumi zsinagógában, most, ezen a szép napon meg itt, ebben a templomban: „Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne"?

Hm. Mit értek ez alatt? - kérdezed. Jó reformátusként bizonyára azt, amit a hitvallásaink. Lássuk! Az Apostoli Hitvallás (Hiszek egy Istenben...) nem foglalkozik az úrvacsorával.

A II. Helvét Hitvallásban (Mikor lapoztatok bele utoljára?) többek között ezeket olvassuk: „az Úr... most is etet testével és itat vérével, amelyek az örök életre táplálnak minket, ha igaz hittel, lelkileg vesszük. ... az egyház szolgája (mármint: a lelkész) külsőleg azt jeleníti meg és teszi szemmel láthatóvá, amit maga a Szentlélek láthatatlanul, belsőleg végez lelkünkben. ... (a hívek) eszik az Úr kenyerét, és isznak az Úr poharából. Közben, belsőleg - Krisztus munkája révén, a Szentlélek által - magukhoz veszik az Úr testét és vérét is, és ez táplálja őket az örök életre. ... mi lelki eledelen semmiképpen nem valamiféle, tudom is én, milyen képzelt eledelt értünk, hanem az Úr testét magát, amelyet érettünk halálra adott, amelyet viszont mégsem testileg, hanem lelkileg, hit által vesznek magukhoz a hívők."

Mit mond a másik (harmadik) hitvallásunk, a Heidelbergi Káté? A 76. kérdés ma pont nekünk dolgozik: „Mit jelent Krisztus megfeszített testét enni és kiontott vérét inni? Válasz: Nem csak azt jelenti, hogy Krisztus szenvedését és halálát hívő szívvel elfogadjuk, és ezáltal bűnbocsánatot és örök életet nyerünk.

Hanem azt is jelenti, hogy a Szentlélek által, aki Krisztusban és bennünk is lakozik, mi egyre inkább eggyé válunk az ő szent testével - bár ő a mennyben, mi pedig a földön vagyunk -, testéből való testté és csontjából való csonttá leszünk azért, hogy miként a test tagjait egy lélek, minket is a Szentlélek éltessen és kormányozzon."

Na és (78. kérdés:) „Átváltozik-e a kenyér és a bor Krisztus valóságos testévé és vérévé? Nem. Ahogy a keresztség vize sem változik át Krisztus vérévé, és nem az mossa le a bűnöket, hanem csak isteni jegy és zálog. Ugyanígy az úrvacsorai kenyér sem változik át Krisztus testévé, hanem a sákramentumokra való tekintettel és a Szentlélek közlésmódja szerint nevezzük Krisztus testének."

Mi azért még tovább kutakodnánk. Szerencsére a Káté is: „Akkor miért nevezi Krisztus a kenyeret az ő testének és a poharat az ő vérének, illetve az ő vére általi új szövetségnek? Pál apostol pedig miért beszél a Krisztus testével és vérével való közösségről? Krisztus alapos okkal mondja ezt.
Nemcsak tanítani akar minket, hogy lelkünket úgy táplálja megfeszített testével és kiontott vérével örök életre, ahogyan mi tápláljuk földi testünket kenyérrel és borral, hanem ezzel a látható jeggyel és záloggal egészen bizonyossá akar tenni minket, hogy egyrészt a Szentlélek munkája által olyan valóságosan részesedünk az ő testében és vérében, mint amilyen valóságos az, hogy e szent jegyeket az ő halála emlékezetére elfogyasztjuk; másrészt, hogy Krisztus szenvedése és engedelmessége annyira a miénk, mintha mi magunk szenvedtünk volna el mindent, és mi magunk tettünk volna eleget a bűnért.
"

Ezzel átismételtük azt, amit reformátusként illik tudnunk erről a témáról, Jézus kijelentésének hitvalló magyarázatáról. Menjünk tovább! Vagy visszább! Mert én, mint a Magyarországi Református Egyház tagja, törvényeink szerint, a „Szentírás alapján, az Apostoli Hitvallás, valamint (egyházunk) elfogadott hitvallásai: a Heidelbergi Káté és a II. Helvét Hitvallás értelmében (életem, gyülekezetem, hazám, hitem) egyedüli fejének az Úr Jézus Krisztust" tartom. Reformálódjunk hát Jézusig!

Ő maga mit mondott azon az estén, amin megtörtént, amiből az Egyház kialakította az úrvacsora gyakorlatát? Máté írása szerint ezt: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem! ... Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára." Márk evangéliumában kicsit rövidebben, de ugyanezt olvassuk. Lukács azt írja, hogy Jézus először a poharat vette e szavak kíséretében: „Vegyétek, és osszátok el magatok között!" A kenyeret „e szavakkal adta nekik: Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!"

Aztán, vacsora után megint veszi a poharat, de, immár magyarázatot fűz hozzá: „E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki." János nem hagyta ránk Jézus aznap esti, kenyérre és borra vonatkozó kijelentését. Érdekes, pedig ő ült mellette.

Pál apostol, aki nem lehetett ott az árulás éjszakáján, hiszen akkoriban még javában ellene volt a Jézus féle „szektának", damaszkuszi utazása utáni megtérését követően többször találkozott azokkal, akiktől első kézből hallhatta az utolsó vacsora eseményeit. Ahhoz képest ő sem írt sokat. Ezek szerint, jóval több nem is hangzott el Jézus szájából, mint amit Pál összefoglalt, és amit fel szoktunk olvasni az úrvacsorás istentiszteleteken.

Akkor, most mire jutottunk ezzel a jézusi figyelemfelkeltéssel: „ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, nincsen élet tibennetek"? Először is: nyugodtan vegyétek majd a kenyeret és a bort, mert Jézus nem a valóságos testéről beszélt. Amikor megtörte a kenyeret és azt mondta: „ez az én testem", nyújtotta a poharat és azt mondta: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem", a valóságos teste is jelen volt, amiben valóságos vér folyt! De  Jézus nem az ujját törte el, hanem egy kenyeret. Nem a karját vágta meg, hanem bort töltött a pohárba.

Mire emlékeztethette ez a zsidó tanítványait? Adatik egy test? Kiontatik a vér? Hát persze! Az áldozati állatok! Kiengesztelik Istent, elveszik a haragját!

Őt, Jézust nem lehet enni! Az kannibalizmus lenne. Különben sincs itt. De aki emlékszik arra, hogyan mutatta meg aznap este, mi történik majd vele, hogyan válik áldozattá a kereszten, az soha nem fogja már úgy enni a kenyeret és úgy inni a bort, mint korábban!

Különösen nem azok társaságában, akik ugyanezt gondolják a kenyérről és a borról. Találkozásaik alkalmával különlegessé válik az étel. A közösség, és a közösségben működő Szentlélek teszi azzá. Nem a lelkész változtatja át a kenyeret és a bort, hanem a Szentlélek viszi végbe a változást abban, aki Jézusra emlékezik.

Mi ez a változás? Tudatosulás. Miről? Arról, hogy milyen jót tett veled az Isten. Tudatosítás arról, hogy még mielőtt elkezdtél vele foglalkozni, mielőtt egyáltalán érdekelt volna, Ő már rendezte kettőtök kapcsolatát. Olyan ez, mintha, gyerekként, mielőtt rájöttél volna, hogy nem szabad beverni az ablakot, mielőtt bocsánatot kértél volna, mielőtt édesapád már megbocsátott volna neked, kifizette volna az üvegest és elvitt volna moziba. Olyan ez, mintha, mielőtt megcsaltad a házastársadat, megbántad és bocsánatot kértél volna, a férjed/feleséged már fátylat borított volna arra, ami történt, és kifizette volna a tengeri hajókirándulásos nyaralásotok útját.

De az édesapa néha rámutat az ablaküvegre, és a férjed/feleséged elsétál veled az étterem előtt, ahol lebuktál. Emlékeztetnek, valamire, tudatosítják benned azt, hogy megbocsátottak neked.

Jézus a testét (húsát) és vérét adta érted, értem. Ezzel mindent elintézett. Kiléphetsz a pénzhez, ételhez, egészséghez ragadt gondolatokból, és elkezdhetsz gondolkodni arról, hogy örök életed van! Gondtalan, végtelen életed.

Ezt azonban olyan könnyen elfelejtjük! Annyira kevés kell hozzá, ami visszaüt minket a hétköznapi valóságba, legyen az érzéki, érzelmi öröm, vagy szenvedés, hogy Jézus úgy döntött, kitalál valamit az emlékeztetésre. Hát ez lett belőle: A kenyér és a bor közössége. Vele, egymással.

Lehet erről veszekedni, könyveket írni, mit kell érteni alatta, hányszor, hol, régi vagy új liturgiával kell gyakorolni; kenyérrel, ostyával, vörös borral, vagy fehér szőlőlével.

Jézus nem adott ilyen instrukciókat. A bonyodalmakat az egyházi vezetők (a vezető egyháziak) találták ki. Jézus a lényeget jegyeztette fel János apostollal: „Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne." Ha Jézus benned él, és te Őbenne, mindent megkaptál!

Amikor a kenyér és a bor vétele közben erre emlékszel, ezért adsz hálát, és utána ez irányítja az eszedet, a mozdulataidat, a nyelvedet, akkor békességed lesz!

Jézusnak ez volt a célja. Ezért kísért ma ide, erre hív jövő vasárnap. Téged, aki benne akarsz maradni, Ő pedig tebenned. Erre emlékeztet az úrvacsora, ebben fog megint megerősíteni.

Addig is, amikor elbizonytalanodsz, beszélgess a benned élő Jézussal! Ámen

 

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 66, összesen: 1394310

  • 2019. március 18., hétfő

    Az idei Csillagpont egyik célja az, hogy minél többen hitbéli szolgálatnak tekintsék az önkéntességet. Ezzel a lelkülettel készülnek a találkozóra.
  • 2019. március 17., vasárnap

    Az iskolai hittanoktatásnak jóval többről kellene szólnia, mint egy átlagos tantárgynak. De mi valósul meg ebből a mindennapok gyakorlatában?
  • 2019. március 14., csütörtök

    A szíve tájékán átlyuggatott Kossuth-szoborral együtt a délvidéki falu magyar lakóit is mintha szíven ütötték volna. A reformátusokban mégis évtizedek...
  • 2019. március 13., szerda

    Nyugdíj előtt álló lelkészeknek tartanak továbbképzést Galyatetőn. Gyakorlati kérdések megvitatására, pihenésre és lelki feltöltődésre egyaránt lesz a...
  • 2019. március 13., szerda

    Kiemelkedő színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Magay Tamás lexikográfus, a Károli Gáspár Refor...
  • 2019. március 12., kedd

    Korunkban a gyülekezeti tagok nem a lelkész tekintélyén, hanem személyén keresztül tapasztalják meg az egyház érvényességét. A fiatalabb lelkészek így...
  • 2019. március 11., hétfő

    Bár a főváros egyik legnagyobb közössége, mégis „szórványban” él. A gyülekezet beiktatott lelkészének feladata, hogy pásztorként gyűjtse össze az elté...
  • 2019. március 10., vasárnap

    A fizikai építkezések mellett lelki építkezésre is szükség van. Nem téveszthetjük szem elől a missziós célokat, ezért az épületek mellett a közösségi ...
  • 2019. március 07., csütörtök

    Vajon ismerjük azokat, akik előttünk ülnek a templomban? Hány ismerős arc, és mennyi soha el nem mondott történet – harcról, kérdésekről, kétségbeesés...
  • 2019. március 06., szerda

    Megtanultam: szabadságunkért, hitünkért, meggyőződésünkért áldozatot kell vállalnunk, és azok kezét kell megfognunk, akik képesek különbözőségeink ell...