Istentisztelet 2019. január 6-án

Hang: kattints a képre!

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: Lk 1,39-45

Textus: Mt 3,13-17

Szeretett Testvérek!

Január 6-a van. Ez az ünnep református keresztyénségünkben jelentősen háttérbe szorult karácsony, húsvét és pünkösd mögött.

Az ortodox egyház népei közül az, amelyik nem a Gergely naptárt, hanem a Juliánusz naptárt használja, ekkor, illetve január 7-én ünnepli Jézus születését. Láthatóvá válását. A görög szót kicsit magyarosítva: epifániáját. A nyugati keresztyénség szerint, ezen a napon már a csillagot követő keleti bölcsek Betlehemben rátaláltak Jézusra. Nyilvánvalóvá lett előttük Isten. Epifániában volt részük. A keleti keresztyénség január 6-ra teszi Jézus, harminc éves korában történt megkeresztelkedését. (Innen a „vízkereszt” elnevezés.) A Jordán folyó mellett a mennyei hang tanúskodott arról, hogy Ő az Isten Fia. Meglátták Istent. Epifánia történt. Január 6-ának ünnep jellegét tovább fokozza a kánai csoda napjának meghatározása. Bizonyos hagyományok szerint ugyanis január 6-án volt az az esküvő, amelyen Jézus az első csodát tette: borrá változtatta a vizet. Első jel: isteni epifánia.

Miben egyeznek meg ezek az ünnepek? Abban, hogy valamilyen módon láthatóvá lett Isten. Kiderült róla, hogy Ő, Jézus Krisztus az emberré született Isten.

Mária és József látták meg először. Ők ketten voltak azok, akik biztosan tudták, kit helyeztek a jászolba. Isten angyala, nekik, kettejüknek (külön-külön) előre megmondta, ki a születendő gyermek.

A messziről érkezett bölcsek aranyat, tömjént és mirhát ajándékoztak a szent családnak. Igaz, ők eredetileg csak annyit tudtak, hogy megszületett a zsidók királya. Heródestől naivan azt kérdezték: „Hol van a zsidók királya, aki most született?” (Mt 2,2) Az már gyanús lehetett, hogy Heródes is látni és imádni akarta a gyermeket. (Mt 2,8) Dehogy akarta! A halálát kívánta. A bölcsek tovább indultak Betlehembe. Az őket egész útjukon kísérő csillag „akkor megállt a fölött a hely fölött, ahol a gyermek volt.” (Mt 2,9) A héten, egy derűs estén lépjetek ki a házból, és nézzetek fel a csillagos égre! Meg tudjátok mondani, melyik áll a tiétek felett? Nem a szomszédé, nem a másik oldalon lévő ház felett, hanem a tietek felett. A betlehemi csillag, a szinte egymáshoz ragasztott házak közül, a keleti látogatók számára nem tudom, hogyan, de egyértelműen a fölött állt meg, ahol József és Mária vigyázta Jézust. Ez volt a kétségtelen jel arra, hogy itt nem a következő jeruzsálemi királyt pólyálták be, hanem az egész föld Messiását.

Harminc év múlva Keresztelő János bemeríti Jézust a Jordánba. Kilép a vízből, Isten Lelke látható módon reá száll, és mennyei hang hallatszik: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.” (Mt 3,17) Nem sokkal később Jézus a kánai menyegzőn első osztályú borrá változtatott másfél hektoliter vizet. Ennek mi köze ahhoz, hogy felismerik az istenségét? Az, hogy a kánai lagziban már a tanítványai is vele voltak. (Jn 2,2) Ezért csinálta az egészet! Apja anyja tudta, ki Ő. Kánában pedig – írja János evangélista -: „így jelentette ki dicsőségét, és tanítványai hittek benne.”

Ünnepeljék hát a keresztyének a fentiek közül bárhol és bármit január 6-án, az összejövetelek öröme megegyezik abban, hogy Jézus elrejtett istensége láthatóvá vált!

Van még valami közös a négyféle emlékezésben? Igen. Az, hogy az isteni megnyilatkozás meglepetésszerűen történt. Jézus rendkívüli módon „mutatkozott be”.

Azt karácsonykor átismételtük, milyen váratlan volt Jézus érkezése Mária és József számára (1). A keleti bölcsek számítottak valakire, de nem jó helyen kopogtattak (2). Amikor tényleg az úti céljukig vitte őket a csillag, többet kaptak annál, amire számítottak. A kánai menyegzőn a tanítványok bejelentés nélkül jelet kaptak arra, hogy kivel is lesz dolguk; ki a Mesterük (3). Keresztelő János azt várta, hogy ő, a kisebb, az útkészítő, az előhírnök, ő mikor mehet el Jézushoz (4).

A január 6-i örömünk egyik oldala tehát mind a négy megközelítés szerint az, hogy láthatóvá lett Isten, másrészről pedig: ennek a meglepetésszerűsége. Jézus közeledett, Isten tett valamit, és nem az ember. Mária és József megtudta, hogy Jézus már úton van. A keleti bölcsek azért indultak útnak, mert Isten mutatta meg nekik a csillagot. Kánában folyt a bor rendesen. Amikor Mária szólt a fiának, Jézus visszajelezte, hogy a megoldás már folyamatban van: „Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony?” A szolgáknak csak azért szólt Jézus, hogy végrehajtsák azt, amit Isten már előkészített. A Jordán folyónál Jézus ment Keresztelő János elé. A teveszőr ruhában megtérést hirdető próféta ennek a meglepetésének ad hangot, amikor a tömeggel mit sem törődve megpróbálta megelőzni Jézust: „Nekem volna szükségem arra, hogy megkeresztelj, és te jössz hozzám?”

Tényleg! Miért kellett Jézusnak megkeresztelkednie? Egyáltalán: mit csinált ott János? A zsidó- esszénus vallási közösségben ismert bűnvallási szokást gyakorolta. A fürdés a vezeklés látható jele volt. A nem annak született, de zsidó hitet felvevő prozeliták számára a farizeusok előírását követve, kötelező volt a fürdés (alámerítkezés) szertartása. A férfiakat a szertartás során körülmetélték. A nőknél maga a szent fürdő jelentette a megtérést.

Keresztelő János tehát bűnvallásra hívja a Júdeából, a fővárosból és a Jordán folyó vidékéről hozzá özönlő tömeget. Közben Jézus eljövetelét hirdeti, aki meg is érkezik, és beáll a bemerítkezők sorába. Keresztelő János nem érti. Mi ez a helycsere? Neki, a bűnösnek kellene Jézushoz mennie! E helyett Ő jön hozzá? „Nekem volna szükségem arra, hogy megkeresztelj, és te jössz hozzám?”

Nem tudom, hogy értette-e Jézus magyarázatát. Először megpróbálta visszatartani Jézust, aki néhány szóval rendre utasította. Jézus elmondta Keresztelő Jánosnak mi a rendje a dolgoknak. Nekik, kettejüknek mit kell tenniük. Megérti János alázatát, de most nem annak van itt az ideje. Szépen rászól: „Engedj most, mert így illik minden igazságot betöltenünk.” És mi történik? „Akkor engedett neki.”

Nem akarok találgatni, „bizonyos” összefüggésekből következtetni. Arra hagyatkozom, amennyit a Bibliában találok. E szerint Keresztelő János és Jézus mindössze kétszer találkozott. Először, mindketten: magzati formában. Akkor, amikor Mária meglátogatta Erzsébetet, János anyját. A fiatal Mária illendően köszöntötte idősebb rokonát. A magzat-János abban a pillanatban megmozdult Erzsébet méhében. Ráadásul, Erzsébet betelt Szentlélekkel. (Lk 1,41) A szent pillanat hatására Erzsébet vissza sem köszönt, hanem egyenesen felkiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogyan lehetséges, hogy az én Uram anyja jön el énhozzám?” (Lk 1,42) Ez volt az első találkozásuk.

A második harmincéves korukban történt, de a kérdés félelmetesen hasonlít az előzőre. János, immár érett férfiként, lényegét tekintve majdnem ugyanazt kérdezi, amit az édesanyja, három évtizeddel korábban, Máriától. Most nem a két anya beszélget, hanem a két gyermek. Anyja helyett János kérdezi nem a másik anyát, hanem Jézust: „Nekem volna szükségem arra, hogy megkeresztelj, és te jössz hozzám?” Hogyan lehetséges, hogy te jössz hozzám, amikor te vagy az én Uram?

Ez január 6-ának örömhíre! Ezért hívott titeket ma templomba az Erzsébetet betöltő, a Jézusra leereszkedő Szentlélek Isten.

Azért, hogy megértsétek: Isten közeledik felétek, és nem fordítva. Mindig Istené az első lépés! Ő engedte meg, hogy kiformálódj édesanyád méhében. Ő hallatta meg veled először az evangéliumot. Ő vett rá arra, hogy először, magadtól nyisd ki a Bibliát. Ő markolta meg a lelkedet akkor, amikor első alkalommal nem azért mentél, jöttél a templomba, mert valaki mondta, kérte, parancsolta neked. Nem te jöttél; Ő hozott! Rákapcsolt a vontatóhorgára, te pedig nem kapcsoltad le magadat, hanem engedtél neki. Nem értetted, de ugyanazt éreztette veled, mint Keresztelő Jánossal: „Engedj most, mert így illik minden igazságot betöltenünk.” Isten igazsága elért hozzád. Be kellett teljesülnie. Rá kellett döbbenned, hogy Jézus meglátogatott téged. Ő jött el hozzád. Ő jött, te fogadtad.

A Bibliát ismerő testvérben csendesen felmerül még egy kérdés. Akkor miért írja Jakab, hogy: „Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok”? (Jak 4,8) Mégis nekünk kell közelednünk? Nem. Isten már közel van. „Közeledjetek” azt jelenti: elérhető távolságban van. Érjétek el! Ő már kinyújtotta a kezét. Ő már elküldte a Lelkét. Mindent megtett azért, hogy létrejöjjön köztetek a kapcsolat. De ott van még valami akadály, amit te tudsz elhárítani. Te állítottad fel. Te nem hagyod, hogy elmozduljon az útból.

Mondd el Istennek, mi az! Mi az, amit még mindig Ő helyette választasz? Mi az, amiben még mindig nem engedsz neki? Mi az, amitől nem vagy hajlandó megszabadulni, még akkor sem, ha Ő kér rá? Mi az, amit nem vagy hajlandó feladni, még akkor sem, ha tudod, hogy neki van igaza? Imádkozz az utolsó akadály elhárításáért, és el fogod érni Őt!

Odalép eléd. Eljut az akaratodig. Betölt Szentlélekkel, és azt kéri tőled, hogy engedd be oda Őt, és az Atyát is. Hadd legyetek együtt, a Szentháromság közösségében. Mi? Hogy te engedd be őt? Azt kérdezed, amit Keresztelő János: „Nekem volna szükségem arra, hogy megkeresztelj, és te jössz hozzám?” Igen. Ő ugyanazt válaszolja: „Engedj most, mert így illik minden igazságot betöltenünk.”

És te csak annyit tudsz majd mondani, amit a zsoltáros: „Istenem, igazságod a magas égig ér, mert hatalmas dolgokat vittél véghez.”(Zsolt 71,19) Ismerd fel, és fogadd el Jézus közeledését az év minden napján, és hidd el, olyan áldásban lesz részed, mint Máriának; mint Józsefnek, mint a napkeleti bölcseknek, mint keresztelő Jánosnak; mint a kánai menyegző meghívottainak. Minket Ő hívott meg a mennyei városba! Ámen