Istentisztelet 2019. március 24-én

Hang: kattints a képre!

 

Böjt III. vasárnapján (Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Zsolt 112

Textus: Zsolt 112,1

 

Szeretett Testvérek!

 

Hallottátok már a saját hangotokat? Magnófelvételről, családi videón, bárhonnan? Idegenül hangzik. Sokféle hangunk van. Akaratlanul is eltérő a hangszíne az esküvői gratulációnak, és a veszteség miatti együttérzésnek. Jó értelemben vett oktató tónusa volt a tábla előtt magyarázó matektanárunknak; összehasonlíthatatlan azzal, amilyennek délutánonként a focipályán hallottuk.

„Dicsérjétek az Urat!" Ezzel kezdte a mondanivalóját az a kegyes zsidó, akinek a nevét sem tudjuk, de arra is évszázados csúszással tippelhetünk, hogy mikor élt.

Vajon milyen volt a hangja? Vékony? Erőteljes? Elérzékenyülten suttogta: „Dicsérjétek az Urat!", vagy kezét, fejét felemelve kiáltotta: „Dicsérjétek az Urat!"? Fogalmam sincs róla. De valamit 100%-os találati eséllyel kijelenthetünk róla: boldog volt! Akármilyen hangon is, de a boldogsága miatt szakad ki belőle az imádsága nyitánya: „Dicsérjétek az Urat!" Persze héberül: Hallú Jach! (יָ֨הּ הַ֥לְלוּ) Ezért „hallelujázunk" mi is. (Legközelebb, amikor énekeljük, vagy halljuk a rádióban, fordítsuk le magunknak!)

Egyszóval: a mi Istenünk olyan Úr, aki azt szereti, amikor boldogan dicsérjük! Áldottan. Ez a két szó ugyanazt jelenti a zsoltárban. „Boldog ember az, aki az Urat féli..."; „Áldott ember az, aki az Urat féli...".

Milyen ez az elválaszthatatlanul összeelegyített, lélekbe öntött boldogság? Önálló módon, házilag előállíthatatlan. Nincs hozzá elég nyersanyagunk, ezért: importáljuk. Sok utánzata létezik, de az áldással kevert boldogságnak egyetlen beszállítója kötött velünk szerződést. A mi, Jézus Krisztus üzletkötésével Atyánkká vált Isten.

Az Őt dicsérő ember képes arra, hogy a pillanat szépségében megélje az isteni áldás hozzávalójával kikevert boldogságot. Akkor, amikor fokozni akarja a meglévőt, de akkor is, amikor azt hiszi, ő már soha nem lehet boldog.

Kipróbálod? Amikor egyedül leszel, mondd ki hangosan: Dicsérlek Uram! Hadd hasson rád ez a két szó! Hidd el: működik! Boldognak fogod érezni magad. Böjti boldogságod lesz. Megvonod magadtól azt, ami helyet inkább belekóstolsz ebbe a két szavas boldogságba. Húsvétig. Akár minden nap. Miért ne? Magadnak teszel jót. Utána pedig másoknak. Mert ez lesz az eredménye. Áldássá válsz. Húsvét után sem hagyod abba. Rászoksz arra, hogy kijöjjön a szádon, bejusson a füledbe e két boldogság-csepp: Dicsérlek Uram!

Böjti boldogság! Ez az igazi böjt! A maradandó. Az a hat, vagy a mostantól kezdődő néhány hét csak megszüli azt, amit életed végéig folytathatsz. Ez a böjt nem számlálja, hogy mennyi van még hátra.

Az igazi böjtnek nincs első és utolsó napja. Maradandó. Olyan, mint a kerékpározás. Hasznos. Nem tudod, és nem is akarod elfelejteni. Amikor műveled, amikor Istent dicséred, már nem is gondolsz arra, hogy képes vagy-e erre, vagy nem? Csinálod, mert jó. Mindenkinek. Isten pedig együtt mosolyog veled. Szereti, amikor boldog vagy. Ilyennek teremtett.

„Boldog (áldott) ember az, aki az Urat féli...". Hogy kell félni az Urat? Ebbe mindig belegabalyodunk. Már-már tényleg elérjük az áldott-boldog állapotot, de akkor a szemünk elé, vagy a fülünkbe kerül az Úr félelmét zengő kijelentés, és rátaposunk a fékre. Hó-hó! Akkor mégse adjuk át magunkat teljesen ennek a boldogságnak? Nem illik, csak úgy gyermeki módra ujjongani?

Mi ez az „Úr félelme"? Az a fellélegzés, amikor nem rettegünk az Istentől. Aki félelemtől reszket az Úr előtt, az mindent elfelejtett abból, amit Jézus mondott róla. A Jézus nélküli Isten-ismeret megbetegíti a lelket. A Jézust kiiktató istenhit vakbuzgó, fanatikus, elvakult rajongás. Jézust hirdető, de már vele is ijesztgető, fenyegetőző valláspótlék. Ez a hatalmi egyház fegyvere.

Az Ószövetségből felolvasott bibliai kijelentésünk előtti 111. zsoltár utolsó soraiban ezt találjuk: „A bölcsesség kezdete az Úr félelme." Az Istentől elkért és kapott bölcsességgel bíró ember jól tudja, hogy félni valami félelmetestől soha nem okoz örömet. Félni az Istent nem más, mint várni az elégedettségét, amivel visszajelez: látom, szeretsz. Én, téged még jobban!

Erre a viszont-szeretetre felépített istenfélelem nem kényszerű. Nem terhes, nem fárasztó. Ha mégis annak találod, kizárod magad a boldogságból. Zárlatos lett a lelked. Megint vacogsz az Úr előtt. Kezdheted elölről! Van egy jó hírem: bármikor elölről kezdheted! Neked is jobb, és Isten számára is csak az örömteli engedelmesség az elfogadható.

Örömteli? Igen. Ne felejtsük el a befejezést: „Boldog (áldott) ember az, aki az Urat féli, sok örömöt talál parancsolataiban."

Örömöt? Sokat? Hol? A parancsolataiban.

Mik azok? Melyek azok?

Ha a zsoltáros látásával vizsgáljuk, akkor ezek a Mózes szájába adott, és azokra a bizonyos kőtáblákra vésett kijelentések. Utóbbiból tízet számlálunk. (Közhasználatba került kifejezéssel: Tízparancsolat.) Előbbiből, amiket Isten erejével Mózes mondott, magyarázott, sokkal többet jegyzünk. Mózes öt könyve tele van velük.

Aztán Jézus még érthetőbbé tette a parancsolatokat. Már: akinek. Részint azért feszítették meg, mert a rossz fundamentumon dolgozó kortársai képtelenek voltak elfogadni az újra, Isten illatával átitatott, átmosott, kitisztított parancsolat-magyarázatát. Azokban a saját fejtegetéseikben bíztak, ami - szerintük - kiállta az idők próbáját. Az „ősök" gyakorlatát istenítették, Jézus, vagyis az Isten értelmezését elvetették. Eredeti alapokat átíró, saját magukat építgető fundamentalisták maradtak. Miattuk ment végbe Isten Reformációja - Jézussal. Akit nem vártemplom-kapura, hanem keresztre szegezett.

A nem Istentől, hanem Istent félő boldog ember az örömöt keresi, és meg is találja a parancsolatokban. Átlátja a szabályait. Játékszabályait. Isten a maga örömére teremtette az embert. Játékra hívja. Minden játék akkor élvezhető, ha betartják a szabályait. Ilyenek Isten parancsolatai. Akkor találunk benne örömet, attól leszünk boldogok, amikor megtanuljuk, mire valók.

Lehet úgy sakkozni, hogy átlósan lépek a bástyával, visszafelé a gyaloggal, és keresztbe a futóval, de minek? Semmi értelme a játéknak. A sakk nem arra van, amire, és ahogy' én akarom játszani. A partnerem fel fog állni az asztal mellől. Ha viszont betartom a szabályokat, akkor együtt játszhatunk, és mindketten élvezzük a játékot.

Örömöt találni a parancsolatokban tényleg olyan, mint a tartalmas játék. Természetesen a győzelem a cél, de öröm, boldogság, áldás az odáig megtett út is!

Ki nézné végig azt a meccset, ami abból állna, hogy a játékosok kilencven percig tizenegyeseket rugdosnak egymásnak? Az is benne van a szabályokban, úgy is lehet győzni, de ha ennyi lenne a mérkőzés, a futball mindjárt hátrébb kerülne a népszerű sportok listáján.

Az Istennel szabályszerűen végigjátszott játék, aminek stadionja, medencéje, ringje, csarnoka, ez a bolygó, ideje pedig néhány esztendő, évtized, minden eseményén kínálja az örömöt.

Sportszerűen keressük? Elolvastuk már a milliárdok által űzött társasjáték szabályait? Ugyanott, a Bibliában végigkövethetjük a már lejátszott találkozókat. Fordulatosak. Izgalmasak. A szabályokhoz mindenáron ragaszkodó Isten következetes partner. Ő soha nem szegi meg a szabályokat. Miért is tenné? Ő írta őket. Megíratta azokkal, akikkel együtt játszott. Aztán pihenni hívta őket. Mert az első félidő, a földi játékidő után szünetet tart. Utána kezdődik majd a második félidő. Ezt hívjuk öröklétnek.

Egyikőjüknek ezt diktálta: „Boldog (áldott) ember az, aki az Urat féli, sok örömöt talál parancsolataiban."

„Örömöt találni" héberül azt jelenti: gyönyörködni. Tekintetbe venni. Szem előtt tartani.

Tedd csak érthetővé a magad számára! Ki az, mi az, amiben egyszerre gyönyörködsz, figyelembe veszed, és nem akarod szem elől téveszteni? Ha időt adnék rá, szerintem sokan a szerelmükre gondolnának. Benne gyönyörködünk. Az ő szavát lessük. Szeretnénk, ha mindig előttünk lenne.

Erről beszélek! Légy szerelmes Isten parancsolataiba! Nézegesd őket! Olvasd! Vedd a kezedbe! Gondolkodj róla! Kérdezd, mi a kívánsága! Tartsd szem előtt! Tanuld meg, tűzd ki, ragaszd fel! Ismételgesd őket!

Isten is szerelemmel szeret téged. Állandóan szemmel tart. Akarja, hogy kérj tőle. Mindent teljesít, ami a játékszabályai szerint nem okoz sérülést neked, vagy játékostársaidnak. Életed meccse alatt sokakat lecserél. Általában azokat, akikkel hosszú ideig együtt voltál a pályán. Majd te is sorra kerülsz.

Ne feledd! Az öltözőben azok találkoznak, Jézussal azok isznak majd együtt a szőlő levéből, akik minden igyekezetükkel azon voltak, hogy elfogadják az ó-, és új-szövetségi kapitány utasításait! És a jó hírt: Jézus megszerezte a győzelmet! Feltámadt! A halál vesztett, az élet győzött!

Gyere le a távolból figyelők lelátójáról! Ha rád mutatott Isten Igéje (akár ma is), tudod, hogy válogatott játékos vagy! Nem akármilyen. Boldog, és áldott. Kiálts hát együtt a biztos győzelem felé menetelő csapattagjaiddal: Hallú Jach! Halleluja! „Dicsérjétek az Urat!" Ámen