Istentisztelet 2020. április 19-én
(Dr. Kereskényi Sándor - internet)
Lk 11,24-26
Józsué 15,63
Szeretett Testvérek!
Szeged belvárosának közepén, a sétálóutcán található parókia udvarán él két ellenségünk. Bemutatom őket: borostyán, és trombitafolyondár. Kúsznak az udvaron, felmásznak a haszonnövényekre és a falra. Jó fegyverünk, a metszőolló állandó harckészültségben vár a folyamatos bevetésre. Megvívjuk a csatáinkat, de az ellenség nem adja fel. Mi vezetne a végső győzelemre? Igen: az ásó! Az elhatározás komoly, mi több végleges, de még soha nem vettem a fáradságot, hogy két ellenségünket gyökerestől kiássam. Elég lenne? Nem. A helyükbe, az elhullatott magvaik miatt, hamarosan vagy ők (Borostyán úr és Trombitafolyondár asszonyság), vagy más, nem kívánatos, újabb lakók költöznének.
Hacsak! A megüresedett helyükre számunkra hasznos növényeket nem ültetnénk. Mindjárt, a rég várt kiásás után!
Erről szól Józsué könyvének apró, de évszázadokig ártó, honfoglalás kori jelentése. Azt a várost, amely néhány hónapja a modern Izráel fővárosa, és a világ egyik legtöbb hívőt, turistát vonzó célpontja, Jeruzsálemet a Kánaánt elfoglaló választott nép nem tudta elfoglalni. Körülbelül 500 évig tartották még magukat az ott élő jebúsziak.
Kik ezek a jebúsziak? Az egyiptomi fogságból az Ígéret Földje felé közeledő zsidók előre küldték a kémeiket. A precíz felderítők, negyven napig tartó küldetésükről többek között azt jelentették, hogy a déli „hegyvidéken a hettiták, a jebúsziak és az emóriak laknak". (4Móz 13,29) A nép jajveszékelése miatt 40 évvel megcsúszott (4Móz 14) honfoglalás során öt városállam királya szövetséget kötött a bezúduló izráeliták ellen, de Józsué serege leverte az alkalmi szövetségeseket. Akit nem értek utol, arra jégesőt küldött az Úr. Józsué megölte és felakasztatta az öt város, köztük Jeruzsálem királyát. (Józs 10,23-26) A meglehetősen véres, teljes sikert mégsem hozó honfoglalás végén a tizenkét törzs között felosztották a földet. A sorsolás alkalmával Jeruzsálemet Benjámin nemzetsége kapta. (Józs 18,28) A jól védhető város mintegy határtelepülésként működött a nagy testvér, Júda területének peremén. Júda törzse igényt is tartott rá, mert később, a honfoglalás kisebb műhelymunkáinak végzése közben már magáénak mondta Jeruzsálemet. Nem sokkal később, immár a Bírák könyvében azt olvassuk, hogy: „Azután Jeruzsálemet támadták meg Júda fiai; elfoglalták, lakosait kardélre hányták, a várost pedig lángba borították." (Bír 1,3. és 8.)
Úgy tűnik, ezzel el is rendezték Jeruzsálem, és jebúszi lakóinak sorsát. De nem így történt. A véres, lángoló utcaharcokat követően a szívós kis jebúsziak maradéka valószínűleg visszaszivárgott, mert ugyanazon fejezeten belül azt olvassuk: „A jebúsziakat, Jeruzsálem lakosait azonban nem űzték ki Benjámin fiai, ezért laknak a jebúsziak Benjámin fiaival együtt Jeruzsálemben még ma is." (Bír 1,21)
Isten megharagszik rájuk. Az eredeti, még az invázió elején kiadott parancsa szerint a zsidóknak le kellett volna rombolniuk az idegen népek oltárait. Ez azt jelenti, hogy azok nem gyakorolhatják a vallásukat, tehát keressenek maguknak másik lakóhelyet. DE az izraeliek nem tették meg. Makacskodnak? Na, jó! Istennek is van „b" terve. Azt mondja: „Nem űzöm el őket előletek, hadd legyenek az oldalatokban". (Bír 2,3) Azok meg nem bánják. Sőt! Második engedetlenségi fokozatba kapcsolnak. „Elhagyták az Urat, atyáik Istenét, aki kihozta őket Egyiptomból, és más istenek után jártak a környező népek istenei közül, azokat imádták, és így ingerelték az Urat." (Bír 2,12) Lehet ezt még fokozni? Igen! Elkezdtek összeházasodni a jebúsziakkal. (Bír 3,5-6)
Mikor lesz ennek vége? Körülbelül hatszáz év múlva! Dávid király az, aki „embereivel együtt fölvonult Jeruzsálem alá az országban lakó jebúsziak ellen. ... és ez lett Dávid városa." Még azt a pusztítást is sokan túlélhették, mert Dávid fia Salamon is talált közülük jó néhány jebúszit. Óriási építkezésein kényszermunkásokká tette őket. (1Kir 9,20-21)
Tudjátok még követni?
Ígérem, már csak egyetlen történeti képet villantok elő, és azért fejezem be ezzel, mert majd meglátjátok, mennyire fogékonnyá tesz minket a nekünk szóló üzenet megértésére!
Szóval: telnek-múlnak az évszázadok. Izráelben párhuzamosan két király uralkodik. Jönnek az asszírok. Elhurcolják az északon élő lakosságot. Aztán jönnek a babilóniaiak. Júda és Benjámin törzse is fogságba kerül. Néhány évtized múlva a perzsa király hazaengedi őket.
Majd most minden rendben lesz? Ugyan már! A fogságból hazatérők közül a papok és a világi vezető emberek azok, akik kinézik maguknak és fiaiknak a szép hettita, emóri, jebúszi (!) és egyéb földről bevándorolt idegen lányokat.
Nem folytatom. Itt megállunk. Már ami a bibliai hátteret illeti. Azt a hátteret, azt az alapot, ami nem más, mint Isten bevezetője. Mihez? Ahhoz, ami a rengeteg „miért" kérdésünkre adhat választ. Már: ha engedjük neki!
Alkalmazzuk hát a három és fél évezreddel ezelőtti isteni képletet azokra a helyzetekre, amik előfordultak a múltunkban! Alkalmazzuk őket arra is, ami templomba menetel előtt, vagy március 16. óta ki nem megy a fejünkből! Alkalmazzuk a zsidók honfoglalása idején lezajlott eseményeket mindenre, amivel Istent zaklatjuk: Mondja már meg: miért?
Gyerünk vissza a történetre! Mik az alapok? Egy több száz éve idegen földön élő népcsoport kimenekül a rabszolgaságból, és ígéretet kap arra Istentől, hogy állandó otthont, hazát kapjon. Bizonyos bűneik, főleg hálátlanságuk miatt, a negyedik nemzedék tagjai végre élhetnek a lehetőséggel. Ennek feltételei vannak. Politikai, vallási, és erkölcsi tisztaságuk megőrzése érdekében nem szabad keveredniük az őslakosokkal. Nélkülük kell birtokba venni a hazájukat. Ehhez minden, erejüket felülmúló, isteni segítséget megkapnak. Részben eleget tesznek a kihívásnak. Aminek nem, az felingerli az őket megszabadító Istent, nekik, a népnek pedig rengeteg bajt, romlást, veszteséget okoz.
Íme, az én borostyánom és trombitafolyondárom esete. A helyett, hogy gyökerestől eltávolítanám őket és a helyükbe valami hasznos növényt ültetnék, csak a száraikat metszem le. A magjuk elhullik, a gyökerük újra kihajt. Izráel, a helyett, hogy eltávolította volna a földjéről azt, ami beszennyezi az életét, és helyébe Isten áldásait ültette volna, szó szerint befogadta az idegen népek magvát, és elősegítette az életét újra elgyomosító gyökerek megmaradását, kihajtását.
Hogy álltok ezekkel a dolgokkal? Nem irritál? Nem fojtogat valami? Kérdezem, mert ezzel a mai igehirdetéssel Isten a tisztaságunk megőrzésében, és elgazosodásunk megelőzésében kíván segítséget nyújtani. Ahogy Egyiptomban Ábrahám, Izsák és Jákób népének, úgy neked, ugyanaz az Isten valahol, valamikor, felajánlotta az új élet lehetőségét. A szellemi, lelki megtisztulás fürdőjét.
Áldja meg az Úr azokat az őseidet egy, két, három, négy nemzedékkel ezelőtt, akik elkötelezték magukat mellette. De az sem kizárt (te tudod a legjobban), hogy te vagy az, aki úgy döntött, él az új életet, a hitet, a tiszta erkölcsi normákat felajánló lehetőséggel. Megértetted, hogy ennek vannak feltételei. Itt vannak sorba szedve a Bibliában. Beleolvasol, még egyszer, egyre gyakrabban, aztán végigolvasod, és szép lassan egyértelművé válik, hogy nem szabad összekeveredned semmivel, ami eltáncoltatna, elrángatna a kiegyensúlyozott, új életedet megszerző Jézustól. Sok mindenről kell lemondanod, de többször annyit kapsz cserébe. Ehhez erődet, sőt akaratodat felülmúló isteni segítséget kapsz. Első örömödben, ígéretekkel teli meghatódottságodban részben eleget teszel a kihívásnak. Aminek nem, azzal megszomorítod Istent. Magadnak, szeretteidnek, ismerőseidnek, és meglehet, hogy még a hazádnak pedig bajt, romlást, veszteséget okozol. Úgy jársz, mint Izráel a jebúsziakkal, akiket nem tudott kiűzni, az országból. Úgy jársz, mint én a borostyánnal és a trombitafolyondárral. A megengedhetetlen rosszal szembeni kímélet magvakat hullat, és kihajtatja a gyökereket.
Tudsz arra példát, hogy egy nemzet földet kapott, aztán félvállról vette az áldást, és magára hívott másokat, akik elvették tőle a hazáját? Tudsz arra példát, hogy társat kaptál, de a gonosznak a magvacskáit megtűrtétek, az pedig megrontotta a barátságot, a házasságot? Tudsz arra példát, hogy az a kisebb és nagyobb közösség, ahol annyira jól érezted magad, megtűrte sorai között azokat, akiknek nem tetszett az addig szépen működő rend, és kihajtottak a szakadás gyökerei?
Tudod? Hallottad? Olvastad, hogy ki vetett véget a bajnak Izráelben? Igen, a király! Dávid volt az, aki megunta a fél évezredig tartó alakoskodást, és kiűzte a jebúsziakat Jeruzsálemből.
Tudod? Hallottad? Olvastad ki az, aki megsajnált és véget vetett a te hanyag elnézésednek, vétkeidet megtűrő kétszínűségednek? Igen, a király! Az a király, aki velem is megértette egyszer, hogy ez így tovább nem mehet! Jézus az, aki be akar vezetni az Ígéret Földjére, a mennyei Jeruzsálembe. Akarata végbe viteléhez minden feltételt teljesített. Az Isten előtti hosszú-hosszú bűnlistánk vádpontjait egyszerre radírozta le a kereszten. Mindegyik, megvallott és megbánt bűnünk ítélete alól felmentett. Annyit kér, hogy ne tűrjük meg magunkban és magunk körül a szemünkbe, fülünkbe, kezünkbe, lelkünkbe kúszó gyomokat. Szaggassuk ki őket gyökerestől, és azonnal ültessük a helyébe azt, amit a mennyei kertész, a Szentlélek szállít helyette.
Gyümölcsöző hitet, virágzó reményt, és vétkek helyén kihajtó szeretetet. Ámen
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 1021, összesen: 2217322