Istentisztelet 2020. április 26-án
(Dr. Kereskényi Sándor)
Istentisztelet 2020. április 26-án /interneten/
Ef 5,1-7, és: Ef 5,18-20
Szeretett Testvérek!
Meddig fog tartani? A járvány elmúltával mennyi ideig tart majd az az Istenhez forduló érdeklődés, aminek őszintén örülünk ezekben a hetekben?
Harminc évvel ezelőtt megteltek a templomok Magyarországon és Kelet-Európában. A „vallásszabadság" miatt akkor könnyezők néhány év múlva összehajtogatták a zsebkendőiket, és hívő buzgóságuk visszasüllyedt arra a szintre, aminél a békák testrésze is magasabban van.
Így volt, így van ez a fiatal és felnőtt konfirmandusainkkal, és zömében azokkal, akik temetésen, keresztelésen, esküvőn, vasárnapi istentisztelet után megszorítják a kezünket a kapuban, a szemünkbe néznek, és zengő, vagy remegő hangon kijelentik: Újra (vagy: Most már) templomba fogok járni!
Én mindegyikőjükben bízom. Mindegyikükért imádkozom. Igaznak tartom a fellángolásukat, mert a Szentlélektől ered. Isten szétszórt magvai ők. Jól indulnak. Isten közeléből.
Magvak? Jézus beszélt róluk! Nem említette az arányokat, de megelőlegezte a mindenkori, Isten iránti lelkesedés, fogadókészség sokféleségét. A magvető példázata. Megvan? Tudjátok: az útfélen landolt magvacskákat gyorsan felkapkodják a rájuk éhezők. A gyomok között megélhetést keresőket megfojtják a tüskés gazok. A kövek között talajt fogott magvak már jobb eséllyel indulnak, de csak addig, amíg a körülmények kedvezőek számukra. Ha nem, gyorsan kiszáradnak. Egyedül a jó földbe esett életkezdemények azok amik/akik később felmutatják azt, amiért elvettettek. Termőre fordulnak.
Isten időnként megrostálja az övéit. Az ijedteket, a fogadkozókat, az újra felé fordulókat. A veszélyhelyzet elmúltával is így lesz! Gyorsan kiderül majd, ki milyen földre huppant, és meddig tart a most fogant, vagy ki tudja hányadjára beindult elszántsága. Reménykedjünk abban, hogy sokan, jó talajra találnak ebben, vagy bármelyik keresztyén gyülekezetben a világon.
A világot járó Pál apostol levelet írt a csodaszép, színes, pezsgő, de a tiszta erkölcs versenyében nulla pontos városba: Efézusba. Jól ismerte a gyülekezetet. Bőségesen szórta a városban az evangélium magvát.
Levele vége felé meglepő paranccsal fordul a város vallási piacán erős kisebbségben élő keresztyénekhez. Előtte olyan dolgoktól óvja a kicsiny efézusi közösséget, ami nekünk természetesnek tűnik. Nem mintha nem szorulnánk rá az emlékeztetésre: „paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy nyerészkedés még szóba se kerüljön közöttetek... se szemérmetlenség, se ostoba beszéd vagy kétértelműség." Mindegyiknél letáborozhatnánk néhány percre. Soha, még csak szóba sem kerül közöttünk, szegedi reformátusok között „paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy nyerészkedés ... se szemérmetlenség, se ostoba beszéd vagy kétértelműség"? Ugye, ugye?...
Behúzzuk a nyakunkat, és azt hinnénk, a végére megkönnyebbülhetünk, hiszen az apostol mintha lazítana az előbbi, leleplező szavak súlyosságán, hiszen „csak" annyit tesz hozzá: „Ne részegedjetek meg bortól".
Ja, csak ennyi? Jó, majd vigyázunk rá - gondolhatnánk, ha az apostol nem karcolta volna hozzá a papiruszra, hogy a részegség maga a pusztulás, a pazarlás, a felelőtlenség, mert: tékozlás. Ha! Mit mondtam utoljára? Tékozlás. Mi jut erről eszetekbe? ... Bizony: a tékozló fiú példázata. Pál apostol nem a bor fogyasztását tiltja. Szereti, és félti az efézusiakat. Ezért szeretné megóvni őket a bor mennyisége és a felelősségtudat megváltozása közötti összefüggéstől. A mértéktelenségből következő életstílusváltástól.
Pál apostol azért ágál a részegség ellen, mert abban „pusztulás van". A Jézus példázatában, örökségével útnak indult fiatalabbik fiú „eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó (= tékozló) életet élt." (Lk 15,13) Képzeljétek! A Bibliában a"pusztulás", a "léhaság" (ahogy az én Bibliámból olvastam) és a „kicsapongás" ugyanaz a szó! Még akkor is, ha mi nem azt mondjuk, hogy „kicsapongó", "léha" fiú, hanem azt, hogy „tékozló" fiú.
A részegeskedés tehát: tékozlás. Ezt nyíltan megírta nekik az apostol. Na, de! Mit tékozolnak el? Azt, amit a keresztyénségben, Krisztus követésében, életük újratervezésében kaptak.
Mit pusztíthatnak el azok a veszélyhelyzetben egymáshoz, de főként Istenhez közelebb húzódó emberek, akik a járvány elmúltával majd visszatérnek oda, ahonnan március elején kiszabadultak? Elpusztítják magukat. Magukban az új élet fényre, világosság felé hajló csíráit.
Az efézusi keresztyének adtak arra, hogy őket a józanságukról is fel lehessen ismerni. Apró dolognak tűnik, mégis missziót elősegítő robbanása volt annak, hogy nem vettek részt azokon az összejöveteleken, amik átcsaptak bacchanáliákba, testet és értelmet pusztító dorbézolásokba.
Mi, akik az utóbbi időben újabb oldalról közelítettük meg magunkat megtartjuk-e a szellemi leárazásaink, más dolgok tekintetében felértékeléseink idejében szerzett javainkat, elvehetetlen tapasztalatainkat? Véget vetünk-e annak a felelőtlenségnek, ami egyszer használatos, gyorsan rozsdásodó, könnyen felejthető holmikra pazarolta az időnket, a pénzünket, a szeretetünket?
Honnan ered az a „bor", amitől megrészegedsz? Szőlőből? A hobbidból? Az önelégültségedből? A megszépített munka-mániádból? Melyikbe részegedsz bele? Most, hogy az új helyzetben rájöttél arra, sőt még meg is bántad, hogy mennyi mindent eltékozoltál, megtartod a józanságodat?
Az efézusiakat miért figyelmeztette az apostol? Vajon miért fordulhattak le a Jézust követő ösvényről? A 30 évvel ezelőtt templomba járók nagy része pár év után miért marad megint az ágyban vasárnap délelőtt? Nem, nem a lustaság, az oka, hanem az, hogy a bor, vagy az ideológiák okozta részegség után nem akarták feltölteni kiszáradt torkukat és értelmüket. A bor és a hamis tanítás kiürítését nem követte újabb telítettség. Mi lett volna az? Pál apostol ezt írta: „Ne részegedjetek meg bortól, amelyben pusztulás van, hanem teljetek meg Lélekkel...".
A megsokszorozódott telefonhívásaim, e-mailes üzeneteim, facebookos gondolatváltásaim tartalma alapján óvatosan, de bizakodva merem mondani: az utóbbi öt hétben ismerősök és ismeretlenek sora telt meg Lélekkel. Szent Lélekkel.
Ez jó. Ez nagyon jó. De milyen is az? Honnan tudom meg - kérdezed -, hogy Lélekkel feltöltött ember vagyok?
Onnan, hogy - ez most kemény lesz! -: nem a bor jön ki belőled, hanem a Lélek! A megrészegedett emberből visszajön a bor. A Lélekkel megtelt emberből - bocsássatok meg a képletes szóért, de -: kikívánkozik a Lélek!
Na, és hogyan töltekezzünk fel az Isten Lelkével? Visszakérdezek: Hogyan töltekezünk fel borral? Kiválasztjuk, megvásároljuk, kinyitjuk, kitöltjük, elfogyasztjuk.
És a Lélek? Válaszd ki! Valószínűleg képes vagy különbséget tenni a között, ami biztosan nem tetszik Istennek. Kerüld el azt a forrást! Igyekezz oda, ahol feltehetően találkozhatsz a Szentlélekkel!
Hogy is volt a borral? Kiválasztod. Hát: válaszd ki! Válassz egy olyan könyvet a polcról, az éjjeliszekrényedből, nagymamád poros örökségéből, amire az van írva: Biblia. A bort megvásároljuk. Ha nincs Bibliád, vegyél egyet! Kérj kölcsön! Ha megvan, vásárold ki a napodból az időt, amit a Bibliára szánsz! A borosüveget kinyitjuk. Nyisd ki a Bibliát! Töltsd ki a szemeddel a sorokat, aztán kezd elfogyasztani! Olvasd hangosan. Lassan. Annyit, amennyit megértesz. Írd ki, ami több volt, mint a betű! Tedd a zsebedbe! Tanuld meg! Ismételd el! Sokszor. Addig, míg magadtól is eszedbe jut, úgy, mint a fürdőszobában a füledbe mászott dallam, amit fél napon keresztül dúdolgatsz.
Azon kapod magad, hogy a megtanult Ige beszélni kezd. A Lélekkel megtelt lényed beszél. Megszereted. Eszedbe juttat dolgokat. Vigasztal. Erősít. Bűnbánatra indít. Ugyanaz a néhány, megtanult szó! Végül: teljesen átadod magad neki. A téged feltöltött Léleknek.
Közben, nem kis meglepetésedre, az új, hozzád hasonlók társaságában elkezded azt csinálni, amit Pál apostol ajánlott az efézusiaknak. Amit te megtanultál Istenről, azt egyre gyakrabban megosztod a többiekkel. Ők is idéznek neked zsoltár-imákat, énekeket.
Aztán elérkezik a nap, amikor hálát adsz „mindenkor mindenért ... a mi Urunk Jézus Krisztus nevében".
Meddig fog tartani a kijárási korlátozás? Nem tudom.
Meddig tart a járvány? Nem tudom.
Meddig tart az Istennel rendezett, hozzá visszaigazított kapcsolatod?
Addig, amíg nem azon töröd a fejedet, mitől részegedj meg, mivel módosítsd a tudatodat.
Azt az Istentől visszakapott józan tudatodat, ami beláttatja veled, mennyivel emberibb vagy akkor, amikor az Úr Lelkével feltöltekezve gondolod át azt, ami előtted áll.
Ez alkalommal is, amikor pár perc múlva már nem a képernyőt nézed, hanem azt ami, aki a legközelebb van hozzád. Közeledj felé a téged színültig feltöltött Lélekkel, és már nem is kell gondolkodnod azon, hogy mi a teendőd.
Azért egyet mondok! Nekem is bejött. Már régóta. „... adjatok hálát Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében." Ámen.
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 1067, összesen: 2217368