Istentisztelet 2020. július 5-én

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: Mt 18,21-35

Textus: Mt 18,33

Szeretett Testvérek!

Megismétlem: Szeretett Testvérek! Mit jelent ez a szó, hogy: szeretett? Azt, hogy szeretve vagyunk. Valaki szeret bennünket. Annak ellenére, amilyenek vagyunk. Ti tudjátok, hogy ki az. Aki akkor is átölel, amikor nagyon haragszik rád. Akkor sem tud mit kezdeni a feléd irányuló szeretetével, ha szégyent hozol rá. Ki az? Itt ül most melletted? Tőle jöttél el? Hozzá mégy vissza az istentisztelet után? Szeretett, téged szeretett a legjobban ezen a világon, de eljött a nap, amikor kikísérted a temetőbe? Ők, akik eszedbe jutottak, míg beszéltem; ők azok, akikre a legtöbbet gondolsz. Mert jó szeretve lenni.

Az elmúlt két perc alatt kitűzted magad elé az arcukat. Kedves tabló. Azoknak az arcképcsarnoka, akiket nem lehetett megunni. Egyszerűen azért, mert ők sem untak meg téged. Még a mosolyszünetek, duzzogások után is felkerestek, ha nem te kopogtál rájuk előbb.

Alig várjátok már, hogy rátérjek a lényegre. A harmadik mondatom után kitaláltátok, hogy előbb-utóbb Jézusra terelem a szót. Szépen felvezetem a szószéken kötelező mondanivalómat: Jézus az, aki úgy szeret téged, hogy sokmilliárdnyi emberrel együtt kimosott a bűneidből és felteregetett az Isten elé. Ezen az elképzelt, szent szárítókötélen ugyan továbbra is rád szállhat a por. Lerugdoshatod magad az isteni kegyelem csipeszeiről és visszapottyanhatsz a sárba.

Így, ezzel a veszélyes szabadsággal működik a keresztyének élete. Nem kapsz tökéletes védelmet a kísértések ellen, de kikerülheted őket, és nemet mondhatsz rájuk. Saját akaratodból, vagy a veszélyt fel nem ismerve újra piszkos leszel; a szád, a tetteid, a fantáziád adott esetben úgy viselkedik, mint mielőtt megismerted a tisztaságot. De: mégis jobb pozícióból indulsz az újramosás felé! A lelkiismereted, a gondolataid vétekmentesítő tisztítókúrája felé.

Miért? Mert Jézus lefertőtlenített. Amikor elfogadtad, hogy a kereszten, több sebből folyásnak eredő vére kifertőtlenítette belőled a Sátán összes vádpontját, azóta egészen más a bűneid, vétkeid előterjesztése. Nem a Sátán vádol, hanem te adod fel magadat Isten előtt. Önként.

Valahogy így: Uram, ez a helyzet. Szégyellem magam. Három mentségem van az örökké tartó ítéletem kivédésére. (1) Elismerem, hogy kárhozatot érdemlek. Örökké tartót. A kárhozat pontos részleteit nem ismerem, de már annyit is elég tudnom róla, hogy nélküled, viszont azokkal kellene ott lennem örök időkre, akiket nem érdekelt az, amivel te tetted mássá a világot. Huh! Ijesztő társaság lehet. (2) Bánom, amit megtettem. Sőt azt is, amit csak kiterveltem bárki, így: Te ellened. Önvédelmem harmadik pontja: (3) Bár megint bemocskoltam magam előtted, de látod: az a sterilizálás, amivel Jézus kereszthalála kiváltott a pokolból, sértetlen maradt. Ezért a bűnömért, amit most leteszek eléd, vállalom a felelősséget. A büntetésedet. Mert megérdemlem. De köszönöm, hogy ez nem befolyásolja a Veled eltöltendő, örökké tartó boldogságomat. Ja, és még valami! (4) Minden igyekezetemmel azon leszek, hogy többé nem szomorítsalak meg ezzel a felismert, majd nem sokkal később megutált bűnömmel.

Valahogy így. Így lép működésbe Isten neked adott, bekapcsolható bűnbocsánata. Elismered. Megbánod. Jézus, ítéleted ellen kifolyt, fellebbező vérére hivatkozol. Elhatározod, hogy nem akarsz többé ilyet tenni. Sem olyat, amiért egyszer (kétszer? tízszer?) már megjelentél a mi Atyánk törvényszékének előkészítő irodájában.

Idehoztatok-e ma valamit? Ide, Isten elé. Azt, amit négyszemközt is megtárgyalhattok vele, de kíváncsiak voltatok rá, hogy van-e azzal kapcsolatban mondanivalója itt, a templomban? Mert - én nem tudom, hogy csinálja az Úr, de - némely élmények egyértelműbbé válnak, amikor belépünk ide, leülünk, odafigyelünk az ének egyik sorára, követjük és kiegészítjük az imát, ráhegyezzük a fülünk antennáját a bibliaolvasásra, és elkapunk egy-két mondatot az igehirdetésből. Kikerekednek a történeteink.

Szeretem, ha megosztjátok velem és egymással a történeteiteket. Az újra, mások figyelmének felkeltésével átélt események életszerűvé, természetessé teszik a gyülekezetet. Az utóbbi napokban, ugyan mi másba, mint a bezártság, általatok készített, átélt riportjaiba hallgathattam bele. Örültem a szégyenkező, de fénylő szemű történeteknek: „Nem emlékszem, ha valaha is, mikor töltöttünk együtt utoljára ennyi időt!" „Társasjátékoztunk a gyerekekkel!" „A feleségem megtanított krumplit pucolni!" „Előjöttek régi dolgok. Megdöbbentünk, veszekedtünk, sírtunk, megbocsátottunk egymásnak."

Aztán olvasom a friss felméréseket, amik az összezártság sötét oldalán lecsapódó eredményeket közvetítik. Sokan elköltöztek otthonról, beadták a válópert, megverték a gyereket, elegük lett a nekik otthont, menedéket adó szülőkből.

Felüdítő, és leforrázó; frissítő és lejegelő elbeszélések. Amiket hallottam, és amikről olvastam, mind egy irányba mutattak: megbocsátás. A megbocsátás felemelő édessége, vagy a megbocsátás hiányának sárba döngölő keserűsége. Vírus, járvány, veszélyhelyzetben, és attól teljesen függetlenül.

Megbocsátás. Képes vagy-e együtt élni, vagy, akár csak rátekinteni is valakire úgy, hogy nem gondolsz már arra, mit tett veled, a családoddal, a városoddal, a hazáddal a közelmúltban, vagy évekkel, évtizedekkel ezelőtt?

Emlékeztek a múlt vasárnapi igehirdetésre? Akkor arra kérdezett rá a Szentlélek, hogy mennyire vagy szavahihető ember? Megtartod-e az embereknek és az Istennek adott szavadat? A kereszteléskor tett fogadalmadhoz hűen megismertetted-e a keresztyén értékekkel a gyermekeidet, keresztgyermekeidet? Bemutattad-e nekik Istent? Olvastál-e nekik a Bibliából? Vagy hazudtál, amikor ott álltál Isten, a gyülekezet és a lelkész előtt? Igaz, szavahihető embernek ismer mindenki, csak Isten tudja, hogy neki nem mondtál igazat?

Megbocsátás. Hited, önmagaddal megtusakodott harcod után kéred tiszta lelkiismerettel: „Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk a az ellenünk vétkezőknek", vagy számtalan személy iránt, és sok nemzet felé él még a rendszeresen táplált, felhizlalt haragod?

Ismerős a jelenet? Meglátod őt (helyettesítsd be ki az!) a boltban, és igyekszel a pénztárhoz, mert rá sem bírsz nézni. Társaságban ügyesen helyezkedsz, nehogy kezet fogj vele. Az utcán átmész a másik oldalra, mert még a szemkontaktus is idegesít. Mit érsz el vele? Amíg meg nem bocsátasz, odaragasztod magad a múltba. Felkavarod a fájdalmaidat, megsózod a sebeidet. Ezzel szemben: ha meg AKARSZ bocsátani, kiszabadítod magad a keserves, fájó múltból, és végre örülni tudsz a jelennek.

Az, aki nem AKAR megbocsátani, vagyis nem kezdi el ezt a kétségtelenül embert próbáló harcot, az lerombolja a hidat, amin neki kellene átkelni ahhoz, hogy elérje Isten bocsánatát. Tudjátok mire gondolok; az előbb utaltam rá: „Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk a az ellenünk vétkezőknek". Jézus azt állítja ezzel, hogy az Isten bocsánatához úgy jutsz hozzá, hogy a Hozzá vezető hídon, félúton megbocsátasz a felebarátodnak. Akár annak is, aki már nem él. Gondoltatok erre Trianon 100 éves évfordulóján? Olyan könnyen kimondjuk személyekkel kapcsolatban és történelmi vonatkozásban egyaránt: Megbocsátok, de nem felejtek. Szeretnéd, ha Isten is ezt mondaná; így bánna veled és nemzetünkkel: Ha te így, akkor én is úgy? Most kérted: „Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk a az ellenünk vétkezőknek". Lehet újra kezdeni, és lehet főni a saját, keserű levedben. Válassz! Melyik lesz jobb neked, a gyerekeidnek?

A Bibliából hallott példázatban ott találjuk ezt az ellenszenves pasast, akinek a király elengedte a kifizethetetlen adósságát. Alig szuszogja ki magából a félelmet, találkozik az adósával és elkezdi fojtogatni. Azért vagyunk örökösei Jézus példázatának, hogy mindig előttünk lebegjen: soha, de soha nem tudnánk megfizetni az Istennel szembeni, konok, büszke, letagadott, nevetséges, gusztustalan bűneink miatti tartozásainkat. De Jézus rendezte a számlát! Szabadon élhetünk, és készülhetünk a leírhatatlanul boldog örök életre.

Ezzel szemben? A megváltott, de a számlarendezést el nem fogadó emberek szájából fröcsög az elégedetlenség: „Nem tudom elfelejteni neki!" „Ó, ha tudnád, mit tett velem!" Jézus példázata jól megráz, és a szemedbe mondja: Tudod mit? Azt, hogy: Az ő bűnét is megbocsátottam! Neked semmi jogod újratárgyaltatni Isten előtt! Nekem jobban fájt, mint neked, amit veled tett! De az a bűn is ott van a kereszten! Azé az emberé, aki ártott neked.

Péter azért rákérdezett Jézusnál, hányszor kell megbocsátania. Most jön a hideg zuhany: „Nem hogy hétszer, de hetvenszer hétszer is." Jézus nem matematikát tanított Péternek, hanem annyit kívánt az értésére adni: Isten kegyelme nagyobb, mint a te számoló képességed. A te megbocsátást számláló rovátkáid soha nem fogják felülmúlni Isten kegyelmét, amit az én véremmel szerzett meg neked, és minden embernek, beleértve a Honvéd téri templomban igehirdetést hallgató, SZERETETT, vagyis bűneikre bocsánatot nyert testvéreknek.

Szóval: kik, hányféleképpen okoznak fájdalmat? A gyereked, a házastársad, a barátod, a kollégád, vagy akárki? Isten minden esetről tud. Isten mindenről tud. Arról is, milyen büszke vagy rá, hogy te nem szerepeltél ebben a felsorolásban. Te, aki szintén megbántottál másokat. Azért is bocsánatot szerzett - számodra. Abban a pillanatban felment az ítélet alól, ahogy elmondod neki, megbánod, és kéred a szabadulásodat adó végzést.

Figyelj! Jézus nyújtja feléd a keresztről! Vedd át! Köszönd meg! Szabad vagy! Szeretett ember vagy! Ámen