Istentisztelet 2020. június 14-én

Hang: kattints a képre!

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: 1Móz 40,1-5;9-14;20.21.23.

Textus: 1Móz 40,23

Szeretett Testvérek!

A feleségem a tanúm. Ő, aki velem együtt jött ki a lelkészi váró ajtaján. Ő a tanúm arra, hogy szándékosan léptem ki később. Elhatároztam, hogy másfél perccel később kezdjük el az istentiszteletet. Kinek tűnt fel? Örülök, hogy vannak, akik ránéztek az órájukra, de azok se érezzék rosszul magukat, akiknek a jóízű beszélgetés, vagy a csendes imádság miatt fel sem tűnt volna ez a másfél perc. Na, de, mi lett volna, ha még negyed tizenegykor sem jövünk ki? Aggódtatok, bosszankodtatok, esetleg el is mentetek volna? Vagy bekopogtok a lelkészi váró ajtaján?

A várakozás előre nem látható reakciókat vált ki belőlünk. Mi minden jut eszünkbe! Késik a busz: a közlekedési társaságot emlegetjük. Több mint fél órája rendeltünk, és sehol a pincér, csend van a konyhában. Mire gondolunk? Jó ideje bent van a beteg a rendelőben. Ülünk a várószobában. Mit csinál már az az orvos? Ugyanabban a helyzetben, egy másféle várakozási reakció: hosszú ideje bent van, ugyanazt az ajtót csukta be maga után az, akit elkísértünk a rendelésre. Jaj, az a lelkiismeretes, drága doktor, mennyit foglalkozik az én kis betegemmel!

Sokat várunk. Idegeskedve, reménykedve, jókedvűen, pityeregve, és ki tudja még, hányféle érzelemmel túlfűtött állapotban! A várakozásnak vannak kísérőjelenségei. Legellenszenvesebb kiegészítője: a bizonytalanság. De még a bizonytalanságnak is van két kis undok társa. Úgy hívják őket, hogy: meddig, és mire? Ugye? Mert elviselhetőbb a várakozás, ha tudjuk, meddig tart. Könnyebben eltöltjük az órákat, napokat, de még az éveket is, ha felkészülhetünk arra, hogy mire számíthatunk a végén.

A bibliai József, az édesapa kedvence sokat várakozott. Váratlan gyorsasággal csúszott le a rabszolgaság üres kútjába. Onnan (minden, népszerű, de nem tényszerű magyarázat ellenére) nem a testvérei, hanem arra járó midjánita viszonteladók adták el izmaelita kereskedőknek, akik állandó beszállítói voltak az egyiptomi fáraó testőrparancsnokának. Egyenesen nála adták le Józsefet. Ott, a luxus ingatlanban gyorsan kiderült, milyen talpraesett az új rabszolga. Kis idő múlva kinevezték a testőrparancsnok házának, ingóságainak, teljes vagyonának felügyelőjévé.

Ha kimondom a gazdája, a fáraó testőrparancsnokának nevét, azonnal összerezzenünk, mert eszünkbe jut, hogyan fordult a kocka! Pontosabban: József életének kereke. Igen, a testőrparancsnokot Potifár néven jegyezte az egyiptomi nemzetbiztonsági hivatal. De nem is őt ismerjük igazán, hanem a feleségét! Bizony, bizony! A bajok vele kezdődtek, és arról szegény József semmit se tehetett. Az előző fejezet vihar előtti fordulatot érzékeltető egyszerű mondatából tudjuk meg, hogy: „Józsefnek szép termete és szép arca volt." (1Móz 39,6)

Nekem nincs lányom. Valószínűleg azért, mert ha szép termete és arca lenne, úgy félteném, hogy sehová el nem engedném. Mint tudjuk, és ebből az egyiptomi színből kiderül: a szép termetű és szép arcú fiúknak is van félnivalója. József gazdájának, Potifárnak a felesége szemet vetett Józsefre, és különösebb cécó nélkül ráparancsolt: sikbá immí (עִמִּֽי שִׁכְבָ֥ה); ami ezerfelé ágazó magyar nyelvkutatásunk ellenére sem azt jelenti, hogy „Sikáld fel a padlót Imre!", hanem szó szerint azt, hogy „Feküdj le velem!" Hozzá kell tenni, hogy nyilván egyiptomiul hangzott a parancs és nem héberül, de ez semmit nem változtat a lényegen. József többször nemet mondott, de a tüzes asszony egy alkalommal a ruhájánál fogva akarta magára rántani. József kiszakította magát a kezéből és kiszaladt a helyiségből. Mit tesz ilyenkor a megalázott asszony? Sikolt. Erőszakoskodással vádolja héber komornyikját. Potifár hazajön, hisz az asszonynak, és Józsefet rögvest a királyi (fáraói) kegyet sértők börtönébe veti.

Újra, minden kilátástalanná válik. Ennek ellenére József nem lesz depressziós, nem őrjöng az őt ért igazságtalanság miatt, hanem... hanem azt csinálja, amit kell. Olyan engedelmességgel és rendben dolgozik a börtönben, hogy ezúttal a börtönparancsnok emeli ki a többi fogoly közül, és teszi egyfajta felügyelővé az előzetesben. Telnek a napok, jönnek a börtönpletykák. Állítólag a fáraó két bizalmas embere elkövetett valami főbenjáró vétket.. Úgy néz ki, hogy étkezési szokásokkal kapcsolatban történt a súlyos szabálysértés, mert már hozzák is a főpohárnokot és a fősütőmestert! Az urak még a pokolban is urak - gondolja a börtönparancsnok, és legintelligensebb foglyát, a mi Józsefünket rendeli ki a szolgálatukra. Történik egy napon, hogy a két előkelő fogoly álomlátás után ébred. Börtönszolgájuk, József, tapintatosan rájuk kérdez: „Miért olyan szomorú ma az arcotok?" Kiderül, hogy álomfejtőre van szükségük. József tapintatosan utal rá, hogy „Istennél van a megfejtés", majd bátorítja őket, hogy meséljék el az álmukat. A megfejtést tálcán nyújtja nekik. A főpohárnok visszakerül az állásába, a fősütőmestert viszont felakasztják.

Ne haragudjatok, ha az eddigiek alapján úgy gondoltátok, hogy ma délelőtt az álmokról, az álmok magyarázatáról lesz szó. Csalódást kell okoznom. Istenben viszont nem csalódtok. Tőle azt kapjátok, amiért ide hívott benneteket. Éppen ma, éppen titeket. Velem együtt... Isten mai ajándékát nem az álmokból, hanem a következő bibliai csomagból kell kibontanunk: „De a főpohárnok nem gondolt Józsefre, hanem megfeledkezett róla." Ez a kis malőr Józsefnek két év további, börtönben eltöltendő várakozásába került. Pedig mekkorát dobbanhatott a szíve, amikor közölte a főpohárnokkal az álomfejtés örömteli eredményét! Már akkor hozzátette: „ne feledkezz meg rólam, amikor jó dolgod lesz, és légy hozzám hűséges: említs meg engem a fáraónak, és vitess ki ebből a házból!"

Ekkora remény a bizonytalan várakozásban! A hálás főpohárnok a szabadulása utáni első kelyhet átnyújtva, biztosan elmeséli a fáraónak, hogy igazi álomfejtővel találkozott a börtönben! És azzal: vége a bezártságnak! Lehet, hogy másnap, de két héten belül feltétlenül érte jönnek, és a fáraó előtt alkalma lesz bizonyítani ártatlanságát. József alszik egyet. Aztán kettőt. Újra telihold világít. Aztán még huszonnégyszer. Mert „a főpohárnok nem gondolt Józsefre, hanem megfeledkezett róla." Eltelik még két, hosszú esztendő addig, mikor majd a fáraó álmát kell megmagyarázni. Odáig tart a főpohárnok emlékezetkiesése, de akkor bezzeg rohan a fáraóhoz, hogy kérem szépen, van valaki (vajon emlékezett még József nevére?), aki segíthet. József megfejti a fáraó álmait a hét szűk és hét bő esztendőről. Attól kezdve meredeken ível felfelé a karrierje. No, de azt még ki kell várnia! Börtönben, bezárva, szolgálva. Istenbe vetett reménységgel, és erkölcstelen, feledékeny emberek miatti csalódottságban.

Hallottál már ilyenről? Megtörtént veled? Bármilyen értelemben vett, erkölcsileg zéró-teljesítményű emberek körülrajongtak, aztán úgy, mint Potifárné őnagysága, rád kenték a saját bűnüket? Szenvedtél már azok hálátlansága miatt, akikkel jót tettél, a végén kértél tőlük valamit, de, mint a főpohárnak, igen gyorsan elfelejtették, hogy ideje lenne viszonozni a szívességedet?

Átestél már ezeken a hit-próbákon? Töretlen marad az Istenbe vetett hited, amikor kihasználnak, és magukat mentve bevádolnak, majd saját tisztaságukat elhazudva téged áldoznak be? Ki tudod várni Isten válaszát? Megvárod, hogy Ő tegyen igazságot? Elhiszed, hogy Ő a várakozás, a bizonytalan kivárás idején is dolgozik? Például: rajtad. Mert Isten Józsefet is alaposan megdolgozta. Egykor, saját álmaiból kiolvasta, aztán szüleinek és fivéreinek elmesélte, hogy eljön az idő, amikor testvérei, sőt apja és anyja is meghajolnak előtte.

Gondoltál-e rá, hogy amikor József-szerepkörre vált az életed; kútba esnek a terveid, kilátástalan mélységbe kerülsz, igazságtalan eljárások áldozatává válsz, hálátlan emberek megfeledkeznek rólad, az mind Isten, téged gyógyító terápiájának a soron következő kezelése? A felesleges, bizonytalan várakozás ideje fokozatosan megláttatja velünk az igazi értékeinket. Nem azokat, amilyeneknek tartjuk magunkat. Nem azokat, amikért megpaskolják a vállunkat, vagy a bankszámlánkat. Az igazi értékeinkre derül fény.

A kútban, a bezártságban, a karanténban végbemenő várakozás idején kiderül, melyek a sebezhető, védtelen pontjaink, szellemi, testi, lelki területeink. Kiderül hol, miben nem akarunk engedni Isten akaratának. A feleslegesnek tűnő várakozások alatt Isten rávezet arra, hogy cseppet sem bízhatsz magadban. A legbiztosabbnak tűnő körülmények között sem feledkezhetsz meg arról, hogy egy pillanat alatt a porba dőlhet a kártyavárad, és ott, lent, a romok alatt alaposan lecsökken az addigi, horizontokat feszegető látótávolságod. Vannak idők, amikor nem a „főpohárnokod", hanem úgy tűnik, Isten is elfeledkezik rólad. Végzed a dolgodat, engedelmes, alázatos, sőt kiszolgáltatott vagy, mint József a börtönben. Isten mégis hallgat. De közben: dolgozik. A jellemeden, és a szabadulásodon. A csendes börtön letöri rólad azt, ami használhatatlan Isten szolgálatában, és felépíti, beléd betonozza azt, amire az Úrnak lesz szüksége, amikor beiktat a számodra kinézett munkakörbe.

József nem véletlenül lett rabszolga. Nem érte véletlenül az igazságtalanság. A börtönben nem volt véletlen, hogy őt osztották be a nemes foglyok mellé. Nem véletlen, hogy neked kell befogni a szádat. Nem véletlen, hogy igazságtalanul bántak veled. Nem véletlen, hogy azok vesznek körül, akikhez úgy tűnik, semmi közöd sincs.

Isten azon dolgozik, hogy azt csináld, amiért életre hívott, és eddig életben tartott. József a fáraó első embereként a hét bő esztendőben begyűjtötte, majd a hét szűk esztendőben osztotta az Isten áldását. Ha megtanulsz várni, és megköszönöd a várakozás alatt lefolytatott isteni átvilágítást, akkor te lehetsz Isten áldást begyűjtő, áldásait bőven továbbmérő embere. Ott, a régi helyeden, vagy az új helyeden. Ahol Ő alkalmaz. Mert alkalmassá tett. Ámen.

Kattints a képre!