Istentisztelet 2021. november 7-én

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: 1Tim 6,6-12

Textus: 1Tim 6,7

 

Szeretett Testvérek!

 

Na, most, őszintén: értettétek első hallásra? „Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel". Nem? Először én sem. Magam elé képzelem Timóteust, amikor kibontotta a papirusz, vagy pergamentekercset, Pál apostol levelét. Vajon, mennyi idő alatt olvasta el? Vajon hányszor? Szerintem meg-megállt, hosszabb-rövidebb szüneteket tartott. Megrágott, ízlelgetett, magába szívott, megnézegetett minden egyes kifejezést, félmondatot, gondolatot. Újra olvasta. Félhangosan, hangosan. Hallotta, majd meghallgatta, kihallotta, magába eresztette. Először a jelentést. Aztán az értelmét. Végül: az üzenetét.

Hadd olvassam el én is, még egyszer: „Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel". Lefordítom magyarról magyarra. Úgy, ahogyan egykor Timóteus érthette, megértette a görög anyanyelvén: Az istenes élet igazi, megelégedéssel, maga a megérkezés. Miért is? Mit fűz még hozzá az apostol? A megkerülhetetlen igazságot: „mert semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle."

Pál apostol az anyagiakról beszél. A pénzről, a gazdagságról, és annak jól körüljárt értékbecsléséről.  A szerzett javak felett érzett végeredményről. Az elégedettségről és az elégedetlenségről.

Timóteusnak írta azt, amit Isten gyorsfutára, a Szentlélek ma a mi postaládánkba dobott be. Felbontjuk. Vagy inkább: türelmetlenül felszakítjuk a borítékot, a betűket, és nekiesünk a fülünkbe, majd szívünkbe karcolt szövegnek.

Jó lenne valami kegyes mázzal átfesteni a sorokat, de nincs mese! Isten célba vette a jólétünket. A pénzünket. A számlálható, felbecsülhető javainkat. Az összegyűjtött feleslegünket. A felcímkézett tartalékainkat.

Nem minősíti őket. Végigtekint rajtuk, majd a hátralévő éveinken, azok lezárásán, és egyszerűen megállapítja: „semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle."

Az, hogy ez milyen fontos tényező lelki jólétünk, kiegyensúlyozottságunk szempontjából, mi sem mutatja jobban, mint hogy - én is most néztem utána először -: Jézus harmincnyolc példázatából tizenhat, tehát csaknem a fele, valamilyen módon érinti az anyagi gazdálkodás kérdését. Jézus többet beszélt a szegénységről vagy gazdagságról, mint a mennyországról és a pokolról. Valaki összegyűjtötte: a teljes Biblia kétezer-háromszázötven verse foglalkozik a jólét kérdésével.

Mit lehet erre mondani? Azt, hogy Istent legalább annyira érdekli, hogy mit csinálunk azzal, amit nekünk juttatott, mint bennünket. Mit teszünk azzal, amit megengedett, hogy a miénk legyen?

Mit teszünk annyival, amennyivel rendelkezünk? És ez mit vált ki belőlünk? Megelégedést, vagy elégedetlenséget? Az „elegendő" feletti hálaadást, vagy a „csak ennyi" alatti keserűséget?

Számunkra, akik ide járunk; számodra, aki szeretsz itt lenni, az Istenre figyelő, vele beszélgető élet, a „kegyesség" „... nagy nyereség... megelégedéssel"; igazi megérkezés, békességet adó, életigenléssel való feltöltekezés, vagy... Vagy csak egy függőség, ami kis időre kibillent az elégedetlenkedés, a zsörtölődés, a morgolódás, a zsémbeskedés körforgásából?

Megelégedsz-e annyival, amennyid van? A szükséges csereeszköz, a pénz szolgál-e téged, vagy te szolgálsz neki? Azt teszed-e a pénzeddel, amit akarsz, vagy Te szolgálod ki azt, amit a pénz, annak megszerzése, elköltésének mértéke és halmozása diktál neked?

Nem vagyok szegénységi fogadalmat tett szerzetes. Amennyire ismerlek benneteket, ti sem. Nem akarunk szegények lenni. De, vajon mi a gyűjtésünk, aztán, ha már elértünk valamit, mi a magunkról és szeretteinkről való gondoskodás határa? Baj, ha egyre többre teszünk szert?

A Biblia nem tiltja a gazdagságot, vagyis az elegendőnél több megszerzését. Arra int, hogy vigyázz vele! Olvass utána, mit kell tenned minden szerzeményed tizedével! Amennyit visszatartasz belőle, annyival kevesebb lesz az áldás a maradékon. És ha oda is adod a tizedet, az, amire a megmaradt 90%-ot költöd, az precíziós tükörképe lesz annak, hogy Istenen kívül mit tartasz értéknek, értékesnek ez idei, és eljövendő életed tervezése során.

Fogainkat összeszorítva olvasunk bele Timóteus levelébe, felmérve az apostoli mérce mértékét: „ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele." Nincs mit szépíteni rajta: élelemmel és ruházattal mi már nem érjük be.

Ez már akkor is így volt, amikor Timóteus betűzte a levelet. Pál apostol két lábbal járt a földön. Nagy ismerője volt az emberi léleknek. Ezért bővíti a tudnivalókat: „Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe, csapdába, sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket pusztulásba és romlásba döntik."

A meggazdagodás kockázatára helyezi a hangsúlyt. A gazdagodás ösztönéletre alacsonyított vágya annyi veszélyt hordoz magában, aminek egyike másika előbb-utóbb csapdába csalja a szerencsétlen pénzhajhászt. Esztelen és káros kívánságok kerítik hatalmába. Megteheti, hát kipróbálja, majd megszokja őket. Aztán azon kapja magát, hogy nem tud bánni velük. Képtelen kordában tartani a vágyait. Ellenőrizhetetlenné válnak. Megrabolják az idejét, egészségét. Kifosztják a lelkét. Nem túlzás! Pál apostol szerint a pénz utáni vágyakozás kórosan terjedő daganatának utolsó stádiuma az, amikor a lélek eltávolodik a hittől. Aztán a pénz szerelmének üressége belemar az emberbe, de olyan erővel, hogy az elmulasztott, soha vissza nem hozható találkozások, beszélgetések, szegényebben is gazdagabb órák hiánya kíméletlen, állandó fájdalomban tartja a szegény gazdagokat.

Elégedettség. Így kezdődött. Édenkert. Ádám és Éva a tökéletességben. Aztán jött a kísértés. Ne elégedj meg azzal, amit Istentől kaptál! Kóstolj bele abba, amitől távol tart! Többet érdemelsz! Mindent megérdemelsz! Bűneset. Büntetés. Az "elég" elvesztése, az elégedetlenség idejének kezdete.

Ábrahám és Lót. Ábrahámnak elég volt annyi, amiből jól élt. Lót többre vágyott. Sodomába költözött. Ábrahám mentette ki onnan. De Lót elveszítette a feleségét, és a várost is.

Ismersz még ehhez hasonló történeteket? Nem elég az elégedettség, jön hát a több, az elégedetlenséggel együtt.

A te történeted hogy szól? Megálltál a határnál és megelégedtél, vagy határtalanul többel rendelkezel, de az azzal arányosan fokozódó elégedetlenséggel egybesütve nő a vágyad az iránt, amit még nem sikerült megszerezned?

Honnan tudjuk meg, hogy átléptük az elégedettség határát, és elkezdhetünk aggódni a kóros elégedetlenség összes, káros hatása miatt? Ezernyi jele van, de legkönnyebb a sóhajainkkal kezdeni. Bár ne ide születtem volna! Ó, ha nem így néznék ki! Bárcsak ne vettem volna el/ nem mentem volna hozzá! Ó, ha lenne egy házastársam! Bezzeg, ha nem ilyen lenne a családom! Bezzeg, ha olyan lenne a családom! Bárcsak kényelmesebb, nagyobb, hűvösebb, melegebb, szebb lenne az meg az; okosabb, és ilyen és olyan lennék, lenne ez meg az, ő, és mi, ezek, meg azok a dolgok, személyek, stb.

Isten nem immunis az elégedetlenkedéseinkre. Erre is bőven akad példa, most csak egyet említek. Izráel az Ígéret Földje felé tart. Népét tizedelő egyiptomi emigrációból - a saját országába. Fokhagymás, uborkás rabszolga-menzáról a tejjel és mézzel folyó Kánaánba. Végignézték Isten figyelmeztetésének azt a tíz csapását, amibe belerokkant Egyiptom, de maga a fáraó családja is. Kettényílt előttük az útjukba eső tenger. Üldözőiket megsemmisítette az Úr. De ez nem elég nekik. Írott alkotmányukra várva aranyszobrot öntenek. A napi friss hús és manna ellenére lázonganak. Sérelmezik a sivatagi út kellemetlenségeit. De Isten szeretete nem tűri az elégedetlenséget. Olyan büntetéseket kapnak, hogy kénytelenek meghúzni magukat, és tovább haladni. A bőség, a jólét, a biztonság felé.

Miért válaszol Isten olyan szigorral az elégedetlenségre? Mert (1) az elégedetlenség az iránta való bizalmatlanságot tükrözi. Az pedig nagyon veszélyes a nép, de az egyén jövőjére nézve is. Bünteti az elégedetlenséget, mert (2) felismeri benne a jószándékú akaratával szembehelyezkedő makacsságot. Az Istennel szemben gyakorolt dacot, ami lassú, kegyetlen önpusztítással jár. Végül (3) Isten határozott fenyítése nevelő szándékú. Apa és gyermeke, tanár és tanulója, mester és segéd csak úgy képes összedolgozni a közös cél érdekében, ha a kisebb tudású, az egészet át nem tekintő, a jövőt nem látó fél feltétlenül engedelmeskedik irányítójának, vezetőjének.

Fenyítései közben Isten meghozza számunkra a várva várt elégedettséget. Akkor leszünk elégedettek magunkkal és a világgal, amikor megtanuljuk megköszönni azt, ami van, és nem aggodalmaskodunk a miatt, ami nincs.

Hiszen: „semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle." Amit kaptunk, amit elértünk, azt megköszönjük. Amit Isten kér, azt visszaadjuk. Ami megmarad, azt az Úrral összebeszélve okosan végiggondoljuk, és a szerint bánunk vele. A végén pedig semmit nem viszünk magunkkal.

Nem is lesz rá szükség.

Elégedjetek meg ezzel!

Ámen