Istentisztelet 2022. szeptember 11-én

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: 2Kor 1,1-7

Textus: 2Kor 1,3-4

 

Szeretett Testvérek!

 

Mi volt az a két szó, ami egymást váltogatta az újraolvasott bibliai szakaszban? ... Úgy van! Nyomorúság és vigasztalás. Nem: nyomorúság és jólét, hanem: nyomorúság és vigasztalás. Nem nyomorúság és békesség, hanem: nyomorúság és vigasztalás.

Miféle, mennyiféle lehet az a „minden nyomorúságunk", amiről Pál apostol írt? Mi mindenben vigasztalta meg őt Isten? Hányféle nyomorúságban vigasztalhatott ő - másokat?

És mi közünk hozzá? Az, hogy mi is megtapasztalhatjuk Jézus Krisztus Atyja, a mi Atyánk vigasztalását. Miért? Hát azért, „hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban".

Ahányan itt vagyunk, annyiféle nyomorúságot éltünk át. Ahányan itt vagyunk, annyiféleképpen értelmezzük a nyomorúságot.

Higgyétek el, hogy Pál apostol sem kizárólag arra a halálos veszedelemre gondolt, amiről azt olvassuk: „rendkívüli mértékben, sőt erőnkön felül megterheltettünk, annyira, hogy az életünk felől is kétségben voltunk." (2Kor 1,8)

Kivétel nélkül, minden nyomorúságról beszél, ami Korinthusban, „és egész Akhájában" érhette a szenteket, a néhány éves keresztyén gyülekezetek tagjait. Pál apostolon keresztül a Szentlélek Isten minden akkor, és azóta élt, kisebb-nagyobb nyomorúságot viselő szenthez szól. Szentekhez, vagyis azokhoz, akik túl vannak már a hagyományos, vagy egyenesen üres, közhelyeket pufogtató vigasztalásokon, és egyenesen Istentől várnak megértést, enyhülést, bátorítást. Ugye, egy ideje, te is?

Nem csupán azért, hogy jobban érezzük magunkat. Az az első lépcső. A testi szenvedés értelmezése, elviselése, csökkenése. A lelki fájdalom átirányítása, megszüntetése.

A második lépcső: miután az Istentől megvigasztalt ember magához tér, hálát ad gyógyulásáért, megrázza magát, és tovább lép. Oda, ahol vigasztalásra váró felebarátai várják. Nem tér ki előlük. Meghallgatja őket. Elmondja, nekik, hogy rajta mi segített. Ki segített.

És ez érvényes „minden" nyomorúságra.

Te milyen nyomorúságot éltél át legutóbb? Most is tart? Ide hoztad? Több is van belőle? Hogy hívják őket?

Mondod magadtól, de hadd segítsen a Biblia is! Az a szó, amit Pál használ „minden nyomorúság"-ra". Ő így tanulta, majd írta le: θλῖψις (ejtsd: thlipszisz). Mi minden van ebben a két szótagban?

A nyomorúság, ami zaklatás miatt éri az embert. Nem hagyják békén. Belekötnek. Megzavarják. Aztán megint. És megint. Ismerős? Már azt hiszed befejezték, de megint újrakezdik. Az idegeidre mennek. Tudatosan. Ez a zaklatás. A θλῖψις.

Mi még? A zaklatás fokozott formája, ami már a testi épséget is veszélyezteti: az üldöztetés. Együtt jár a fenyegetéssel. Így szól: „Ha nem hagyod abba, ha nem mész el, majd teszünk róla, hogy ne legyen kedved itt maradni, ezt meg azt folytatni!"

Pál apostolnak, és biztos vagyok benne, hogy a többi apostolnak is igen gyakran volt része az üldöztetésben. De azóta is mindenkinek része van benne, akiről kiderül, hogy ha az a Krisztustól tanultakkal nem összeegyeztethető, akkor nem mozog, nem harsog, nem hadonászik együtt a többséggel. Sem a kisebbséggel.

Mi nevezhető még nyomorúságnak (θλῖψις) a Szentlélek biblikus szóhasználatával? Egy természeti csapás, az összes következményével. Az erőszak, a háború, az indulatok csapásai, minden gonosz hozadékukkal.

Pál apostolnak bőven kijutott ezekből a nyomorúságokból. Így dicsekszik velük (ő mondja, hogy dicsekszik!): „Zsidóktól ötször kaptam egy híján negyven botütést". Majdnem halálra verték a honfitársai, a hittársai.

Volt már ilyen máshol is. Magyarországon is. Egymást feljelentő hazafiak. Egymásról jelentő papok. Egymáson fogást kereső munkatársak. Egymást megfúró kollégák, világi de egyházi vezetők is.

Pál apostol épen ennek a levélnek a vége felé tovább sorolja testi épségét fenyegető, erőszakos emberektől elszenvedett nyomorúságait (θλῖψις-eit): „háromszor megvesszőztek, egyszer megköveztek ... Gyakran voltam... veszedelemben rablók között, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban,... veszedelemben áltestvérek között".

És átélte a testi nyomorúság változatos kínálatát „fáradozásban és vesződségben, gyakori virrasztásban, éhezésben és szomjazásban, gyakori böjtölésben, hidegben és mezítelenségben." (2Kor 11,24-27)

El tudjátok képzelni? Ennyi nyomorúságban megvigasztalta őt „a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene"! Igen.

El tudod képzelni, hogy téged is meg akar vigasztalni? Gondoltál rá? Keresed? És ha megtalálod, elfogadod Isten vigasztalását?

Azt mondod, - most, hallgatva Pál apostol felsorolását - te is tapasztaltad már egyiket, másikat? Ha nem is vesszőztek, nem is kaptál botütést, de te is nyomorultul érezted magad a fáradozásaidban? Te is fáztál már, éheztél, de most másféle nyomorúságot élsz át?

Ne feledd: „a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja... megvigasztal minket minden nyomorúságunkban".

Hallottad? Minden nyomorúságunkban.

Mert ez a „θλῖψις", ez a nyomorúság kifejezés még azt is magában foglalja, hogy „félelem", „szorongás", „nyugtalanság", „szomorúság". Talált? Ezek közül melyik a te nyomorúságod?

Folytassam? „Levertség", „depresszió", „baj", „bánat", „ínség", „lelki kín". Ez mind „θλῖψις", ez mind nyomorúság.

Pál apostol pennáján keresztül a Szentlélek Isten azt állítja: legyen részed bármelyik nyomorúságban, akár halmozottan is - testileg szenvedsz, lelki bajodat hurcolod, ínség közeledik feléd, szomorú vagy - akkor is, igenis: „a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja... megvigasztal minket minden nyomorúságunkban".

Hogy csinálja? Mit tesz? Mit tett az apostollal? Mit tett a korinthusiakkal? Mit tett azóta sok millió, vigasztalást kereső, és Nála, a mi Urunknál vigaszt találó emberrel?

„Összeszedte" őket. Abban az értelemben, ahogy te hallottad a barátodtól, a szüleidtől, az edződtől: „Szedd össze magad!" Isten úgy vigasztal, hogy újra összeszedi, összerakja a szétesett elmét, a megroggyant akaratot, a kétségektől összehasogatott hitet.

Jézus maga volt a Vigasztaló, míg a földön járt. Még itt volt, amikor kijelentette, hogy mi, akik azóta születtünk, mi sem maradunk egyedül: „kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét". (Jn 14,16-17) „Pártfogó" és „Vigasztaló" ugyanazt jelenti az Újszövetség nyelvén. Ő a Szentlélek. Most is itt van. És ha Jézus mondta, akkor higgyétek el: itt lesz „mindörökké"! Hallottuk is a keresztelő elején Máté evangéliumából: „én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig." (Mt 28,20)

Na, most akkor Jézus van itt, vagy a Pártfogó-Vigasztaló Szentlélek? Ő van itt, vagyis: a Szentlélek, aki nem más, mint aki egy az Atyával és a Fiúval. Ő Jézus. Tehát: elment, de visszajött. Mindenhol, bárhol jelenlévő Lélekként. Ezért mondjuk: Szent Léleknek.

Ő, Jézus-Szentlélek vigasztal itt, otthon, akárhol. Mindenhol, ahol szükséged van rá.

Próbáld ki! Kérd, és hidd el, hogy körülölel!

De jó lesz! Mit kell tennünk utána? Olvastam, olvashatod: „megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket."

Megvigasztalni másokat nem lehetőség, hanem kiváltság! A nyomorúságából megszabadult ember nem felejtheti, hogy könnyen visszaeső-nyomorulttá válhat. Mikor? Amikor azt hiszi, hogy semleges maradhat mások nyomorúságával szemben. „Mindenkin nem segíthetek!" - mondod. Tényleg nem? Imádkoztál már azért, aki nem a jól végzett munka után koccint a társaival, hanem a munka helyett iszik a cimboráival? Imádkoztál már azért, aki káromkodik? Az utcán. A villamoson. A forgalomban, az autójából. Imádkozol érte, akiért senki?

Imádkozol-e érte, aki nyomorult, mert csak emberekben bízik? Egy Bibliába be nem válogatott evangéliumban (Tamás evangéliumában) olvassuk: „Jézus mondta: nyomorult a test, mely másik testen csüng, és a lélek, mely e kettőtől függ." Nyomorult állapot csak emberektől függeni.

Kerüljük el ezt a nyomorúságot!

A Szentháromság Istent keresve találjunk vigasztalást, majd vigasztaljunk másokat a Jézusban megtalált vigasztalással!

Éljük át most az úrvacsorában! Ámen