Istentisztelet 2023. május 29-én

 

(Dr. Kereskényiné Nemes Lívia)

 

Pünkösdhétfő

 

Lekció: 1Kor 12,4-7

Textus: Gal 5,25

Énekek: 487/1.7; Kórusénekek; 51/6; 372/1; 436/5-7; 458-461; 376/1-3

 

Kedves Testvérek!

 

Pünkösdkor alakult meg Jézus láthatatlan teste, melynek Ő a feje.

Ennek a testnek része a Magyarországi Református Egyház, ennek a testnek része a Szeged-Honvéd téri egyházközség és benne: a hitét gyakorló gyülekezeti tagok.

A test részeinek, az Egyház, az egyetlen Egyház, a Jézus által elhívott anyaszentegyház testrészeinek egyetlen kötelessége van: figyelni a főre, aki pontos útmutatásokkal lát el mindenkit.

A test egészséges működéséhez nagyon fontos a rendszeres élet, a szélsőséges megterhelésektől való óvakodás, a pihenés és sok más elengedhetetlen dolog. Amikor betegség lép fel a szervezetben, amikor baleset éri a testet, akkor nem feltétlenül a „körülményekben" kell keresni a hibát.

Ha Krisztus teste, az Egyház valahol megbetegszik, akkor biztos, hogy valamelyik feladatát nem látja el helyesen. Valaki, valamelyik testrész a gyülekezetben nem azt teszi, amit tennie kellene, vagy éppen: semmit nem tesz. Nem járul hozzá a többi testrész, a többi testvér egészségéhez. Ezt soha nem lehet megúszni, baj nélkül kikerülni belőle.

Ezért írta az apostol a galatáknak: „Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint."

Hála legyen a mi Urunknak, hogy Ő nem nézi tétlenül a betegedő szervezetet: saját teste, az Egyház fekélyes, fertőzött, bénuló, gyengélkedő testrészeit. Gyógyszert ad nekünk, felekezetekre szakadozott, egymással oly keveset törődő testrészeinek. A gyógyszer neve: kegyelmi ajándék.

„Kegyelmi", mert nem kértük és nem érdemeljük meg ezt az isteni gyógyszert. „Ajándék", mert ingyen kapjuk; semmit nem kell fizetnünk érte. Nem is tudnánk, mert megfizethetetlen.

Az ajándékokat nem azért kapja az egyház, hogy nézegesse őket. Ezeket az ajándékokat, a kegyelmi ajándékokat használni kell. Arra, amire adattak. Nem öncélúan, hanem a többi testrész hasznára.

A baj ott kezdődik, amikor az ember - a testvérek közösségében - magában, vagy akár hangosan is kifogásokat keres. Kifogásokat, a szolgálat végzésére. Nem a Lélek szerint él.

Pál apostol a korinthusiak kifogásai ellen emelte fel a szavát. Nem is az apostol az, aki szól, hanem maga Isten, aki az Írott Ige szavaival rázza helyre a mi kifogásainkat és elénk adja azt, amire - a panaszkodások, a tehetetlenség érzése helyett - gondolnunk kellene.

Kezdjük ott, ahol befejeztem a felolvasást. „A lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele."

Kegyelmi ajándékokról van szó. Ha ajándékot kapunk, nem dugjuk el, hanem - rendeltetésének megfelelően - használatba vesszük. Amikor ajándékot adunk (és szemmel tudjuk követni az útját), könnyen megsértődünk, ha azt látjuk: nem törődnek vele.

Az ember nem kerítéstámasznak veszi a kerékpárt, nem törülköző tartónak a mosógépet és nem dísznek a telefont. Isten sem azért adja ajándékait, hogy lelki kirakatba tegyük őket, hanem: hogy éljünk velük.

Mert akkor könnyebb lesz, jobb lesz, szebb lesz, élvezetesebb lesz minden. Gazdagabb lesz az életünk.

Az előbb a kerékpárt hoztam fel példának. Nekünk még olyan kerékpárunk volt, melyen este, az első kerék által meghajtott dinamót használtunk, ami áramot adott a lámpába és így láthattuk az utat.

Ha valaki nem használja azt az ajándékot, azt az életét segítő eszközt, amit Isten ajánl fel, akkor ne csodálkozzon, hogy megbotlik, ha elkerülhető bajok, csapások érik.

Amikor gyermekkoromban lassabban hajtottam azt a bizonyos dinamós kerékpárt, akkor az nem termelt annyi áramot, ami elég lett volna az út megvilágításához.

„A lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele." Ha nem használjuk a Lélek ajándékait, nem látjuk az utunkat! Könnyen megcsúszunk az életben, letérünk az útról, elesünk, eltévedünk, bepiszkolódunk.

De térjünk csak vissza azokhoz a kifogásokhoz! Gyakran esünk abba a hibába, hogy olyan, Jézustól kapott ajándékokat szeretnénk a magunkénak tudni, melyekkel mások is rendelkeznek. „Milyen jó lenne annyi ismeretet, annyi bölcsességet szerezni, mint amennyi ennek és ennek az embernek van!"

Talán nem is sejtjük, hogy az a bizonyos testvér meg úgy könyörög: „Bárcsak annyi hitem lenne, mint annak a kedves, csendes gyülekezeti tagnak, aki ott szokott ülni a templom hatodik sorában."

A másik gyógyítani szeretne, a harmadik Igét hirdetni otthon, barátok, testvérek között.

Pál apostol szépen helyrerázza ezeket a kifogásokat: „A kegyelmi ajándékok között ... különbségek vannak, ...".

Egyikünk ezt kapta, a másikunk azt. Ki ennyi időre, ki annyira. Ne felejtsük el, hogy egyik ajándék sem örök életre szóló. Jézus akkor adja, és akkor veszi vissza, amikor idejét látja. Lehet, hogy egy alkalommal kíván használni engem, téged, lehet, hogy hosszú ideig.

Ami a lényeg: „a Lélek ugyanaz". Mindenki, aki Krisztus ügyéért szolgál - legyen az bármilyen szolgálat, munka - az ugyanattól a Lélektől kapta a megbízatást.

A másik, gyakran hallott kifogás: „Én nem érzem, nem tudom, milyen szolgálatot láthatnék el a gyülekezet közösségében." „Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz." - írja Pál apostol.

Az a szeretetotthonban dolgozó diakonissza testvér, aki fürdeti, ágytálazza a rászorulókat, éppen azt a szolgálatot végzi, amit egy püspök a szószékről.

Mert „az Úr ugyanaz". Ugyanannak az Úrnak a dicsőségére kell fogyatékos gyerekeket és felnőtteket ápolni, mint akinek a dicsőségét zengi a gyülekezeti kórus szolgálata. Ugyanazt a szolgálatot látja el az ágyban fekvő, értem és érted imádkozó beteg testvérünk, aki már nem tud eljönni a templomba, mint az, aki látogatja őt.

Mindannyiunknak van szolgálata, éppen azért, mert ajándékokat is kaptunk az Úrtól. Ki kevesebbet, ki többet, ki látványosabbat, ki csendesebbet. De vannak, és azért vannak, hogy szolgáljunk velük!

Még egy kifogás: „Nekem már nincs erőm, energiám ilyesmire."

Testvérek, ahhoz és annyi szolgálathoz szükséges az erő, amivel és amennyivel Isten megbíz bennünket.

Az Igén keresztül így felel kiáltásunkra: „És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, ..." Vagyis: nem a modern idők erőfitogtató hőseinek erejére van szükségünk, hanem arra, amit Istentől kapunk. Az apostol így folytatja: „...Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz."

Ez már az alázat iskolája! Nem mi szereztük meg, hanem Istentől kaptuk az ajándékot. Mi eszközök vagyunk. Az Ő eszközei. Ő dolgozik velünk, bennünk, általunk!

Ha szívesen engedünk Istennek, sikerrel járunk. De nem mi! Nem a büszkélkedésre azonnal kész emberek, hanem a minket, a testrészt, a gyülekezeti tagot, engem és téged erővel felruházó Isten!

Övé legyen a dicsőség azért, mert nem hagy bennünket lelki tunyaságban, hanem kegyelmi ajándékaival újra meg újra visszaformál, reformál bennünket arra a képre, arra a feladatra, melyre teremtett minket.

Az Ő hasonlatosságára.

A Szentlélek által. Mert „Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint"!

ÁMEN