Ökumenikus istentisztelet - 2019. január 24-én

(Dr. Kereskényi Sándor - Baptista Imaház)

Lk 4,14-30

Szeretett Testvérek!

Szegeden vagyunk, a Hétvezér utcai baptista imaházban. Itt olvassuk az Igét, de máshol érezzük magunkat. A Szentlélek Isten elvisz minket Názáretbe. Az ottani zsinagógába. Oda, ahol Jézus felnevelkedett. Az üldögélők közül felemelkedik Jézus. Olvasásra jelentkezik. Odanyújtják neki a szent tekercset. Végigfuttatja a szemeit a sorokon, megáll egy ponton és olvassa: „Az Úrnak Lelke van énrajtam, mert felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét."

Ülünk Jézus lábainál, és megkérdezzük tőle, mit akart mondani, a már akkor is fél évszázados prófétai szóval? Ott így válaszolt azoknak, akik le sem tudták venni róla a szemüket: „Ma teljesedett be ez az írás a fületek hallatára." Aztán az isteni kegyelem igéit hirdeti. Ezzel egyetértenek, de hirtelen témát vált. Jézus arra emlékezteti őket, hogy az igazságot hirdető prófétákat nem kedvelik a szülőhelyükön. És amikor ez kiderül, akkor Isten kegyelme az idegenek felé fordul. Két esetet hoz fel példaként. A nagy aszály és éhínség idején Illés próféta a főníciai Sarepta városában élő özvegyasszonyt segítette. Utódja, Elizeus pedig az izraeli a leprások sokaságából kilépve egy szíriai hadseregparancsnokot gyógyított meg.

Hát igazság ez? Igen. Ilyen az Isten igazsága. Azok értik meg, azok kérik az áldásait, tehát azok részesülnek benne, akik szegények. A szó Ézsaiás-prófétai és jézusi értelmében. Ézsaiás még héberül írt. Jézus arámul beszélt, az evangélium legrégebbi másolatai görögül maradtak ránk. A három nyelvből ki lehet bogozni, ki a szegény. Kinek vitte Ézsaiás, kinek kézbesítette Jézus az örömhírt. Szerintük szegény az, aki Isten előtt koldus módra lekucorodik, összehúzza magát. Mindegy mit adsz Uram, ha tőled kapom, biztosan arra van szükségem. Ezt a szelíd, egyszerű, lesújtott testet és lelket tudja meggyógyítani az Úr. Mert az ilyen lélek érti az evangéliumot.

Isten azokon az izraelitákon segített volna, akik ilyen szegényen kérték, várták volna Illés korában. Azokon a názáretieken könyörült volna Jézus, akik meghallgatták és azért könyörögtek volna, hogy tegye őket befogadásra kész szegényekké. Isten ma is azok között a keresztyének között tűnik fel, akik nem egymás, és a kor okoskodását fogadják el, hanem az Ő evangéliumát. Ebben kellene egységre törekednünk! Ha ebben lennénk egyek; na, arra felfigyelne a világ!

Az igazság az, hogy az egységnek ebben az értelemben vett területén én nem látok sok változást. Évtizedek óta azt fújjuk, hogy keressük meg a közös gyökereket, azt, ami összeköt. Én egyre inkább hajlok a felé, hogy ne arról beszéljünk, ami közös, mert azt mindnyájan tudjuk. Ugyanazt ismételgetve nem lépünk előre. Engem az érdekel, hogy a különbözőségeinkben hogyan találják meg ugyanazt az Urat! Ez a kíváncsiság tart meg a szegedi ökumenikus lelkészi közösségben. A beszélgetéseink során nem az kelti fel az érdeklődésemet, amit már százszor hallottam, hanem az, hogy aminek én reformátusként örülök, abban a többi testvérem hogyan találta meg ugyanazt az evangéliumot?

Találjuk meg Jézust egymás társaságában, találjuk meg egymást Jézus társaságában!

Az egység nem jelent többséget. Sőt! Ijesztő, amikor felfedezzük, hogy az egyházban és a világban már nem Jézus akarata, magyarázata, véleménye az első, hanem a többségé.

Mert ugye, a Biblián kívül is vannak tetszetős egység-elképzelések.

Az egység elképzelése az un. „haladó" világ szemléletében olyan gyakorlati területeken csapódik le, mint pld. meggyőzni az iraki falu földműveseit, az indonéziai Timpaus szigetén élőket, az amazonasi indián törzs lakóit arról, hogy jobb lesz az életük, ha ők is átveszik a nyugati életforma vívmányait. Így, egy idő múlva műanyag pelenkát, fehérítő fogkrémet és okos telefont használhatnak. A modern egység megteremtői aztán megijednek, mert ki kell dolgozni valamit a műanyag eltüntetésére, a fogakat romboló élelmiszerek betiltására, és a hallást, szemet, nemzőszerveket alattomosan támadó sugárzások kiküszöbölésére.

Jézus figyel a törekvőkre, és közben türelmesen annyit mond: „Az Úrnak Lelke van énrajtam, mert felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek". Az evangélium Jézus anyanyelvén, Ézsaiás papirusztekercsén azt jelenti: támasz. Megosztott erő. Megerősítés.

Erre vágynak a világon megtévesztett, megroskadt lelkek, testek. Ez nyújtana nekik megelégedést.

Az ember a bűneset óta keresi az elégedettséget. Nevezzük boldogságnak. De nem találja meg, mert az elvárásaira koncentrál. Az elvárások viszont mások életkörülményeit mérlegelik. Aztán, ahogy jobban állnak az ember dolgai, még tovább növekednek az elvárásai. Furcsa ellentmondás ez. Az evangélium, az isteni megerősítés nélküli ember minél jobban él, annál elégedetlenebb lesz.

Közben persze támasztékokat ácsolunk. Az egyiknek az a neve: emberi jogok. Ezek a kierőltetett demokráciában működnek. Isten törvényei helyett a többségi akarat imádói kijelentik, hogy a szavazó meg tudja állapítani, mi a legjobb. Annak ellenére, hogy ő is tudja, nem rendelkezik a megfelelő ismeretekkel. Én sem látom át a teljes helyzetet, mert abba nem is engednek betekintést. Amikor szavazok, bevallom, nem értek azokhoz a tudományokhoz, melyek fontosak lennének az államigazgatás szempontjából. Csodálkozom azokon, akik magukkal is elhitetik, hogy mindenben, és mindenre képesek megfelelő választ adni.

A népszavazások és a választások nem az emberek felkészültségét veszik célba, hanem az érzelmeit. Jézus azt szeretné, ha rá figyelnénk, de egyre nehezebben megy, mert azt hisszük, jobb, ha magunkba nézünk, és a szívünk rezdülései szerint hozzuk meg döntéseinket. Bármiféle döntést hozhatunk addig, amíg nem sértjük a hasonló gondolkodásúak szabadságjogait. Mindenkinek joga van mindenhez. És beáll a káosz. A Jézus nélküli egység káosza. Világban és Egyházban.

A szegény afrikai, ázsiai, ország választásain, a demokrácia jegyében az ujjlenyomatát papírra nyomó pásztorember szavazata pontosan annyit ért, mint a népe felemelkedéséért a külföldi egyetemen közgazdaságot, politológiát tanult honfitársáé.

Aktualitással élve: a Brexit-szavazáskor a már brit állampolgársággal rendelkező bevándorló, aki tisztességesen takarítja a liverpooli állomás mosdóját, a sarki kocsmában sört csapoló angol lány, és az oxfordi egyetem professzora ugyanúgy egy szavazati joggal rendelkezett, mint a miniszterelnök és a skót halászhajó 21 éves hajósinasa. De ez a fajta egyenlőség nem Jézus evangéliumára épül, hanem arra, hogy ki tud nagyobb hatást gyakorolni felebarátja érzelmeire. Aztán, aki így nyer, majd az vezeti az istenadta népet. Egyházat. Gyülekezetet.

Pedig Jézus nélkül nem vezetett, hanem megvezetett emberek vagyunk. Valakinek, egy csoportnak, egy eszmének sikerül beleakasztania a vonóhorgát az értelmünkbe, mi pedig, attól kezdve úgy működünk, mint az utánfutó. Nem Jézust követjük, hanem gurulunk az eszünket kikölcsönző vezető mögött.

Kinek van igaza? Ki adja tovább az igazságot?

Az, aki engedi, hogy Jézus vezesse. Családját, munkáját, egyházát; országot, világot.

És ennek az egységéért szeretnék dolgozni. Hogy aztán azok, akik ugyanezért: Jézus igazságáért küzdenek; az, hogy bemerítenek-e, vagy hintik a vizet; ostyát vesznek-e, vagy kenyeret; feszületük van, keresztjük, (vagy még az sem, mint nekünk, reformátusoknak) a templomaikban, nem tudom elhinni, hogy Jézus számára fontosak. Ő szomorkásan mosolyog a másodrangú csatározásaink felett.

Tudjuk-e, akarjuk-e az elsődlegesért folytatott küzdelmet együtt csinálni? Erre kíváncsi Jézus. Ezt mutassuk fel neki, ne az enciklikáinkat, dogmáinkat és nyilatkozatainkat, mert ezekre ő nem kíváncsi!

Sajnálja, amikor az Igazság, vagyis Ő helyett az igazság-magyarázók felé fordulunk. Jézust az érdekli, ki az, akinek a jó cselekedetei úgy világítanak, hogy a mennyei Atyát dicsérik érte? Ki az, aki, miután egyfelől megütötték, odatartotta a másik arcát? Ki az, aki nem fordul el attól, aki kölcsön kér tőle? Ki az, aki kényszerű első mérföld után belevágott a másodikba?

Azok valósították meg az egységet, akik ezekben hasonlítanak egymásra. Jézus számára az összes többi, felekezeten, gyülekezeten, egyházon belüli és kívüli izzadtságszagú, művi egység közömbös, és szomorú.

Két évvel ezelőtt eljutottunk Názáretbe. Az építmények, árusok és tarka feliratok között egy helyet kerestem a szememmel. A tömeget otthagyva megtaláltuk. A város legmagasabb pontját. Feltehetően onnan akarták lelökni Jézust azok, akiknek nem voltak olyan szegények, hogy elérje őket az evangélium. Nekik elég volt az évszázadok óta őrizgetett tekercsek gazdagsága. Jézus evangéliumához nem voltak elég szegények. Óriási büntetést kaptak. Jézus „átment közöttük, és eltávozott".

Az Ő szent harmadmaga, a Szentlélek segítsen meg minket abban, hogy ez soha ne történjék meg velünk. Velünk, akik együtt gyönyörködünk az evangéliumában, és együtt igyekszünk megtenni azt, amit kér tőlünk. Ámen