Nyomtat Elküld Olvasási nézet

ADY ENDRE ÉS SZILÁGYLOMPÉRT

Ady Endréről és szilágysági gyökereiről sokan csak annyit tudnak, hogy Érmindszenten született és Zilahon járt középiskolába. Azt viszont nagyon kevesen tudják, hogy az ősi Ady család Szilágylompérton élt.
A költő nagyszülei Ady Dániel és Visky Julianna itt éltek, a református templommal szembeni Ady kertben állt a házuk, amit a nagyszülők halála után az örökösök lebontattak, és iskolaépítés céljára felajánlották a telket a közösségnek. Ma itt áll a költő nevét viselő Ady Endre Általános Iskola.
Azt is kevesen tudják, hogy mivel a költő édesanyja nagyon beteges volt, a gyermek Bandira (így szólították a költőt a családban) szeretett nagynénje, Ady Julianna (Lilla néni) vigyázott a Séra kuriában hónapokig. Ezt a költő soha nem felejtette el, és már híres költőként is gyakran megfordult Lompérton, hogy a város zaját kipihenhesse. Ilyenkor a Séra kuria mögött álló gesztenyefa alatt ült le a ma is ott álló kőasztalhoz, hogy egy üveg bor társaságában kiírja magából érzéseit.
A nagyszülők lompérti síremléke, a szeretett Lilla néni gondoskodása, az Ady fészek hangulata igazi otthont teremtett a fáradt költő számára. Egyszer egy képet küldött magáról az itt élő rokonainak, s alá ezt írta megjegyzésként: "Lompértra, az én másik hazámba, az én szeretett rokonaimnak küldöm. Ady Endre. Érmindszent 1914 jún.2." Azóta ez a fénykép ösztönöz bennünket arra, hogy a költő emlékét őrizzük, s az utókornak továbbadjuk. Hiszen a nagy költőóriás számára nem Nagyvárad, nem Budapest, nem Csucsa és nem is Párizs jelentett igazi otthont, hanem Érmindszent mellett Szilágylompértot nevezte "másik hazámnak".
Megtekinthető a költő mellszobra, a nagyszülők házhelyén álló Ady Endre Általános Iskola, a nagyszülők síremléke, a Séra-kuria mögött álló élő gesztenyefa és az eredeti kőasztal, ahol a költő alkotott. Érdemes ellátogatni hozzánk, s ezen egyházi- és kultúrkincseket szemügyre venni.



Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. november 06., péntek

    A gyermekek védelméről, méltóságuk megőrzéséről és köznevelési intézményeinkben az edukációs programok egyházi-szakmai szempontú megválasztásáról szól...
  • 2026. november 06., péntek

    Több dunamelléki egyházmegyében is megválasztották a következő hatéves ciklus tisztségviselőit. Az eredményeket folyamatosan tesszük közzé.
  • 2026. november 05., csütörtök

    Az idei Harkányi Szabadegyetem a középkori Magyarország vallási és kulturális eseményeinek máig ható örökségét vizsgálja, különös tekintettel a ferenc...
  • 2026. november 04., szerda

    Nyilas Zoltán a következő dunamelléki püspök, Szathmáry Gergelyt főgondnoknak választották.
  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...