Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Szabó Balázs muzikológus

Dr. Szabó Balázs

muzikológus, hegedű kamaraművész és hegedűtanár

1970. szeptember 29-én született Székesfehérváron. Zenei tanulmányait a helyi Állami Zeneiskolában kezdte, majd 1985–89 között a veszprémi Zeneművészeti Szakközépiskolában Kováts Péter és Káté István, 1989-től 1993-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Győri tagozatán Pothof Csaba vezetésével folytatta. 1993-ban „Hegedűtanár és kamaraművész” diplomát szerzett. 1995–2000 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zenetudományi szakának hallgatója, ahol 2000-ben kapta meg muzikológus és zeneirodalom-tanári diplomáját. 2000–2003 között a Doktoriskola hallgatója. 2001–2003 között három alkalommal nyerte el a Kodály Zoltán Zenei és Alkotói ösztöndíjat Bartók hegedűszonátáira irányuló kutatásai támogatására. „Forma és jelentés Bartók hegedűszonátáiban” című doktori értekezését 2015-ben nyújtotta be. Ugyanezen év novemberében került sor értekezésének nyilvános védésére, melynek sikere nyomán a zenetudományban PhD fokozatot szerzett.

1993-tól a székesfehérvári Hermann László Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola hegedű-, majd szakközépiskolai zenetörténet-tanára, 2000 óta az intézmény általa alapított Musica Bella Vonószenekarának művészeti vezetője: együttesével rendszeres szereplője Székesfehérvár hangversenyéletének. Pedagógiai tevékenységét 2016-ban a székesfehérvári „A Zenei Nevelésért Közhasznú Alapítvány” Kuratóriuma Zenei nevelésért-díjjal ismerte el.

2002 szeptemberétől a győri Széchenyi Egyetem Művészeti Kar oktatója, egyetemi docens.

A Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság tagja. Tudományos és oktatómunkája mellett 1994 szeptembere óta a székesfehérvári Református Egyházközség Budai úti templomának kántora, 2016-tól a Magyar Református Egyház Generális Konventje Liturgiai és Himnológiai Bizottságának rendes tagja; 2002 februárjától a Fejér megyei Hírlap kulturális rovatának zenekritikusa; 2007-től mindvégig, 2025-ig a Sukorói Zenei Nyár fesztivál művészeti vezetője.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 63, összesen: 403950

  • 2026. október 15., csütörtök

    Bárány György szolnoki lelkipásztor éppen hatvanéves kora előtt kapott palástot – interjúnkban őszintén mesélt az életében megtett vargabetűkről, az í...
  • 2026. október 14., szerda

    Miben áll a szeretetteljes, biztonságot adó nevelés, amellyel gyermekeinkből egészséges, döntésképes felnőttek válhatnak? Uzsalyné Pécsi Rita erről be...
  • 2026. október 13., kedd

    Kovács M. András életének forgatókönyvét karcolgatjuk. A hitetlenségről, hiteltelenségről, fiúságról és hazatérésről szól. Eddig.
  • 2026. október 12., hétfő

    A mohácsi csata ötszázadik, valamint a Hercegszöllősi Kánonok aláírásának 450. jubileuma állt a Mohácson tartott Ráday Tanulmányi nap középpontjában. ...
  • 2026. október 08., csütörtök

    Nyilas Zoltán a párbeszéd fontosságát, a gyülekezeti szolgálatok erősítését, valamint a szakterületek képviselőinek és az esperesek-főgondnokok bevoná...
  • 2026. október 08., csütörtök

    Lovas András dunamelléki püspökjelölt missziói megújulásra hívná a gyülekezeteket, erősítené a bizalom és a szolidaritás struktúráit, a vezetésben ped...
  • 2026. október 08., csütörtök

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református püspökjelöltet, Lovas Andrást és Nyilas...
  • 2026. október 07., szerda

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református főgondnokjelöltet, Szalai Zsoltot és Sz...
  • 2026. október 07., szerda

    Szathmáry Gergely dunamelléki főgondnokjelölt elősegítené a békességet, támogatná a revitalizálásra váró vidéki gyülekezeteket, megerősítené reformátu...
  • 2026. október 07., szerda

    Szalai Zsolt dunamelléki főgondnokjelölt erősítené a gyülekezetek közötti szolidaritást, hatékonyabbá tenné a tudásmegosztást, újragondolná a misszió ...