2014. június 12., csütörtök - Kardos Ábel Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Június 28.

I. hangverseny - 2014. június 28. (szombat) - 19 óra

"A Classical Night" - A kamarazene remekei

A Rondo Vonósnégyes (Budapest) és Yuri Komori klarinétművész (Japán) hangversenye

Műsor:

Mozart: F-dúr vonósnégyes K. 590

Brahms: h-moll klarinétötös op. 115

 

Yuri Komori 1986-ban született Nagoyában (Japán). 12 éves korában kezdett klarinétozni. Egyetemi tanulmányait Magyarországon végezte, 2014-ben szerezte meg diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. 2013-ban megnyerte az Országos Klarinétversenyt, ugyanezen év decemberétől a Miskolci Szimfonikus Zenekar 1. klarinétosa.

 

A Rondo Quartet 2003-ban a Zeneakadémia II. évfolyamos hallgatóiból alakult, s a diplomáig Németh Gézának, a Bartók Vonósnégyes brácsásának osztályában tanult. 2006-ban az együttes második díjat kapott a budapesti Országos Weiner Leó Kamarazenei Versenyen. 2007 nyarán a Bad Berleburgi Zenei Fesztivál vendégei voltak, ahol többek között a Bartók Quartettel közösen Mendelssohn Oktettjét adták elő, s ezt ugyanennek az évnek őszén az 50 éves Bartók Quartet születésnapi koncertjén a Zeneakadémia Nagytermében megrendezett gálakoncerten is megismételték. Rendszeresen hangversenyeznek itthon és külföldön egyaránt, többek között 2008 júniusában Salzburgban, a Schloss Mirabell dísztermében két koncertet adtak. 2008 óta Józsa Gabriella helyett Tornyai Péter brácsázik az együttesben, melynek jelenlegi tagjai: Dóczi Áron és Pintér Dávid (hegedű), Tornyai Péter (mélyhegedű) és Mód Orsolya (gordonka). Repertoárjukat háromszáz év quartet-irodalmából válogatják és folyamatosan bővítik, nagy örömmel tűzik műsorukra magyar szerzők műveit. 2008-ban részt vettek a Shanghai-Quartet mesterkurzusán, valamint órákat vettek többek közt Rados Ferenctől, Komlós Pétertől, Éder Györgytől is.

 

Szabó Balázs konferansza a csatolt dokumentumban olvasható.

 

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 187, összesen: 406346

  • 2026. november 04., szerda

    Nyilas Zoltán a következő dunamelléki püspök, Szathmáry Gergelyt főgondnoknak választották.
  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.