2016. május 23., hétfő - Kardos Ábel Nyomtat Elküld Olvasási nézet

III. hangverseny - 2016. július 30. szombat - 19 óra

Rumy Balázs (klarinét), Nagy-Rumy Mariann (hárfa) és Tóth Sára Rebeka (fagott) hangversenye

Műsor:

Johann Sebastian Bach: Clavierübung III – Két duó

(No.2 F-dúr BWV 803; No.4 a-moll BWV 805)

Burkali Teodor: Clarisonus II.

Jules Massenet: Meditation

Vajda Gergely: Fény-árnyék remegés

Gabriel Fauré: Sicilienne

Oláh Tibor: Szonáta

Claude Debussy: En bateau

Francis Poulenc: Sonata

Astor Piazzolla: Histoire du tango – Café 1930

 

 

Nagy-Rumy Mariann 15 évesen kezdett hárfázni a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában.  A hangszeres képzés mellett ének-zenetanár, karvezetés szakon végzett a budapesti Zeneakadémián. Hárfás tanulmányait Glasgowban folytatta a Royal Conservatoire of Scotland-on. A négy éves skóciai képzés alatt lehetősége nyílt kipróbálnia magát különféle zenekarokban, többek között a Skót Nemzeti Zenekarban is (RSNO). 2011-ben az angliai Lichfield Fesztiválon adott szólókoncertet. Legközelebb a kamarazenélés áll hozzá, ezért tanulmányai befejezése óta elsősorban kamarazenészként lép színpadra.

 

Tóth Sára Rebeka tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a madridi Escuela Superior de Música Reina Sofía hallgatójaként végezte. Magyarországi és külföldi zenei fesztiválok résztvevőjeként Európa szerte számos kamarazenei és szimfonikus zenekari koncert résztvevője volt. 2011-ben a Szabó Csaba Emlékversenyen I. díjat nyert. Jelenleg a Concerto Budapest zenekar fagottosa és a Corridor Fagott Quartet tagja.

 

Rumy Balázs a budapesti Zeneakadémián, majd genfi és weimari képzéseket követően a New Yorki Juilliard Schoolban szerzett diplomát. Tagja volt a Verbier Fesztivál nagyzenekarának és a Gustav Mahler Ifjúsági Zenekarnak, amellyel fellépett többek között az amszterdami Concertgebouw-ban, a milánói Scalában, a londoni Royal Albert Hallban, vagy a bécsi Musikvereinben. Legfontosabb nemzetközi versenyeredményei: a 2007-es Genfi Zenei Verseny különdíja, a Giacomo Mensi Klarinétverseny első díja, valamint a 2009-es Carl Nielsen Nemzetközi Klarinétverseny negyedik díja. 2013-ban debütált a New York-i Carnegie Hallban. Jelenleg a Magyar Állami Operaház szólóklarinétosa és a Zeneakadémia doktorandusz hallgatója.

***

Dr. Szabó Balázs konferansza a mellékletben olvasható.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 43, összesen: 389762

  • 2026. június 10., szerda

    Beiktatták szolgálatába Szász Zoltánt, a Torbágyi Református Egyházközség lelkipásztorát.
  • 2026. június 10., szerda

    A Bibliamúzeumban megnyílt jubileumi kiállítás célja, hogy Dunamellék 450 éve ne csupán múltidézésre adjon lehetőséget, hanem személyes kapcsolódási p...
  • 2026. június 09., kedd

    „Isten országa örömhírét tartjuk a legfontosabb valóságnak?” Evangélium, bűnrendezés, imádság.
  • 2026. június 09., kedd

    A gyógyítás előtt elengedhetetlen a jó diagnózis –  Carl R. Trueman: „Az ember megszentségtelenítése” című most megjelenő ...
  • 2026. június 08., hétfő

    Gyülekezetplántálásról, a készülő lelkészi szabályrendeletről és az egyházi tisztújításról is szó esett a júniusi 8-i dunamelléki közgyűlésen, mely ki...
  • 2026. június 07., vasárnap

    Miben más az imaszolgálat, mint a közbenjárás és hogyan hat az egyén gyógyulása a közösségre? Két dunamelléki gyülekezet tapasztalataiból merítünk.
  • 2026. június 05., péntek

    Az Északpesti Református Egyházmegye elnöksége pályázatot hirdet az általa fenntartott váci Bernáth Kálmán Református Gimnázium, Kereskedelmi és Vendé...
  • 2026. június 04., csütörtök

    Sokan évtizedekig könyörögtek azért, hogy keresztyén gyülekezet jöjjön létre Csepel csillagtelepi városrészén: a kerület harmadik református közösségé...
  • 2026. június 03., szerda

    Lelki kísérésnek, egyéni és csoportos imádságos elvonulásnak, hivatásgondozásnak és lelkigondozásnak készít otthont a Dunamelléki Református Egyházker...
  • 2026. június 02., kedd

    A hercegszöllősi kánonok jelentőségéhez és örökségéhez egy előadás, majd az azt követő beszélgetés által kerülhettek közelebb az érdeklődők a Reformát...