2018. május 01., kedd - Kardos Ábel Nyomtat Elküld Olvasási nézet

IV. hangverseny - 2018. augusztus 11. 19 óra

Lakatos György fagottművész hangversenye

Közreműködnek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem fagottos hallgatói:
Losonci Luca, Simonics Viktória, Dolfin Benjámin és Hartenstein Péter

Műsor:

Tallis: If ye love me

Arcadelt: Ave Maria

Madarász Iván: Három kánon

Bach: Három korál

Fekete Gyula: Divertimento

Friderici: Baráti kör

Duffek Mihály: Legenda

Loch Lomond - skót ballada

Astor Piazzola: Libertango

Duffek Mihály: Scherzissimo

 

Lakatos György fagottművész Kalocsán született 1960-ban. 17 évesen kezdte meg hangszeres tanulmányait. 1986-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, ifj. Hara László, Hara László, Janota Gábor és Fülemile Tibor növendékeként. 1983-tól 2009-ig a Magyar Állami Operaház zenekarának tagja, 1985-től a zenekar első fagottosa; 1988-2009 a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának első fagottosa. 1984-87 az Aquincum Fúvósötös tagja; 1997-2010 a Trio Lignum tagja; 1994-től az EAR Együttes, 1997-től az UMZE kamaraegyüttes, 2013-tól a Corridor Fagott Quartett tagja.
1983-tól 1985-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Győri Tagozata, 1985-től 1987-ig a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, 1987 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója, jelenleg tanszékvezető egyetemi docens. Sikerrel szerepelt az 1984-es müncheni és az 1986-os prágai fagottversenyen. Az Aquincum Fúvósötössel az 1984-es anconai (Olaszország) kamarazenei versenyen I. díjat, az 1985-ös colmari (Franciaország) fúvósötös versenyen a zsűri különdíját nyerte el. 1988-ban a Magyar Rádió Fagottversenyén I. díjat nyert. Európa szinte minden országában koncertezett vagy tanított, turnézott Amerikában, Kanadában és Izraelben is. Repertoárja rendkívül széles, a reneszánsztól a kortárs zenéig terjed, számos ősbemutató fűződik a nevéhez. 1991-ben hívta életre a kalocsai Kék Madár Fesztivált, amelyen minden évben valamilyen jótékony cél érdekében az ország vezető művészei lépnek fel. Az 1991-ben létrehozott Artisjus Zenei Alapítvány alapító kuratóriumi elnöke. 1994-ben megalapította a Fagottkultúráért Alapítványt. Több rejtvényes, játékos zenei népszerűsítő-sorozat elindítója.

Liszt- és Bartók-Pásztory-díjas művész, Kalocsa Város Díszpolgára.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 69, összesen: 380829

  • 2026. március 19., csütörtök

    Ez a négy kötet segíthet belépni a csendbe, de ennek a felelőssége már az olvasóé – hangzott el az összevont könyvbemutatón, ahol a szerzők és a szerk...
  • 2026. március 18., szerda

    Átadták a Baranyai Református Egyházmegye Nagyréti Éva Idősek Otthonát március 17-én, Pécs Hird városrészében. A szalagátvágással több évtizedes álom ...
  • 2026. március 17., kedd

    Helikopterperspektíva, rezilienciaeszközök, párbeszéd és közérthetőség, hívő perfekcionalizmus. Bemutatták Siba Balázs Változáskalauzát – azzal a remé...
  • 2026. március 17., kedd

    Egyházunk Országos Zeneigazgatósága idén is országos kántortalálkozót tart 2026. március 27-28-án, pénteken és szombaton Debrecenben.
  • 2026. március 16., hétfő

    Az utóbbi évtizedek legkomplettebb Kondor Béla-kiállítása nyílt meg a Bibliamúzeumban, amely zavarba ejtő módon tárja elénk az alkotó anakronisztikus ...
  • 2026. március 15., vasárnap

    Második alkalommal szervez jótékonysági futóversenyt a Tököli Református Egyházközség egyik gyülekezeti tagja, Kálmán Toncsi gyógyulásáért.
  • 2026. március 14., szombat

    Pákozd és Sukoró református lelkipásztoraival történelmi emlékezetről és nemzeti identitásról beszélgettünk nemzeti ünnepünk apropóján.
  • 2026. március 13., péntek

    A Magyar Református Szeretetszolgálat húsvéti adománygyűjtést indított.
  • 2026. március 13., péntek

    Életének 97. évében, 2026. március 13-án elhunyt Ritoók Zsigmond ókortudós és klasszika-filológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a budape...
  • 2026. március 12., csütörtök

    Bach Mindenkinek Fesztivál – egy orgonaművész szemével