Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A környék látnivalói

Az Aggteleki-karszt felszín alatti kincsekben, cseppkőbarlangokban gazdag, melyek egész évben látogathatók. A Nemzeti Park változatos felszínének növény és állatvilága rendkívül gazdag. Túravezetők által vezetett felszíni túrák során mindenki megcsodálhatja a karszt értékeit. A jelzett túraútvonalakon és tanösvényeken a látogatók szabadon gyalogolhatnak, kerékpározhatnak, illetve lovagolhatnak.
A környék természeti látnivalókon túl bővölködik történelmi, irodalomtörténeti emlékekben. A teljesség igénye nélkül néhány közülük:
• Szögligeten a tájházak, Szádvár romjai, Derenk romközség.
• Jósvafőn a református templom, tájház, Baradla Galéria.
• Aggteleken a református templom, huszita korból származó őrtorony, Mézeskalács Ház.
• Szalonnán az Árpád-kori műemlék református templom.
• Martonyi melletti Hármashegyen lévő, XIV. században épült és jelenleg felújítás alatt lévő pálos rendi gótikus kolostor romjai.
• Szendrőn a ref. templom és harangtorony, középkori várrom, oktatástörténeti gyűjtemény a Csáky-kastélyban, Kékfestőház.
• Edelényben a L\'Huillier-Coburg kastély, Borsodi földvár, Borsodi tájház.
• Keleméren a Tompa Mihály Emlékház, református templom és a gömöri sírjelgyűjtemény
• Rudabányán az Érc- és Ásványbányszati Múzeum.

Autóval tizenöt percen belül elérhető a tornanádaskai határátkelő, s akár személyi igazolvánnyal is át lehet ruccanni Szlovákiába. Néhány látnivaló a trianoni határ túloldalán:
• Tornai vár
• Szádelői-völgy
• Krasznahorka "büszke vára-
• Ksznahorkaváraljai Andrássy Képtár és a Mauzóleum
• Betléri kastély
• Rozsnyói képtár, Őrtorony, Bányászati Múzeum
• Kassai városnézés, Rákóczi emlékhelyek
• Dobsinai jégbarlang



















Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2020. október 21., szerda

    Sokan vágynak sikerre, gazdagságra, a problémák azonnali megoldására, de ki vágyik Isten bölcsességére? Elérhető ez a bölcsesség, vagy csak a „kiválts...
  • 2020. október 21., szerda

    Idén a a „Hagyomány, Identitás, Történelem” – rövidítve: HIT – konferencia helyett pódium- és kerekasztalbeszélgetéseket szervez a Károli Gáspár Refor...
  • 2020. október 21., szerda

    Ma hajnalban magához hívta Teremtője dr. Adorján Gusztávot, a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnokát, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórháza...
  • 2020. október 20., kedd

    Egy hivatását szerető, ám egyháza tanításaiban megingó katolikus pap és egy nyakas kálvinista családból származó fiatal nő egymásra és Istenre találás...
  • 2020. október 19., hétfő

    A Wycliffe Bibliafordítók webináriumán keresztül tekinthetünk be a Szentírás fordításának rejtelmeibe.
  • 2020. október 19., hétfő

    Hogyan segíthető elő a református intézményrendszerben a hátrányos helyzetű diákok befogadása? Többek mellett erre a kérdésre is választ kínál a Prote...
  • 2020. október 15., csütörtök

    Másfél évesek okostelefonnal, mobilos játék miatt kirekesztett gyerekek, önmagukban bizonytalan, szorongó fiatal felnőttek. Mit tehetünk értük szülőké...
  • 2020. október 14., szerda

    Rendkívüli helyzetben, a félelmeink ellenére is merjünk jót cselekedni, mert ehhez kaptuk az Úrtól az erő, a szeretet és a józanság lelkét – foglalhat...
  • 2020. október 13., kedd

    Régebben a szülők tanították meg gyermeküknek az új technológiákat, ma a gyermekek jóval többet tudnak az új eszközökről és az online felületekről, mi...
  • 2020. október 12., hétfő

    Szélvihar rongálta meg a viski református templom bádogtetejét. A Magyar Református Szeretetszolgálat adománygyűjtésbe kezdett, hogy még a kárpátaljai...