Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Magunkról

Gyülekezetünk újra fejlődésnek indult.

Rendszeres alkalmaink közé tartozik az ifjúsági és felnőtt bibliaóra, a felnőtt konfirmációi felkészítő is és a hittan az általános iskolában. Annak idején egyetlenegy hittanos csoport sem volt, ma tizennégy van. Három gyülekezeti és három bibliakör működik, más-más profillal. Új szint hoztak a gyülekezet életébe a kirándulások, nyári táborok, testvérgyülekezeti kapcsolatok. A lelki és szenvedélybetegek dömösi köre hatvan-hetven taggal működik rendszeresen. Igen hatékonyan és eredményesen működik a felnött konfirmác MIndez persze egyre bővülő munkatársi kör együttmüködésével vált lehetségessé. Mivel a mai gyülekezeti élet nagy része nem a templomban, hanem kisebb családias jellegű csoportokban folyik, égető szükség mutatkozott egy új, korszerű gyülekezeti ház felépítésére. Reménység szerint 2004-ben beköltözhető lesz.

Lassan a városunkhoz csatolt Szandaszőlős reformátussága is gyülekezetté szerveződik. Stummerné Nagy Ágnes lelkipásztor gondozása alatt. Most tartanak a templomépítés előkészületeinél

Lelkipásztorok:
Végh Miklós
Bartha Örs
Stummerné Nagy Ágnes Szolnok-Szandaszőlős

Főgondnok:
Szalai János

Kántor:
Fancsali Lelle

Hitoktatók:
Oravecz Zsuzsanna
Máté Dezső
Szegediné Tarkó Edina

Iratterjesztő
:
Dr. Antal Zoltánné

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 2, összesen: 82147

  • 2025. október 23., csütörtök

    A jobbára halk szavú költő szinte kiált a bűn és a gyász felett; a halál árnyékában pedig hangot ad félelmének, megtört hitének is.
  • 2025. október 22., szerda

    Egy dunamelléki református lelkész fia, akit vélhetőleg egy szovjet katona lőtt fejbe 1956-ban. Ismerjék meg Okos Pál eddig fel nem dolgozott történet...
  • 2025. október 21., kedd

    Hálaadó istentiszteleten ünnepelték a váchartyáni reformátusok templomuk 240 éves fennállását.
  • 2025. október 19., vasárnap

    Megjelent Visky András friss regénye, az Illegalisták. Újabb lehetőség, hogy gyógyuljon a közösségi emlékezetünk. Légszomjregény. Visky Andrással besz...
  • 2025. október 17., péntek

    A szegénység elleni küzdelem világnapján, október 17-én indítja el hatodszor a Magyar Református Szeretetszolgálat a Karácsonyi álom programot.
  • 2025. október 16., csütörtök

    Templom, istálló, iskola – hogyan kapcsolódnak egymáshoz? Erre kerestük a választ Dunavecsén, ahol lóasszisztált fejlesztés indult idén szeptemberben ...
  • 2025. október 16., csütörtök

    Egy képzés, ahol a támogató közösség megtapasztalása legalább annyira fontos, mint a tanultak – mondták gyülekezetplántáló lelkipásztorok a City to Ci...
  • 2025. október 15., szerda

    November 10-ig várja a jelentkezéseket a Dunamelléki Református Egyházkerület Beruházási Főigazgatósága.
  • 2025. október 15., szerda

    A Református Pedagógiai Intézet október 11-én, szombaton tartotta Országos Katechetikai Konferenciáját a Ráday Házban.
  • 2025. október 14., kedd

    Református egyetemi misszió indult Pécsen október 1-jén. Az alapokat már a tavalyi évben letették, de teljes állásban most áll szolgálatba Szabó Leven...