Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Dömösi kör

A Szolnoki Dömösi Kör hírlevele

A Kékkereszt Egyesület a Református egyház keretein belül végzi az alkohol és egyéb szenvedélybetegek ( depresszió, pánikbetegségek) gyógyítását dömösi kórházában. A felkészítést és utógondozást a vidéki csoportok látják el többek között Szolnokon is, Hamar István ( a mi Pista bácsink) pasztorális vezetésével és támogatásával . A segítség és tanács tárháza a Biblia, a tanácsadó pedig maga Jézus. Ő mutatja meg az utat, amelyen ha elindulunk, megtaláljuk az új életet. Jézus szeretete és szabadító ereje a kapaszkodó, melyet sokan elfogadtak már közülünk is.

Fontosnak érezzük nem csak az utógondozást, hanem a megelőzést is, ezért prevenciós csoportunk ezt a feladatot igyekszik betölteni azon tagok részvételével, akik elhívást kaptak Istentől erre a szolgálatra. Családi és sportnapokat rendeztünk, melyeken teret kapott a móka, kacagás, játékos sportvetélkedők mellett a lelki táplálék és tanulságos bizonyságtételek is. Folyamatosan érlelődött bennünk egy keresztyén alapokon nyugvó ifjúsági ház létrehozásának a gondolata, ahol a fiatalok heti rendszerességgel összejöhetnének.

Így nyitotta meg kapuit 2004. szeptember 03-án a keresztyén ifjúsági klub, mely pénteki napokon fogadja a fiatalokat. A cél nem a tiltás, hanem a fiatalok megismertetése és egy bensőséges kapcsolat kialakítása Istennel, hogy ne legyen szükségük pótszerekre ahhoz, hogy biztonságban érezzék magukat.

 

Szeretettel várunk mindenkit alkalmainkra:

Felnőttek részére
kedden és szerdán du.6 órától este 8 óráig a Református Egyház gyülekezeti termében (a „Kakasos” templom mellett)
Cím: Szolnok, Sóház u. 2.

Elérhetőségeink:
Végh Miklós református lelkipásztor: 56/376-810
Dr. Weszely Ferenc: 20/9576-626
Kozák Csaba: 20/3206-545
Somodi Ferenc: 70/3190-112

Fiatalok (13-25 évig) részére
pénteken du. öttől este kilencig
Cím: Szolnok, Batthyány u. 8. (a Pláza mögötti utca)

Elérhetőségeink:
Oravecz Zsuzsa: 56/376-810
Kozákné K. Ildi: 20/320-6545

 

Visszatekintő a 2004. évre

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 21, összesen: 87892

  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.
  • 2026. április 02., csütörtök

    A budapesti Bibliás Könyvesbolt munkatársat keres eladói pozícióba.
  • 2026. április 02., csütörtök

    Recepcióst, szakácsot, konyhai munkatársat, karbantartót, takarítót keresünk a 2026 nyarán nyíló balatonboglári Felüdülés Házába.
  • 2026. április 01., szerda

    Nagycsütörtök mélysége
  • 2026. március 31., kedd

    Az iskolaépület bővítéséért adtak hálát a Pécsi Református Kollégium Zengővárkonyi Általános Iskolájában március 29-én, virágvasárnap. Az intézmény Cs...
  • 2026. március 30., hétfő

    A kisdobszai és a nagydobszai templomok megújulásáért adtak hálát a Szigetvár-környéki Református Gondozó Egyházközségben, március 28-án délután. Az a...