Nyomtat Elküld Olvasási nézet

GYÜLEKEZETÜNK TÖRTÉNETE

Magyarország egyetlen főúri barokk templomát, amely Kossuth u. 13. sz. alatt található, I. Patay Sámuel építette, aki a szabadságharcban tanusított hűségért kapja II. Rákóczy Ferenctől a harmincadosi hivatalt.
1734-ben a Bodrogkeresztúri Konventen a Tiszántúli Ref. Egyházkerület főgondnokává választják, 1723-49 között a Sárospataki Ref. Kollégium kurátora. Feleségével, Udvarhelyi Máriával építtetik a kastélyt, mely ma műemlék, Tornyossi Tamás kassai építőmester munkája, az eperjesi minorita templommal együtt.
1738-ban épül a paplak, haranggal, úrasztali felszereléssel látják el az egyházközséget, I. Patay Sámuel búcsúztatja Ráday Pált, II Rákóczy Ferenc udvari titkárát, erdélyi kancellárigazgatót, a Ráday alapítóját, a „Redrudescunt...” kezdetű kiáltvány szerkeztőjét, a református egyház egyetemes főgondnokát a losonci templomban.
II. Patay Sámuel 1781-ben latinból magyarra fordítja az eredetileg szanszkrit nyelvű, indiai állatmeséket tartalmazó tankönyvet, a Pancsatantrát. Ennek hatására írja meg a templom építésére vonatkozó rigmusokat, melyet a templom boltozatára helyeztet el a kastély látképével és a családi címerrel együtt 1782-84-ben.
A család nagynevű tagjai közt található Patay József, a Magyar Gazdasági Egyesület alelnöke , a Honvédelmi Bizottmány tagja, jászkun főkapitány. Patay István honvédezredes, a 48-as honvédzászlóalj parancsnoka, Pest katonai főparancsnoka, a debreceni honvédegylet tagja, országgyűlési képviselő; dr. Patay József, aki a báji birtok legnevesebb gazdálkodója volt.



Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 28., szerda

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.
  • 2026. október 26., hétfő

    ...Balog Zoltán: Református egyház, „kegyelmi ügy” és kommunikáció című írására
  • 2026. október 24., szombat

    Film készül Szabó Imre egykori fasori esperes életéről. A megrendítő életút feltárhatóságáról Szekeres Csaba filmrendezővel és Erdős Kristóf történéss...