Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

A Taktaközben, a 37. főút mentén, Szerencs közelében, ahol ma Taktaszada község fekszik, két nagy temető volt. A két elpusztult falu helyén épült fel a mai község. Előbb a török rablócsapatok pusztították el, majd a Rákóczi szabadságharc idején rombolták le.
1717-ben indult meg újra az élet ezen a helyen, bibliás református emberek építették fel újra e mostani, harmadik falut, és azonnal megalapították a református egyházat is.
A ma is álló kőtemplomot 1794-ben kezdték el építeni és 9 évig épült. Copf stílusú a templom, és a 32 méter magas torony is. Jellegzetes a templombelső festése, amely nem jellemző a korabeli református templomokra.
A templom szomszédságában épült a református iskola, mely ma gyülekezeti terem, a tanítói lakás, melyben vendégházat alakítottunk ki, és a parókia, mely ma is lelkészlakás.
Vendégházunk, a "Takta-parti Békesség Háza-, mely közvetlenül a Takta mellett, a vízparton fekszik, kiválóan alkalmas gyülekezeti kirándulások, ifis táborok, vagy akár családok számára szálláshelyként

* * *

2006. augusztus 24-27. T a k t a s z a d a i * R e f o r m á t u s * K u l t ú r á l i s * N a p o k

augusztus 24. Nyitó istentisztelet (szervezés alatt)
augusztus 25. Hitért és Hazáért-Wass Albert est (Takaró Mihály)
augusztus 26. Utaid Uram mutasd meg-diaporáma (Dobozi Sándor)
augusztus 27. Zenés istentisztelet (koncertet ad: Andante Trió)

Felekezeti hovatartozás nélkül várunk szeretettel mindenkit, nem csak a településünkről, hanem az egész környékről!
















Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. január 15., csütörtök

    Lenkey István paksi lelkipásztorral arról beszélgettünk, hogy a kötött imádságok hogyan gazdagíthatják gyülekezeti és személyes életünket.
  • 2026. január 14., szerda

    A helyreállítás lesz a témája az idei Ifivezető-képzésnek, melyet március 27. és 29. között tart az Ifjúságépítők csapata ezúttal is a budapesti Ráday...
  • 2026. január 13., kedd

    Helycserés megmenekülés? Egy elsőre talán merésznek tűnő keresztyén olvasat a Stranger Things című sorozathoz.
  • 2026. január 13., kedd

    Online teológiai könyvklubba várják az érdeklődő lelkészeket és gyülekezeti tagokat februártól.
  • 2026. január 13., kedd

    Kifeszíteni a vitorlát a Lélek fúvásának. Önmagunkra találni a különböző szerepeinkben. Emberként meghívást kapni egy emberfeletti szolgálatba –...
  • 2026. január 13., kedd

    Több élet megélhető egymás után úgy, hogy valaki egyszer sem találkozik önmagával. Bíró Attila, dunaszentgyörgyi presbiter története az eltévesztett s...
  • 2026. január 12., hétfő

    Az Anna–Joachim-program tavaszi hétvégéira még lehet jelentkezni január 31-ig. Akik most nem férnek bele a létszámkeretbe, párkonzultációs beszélgetés...
  • 2026. január 11., vasárnap

    Van-e szükség változtatásra az egyházszervezet felépítésében? Milyen püspököt szeretnének a különböző generációk? Hogy látják a lelkészek és a presbit...
  • 2026. január 08., csütörtök

    A hektikusság bája – Baumstark Bea portréja.
  • 2026. január 07., szerda

    A diktafont bejelentés nélkül kapcsolom be, nem zökken ki. Interjút ad és mégsem. A történetét osztja meg velem, az élete, a lelke egy-egy darabját. M...