Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Helyreigazítás

Szomorúan vettük tudomásul, hogy vannak néhányan városunkban, akik egy szép közösségi ünnepet a Salgótarjáni Református Egyházközség ünnepét politikai hangulatkeltésre használják fel. Teszik ezt valótlanságok mögé bújva, vádaskodva.

1. Tóth-Beeri Szilvia, nem volt és most sem tagja gyülekezetünknek. Tóth Tibor gyülekezeti tagunk volt, és tisztséget is viselt gyülekezetünknek, azonban kb. tíz éve ő sem tartozik tagjaink sorába.

2. A házaspár részt vett az istentiszteleten, majd ezt követően Tóth-Beeri Szilvia a Mi Hazánk párt néhány tagjának közreműködésével zavargást keltett az udvaron, közben Tóth Tibor be akart jutni, a Püspök Úrhoz, amit a közösség valóban megakadályozott, hiszen kívül felesége éppen hazaárulónak bélyegezte gyülekezetünket.

3. A gyülekezetünknek semmilyen szerepe nem volt abban, hogy Tóth Tibor eladni kényszerült a szomszédos telket, több, mint tiz évvel azelőtt, hogy a gyülekezet azt meg kívánta vásárolni.

4. A Tóth Tibor és akkori felesége Lengyel Judit által készített hanganyagot a 150 Zsoltár felvételét, lehetőségeink szerint támogattuk, arról több riport is készült országos, és regionális rádió adókon

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 16, összesen: 80901

  • 2026. július 19., vasárnap

    Egész életében gépjárművekkel foglalkozott, majd nyugdíjas éveiben húszévnyi egyházi szolgálat várt rá. P. Tóth Zoltán északpesti főgondnok portréja.
  • 2026. július 16., csütörtök

    Lélegzetvételt, megnyugvást és közösséget kínál ebben az évben is a taliándörögdi LéleKzet Református Udvar a Művészetek Völgye forgatagában július 24...
  • 2026. július 15., szerda

    Megmaradni Kárpátalján és megmaradni Krisztusban – e kettős gondolat köré szervezték meg az első kárpátaljai családi napot Kiskunlacházán.
  • 2026. július 14., kedd

    Mi történik ilyenkor a gyülekezeti élettel? Pihen, szünetel, vegetál? Nem, csak másképp működik – nyári üzemmódban.
  • 2026. július 13., hétfő

    Portréinterjú a gerjeni református gyülekezet lelkipásztorával, Véghné Sándor Emmával, aki saját, halálosnak bélyegzett betegségéből is erőt tudott me...
  • 2026. július 12., vasárnap

    Idén a Ráday Könyvtár meghívására a Ráday Házban gyűltek össze az egyházi könyvtárak képviselői, hogy átbeszéljék a szakmai kihívásokat és lehetőségek...
  • 2026. július 09., csütörtök

    Tizenöt éve alakult meg a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat, az időszak kihívásairól és eredményeiről a szolgálat református kulcsszereplőivel be...
  • 2026. július 09., csütörtök

    Reformátusok Szárszói Konferenciája 2026
  • 2026. július 09., csütörtök

    Szenior műszaki projektvezetőt keres a Dunamelléki Református Egyházkerület Beruházási Főigazgatósága
  • 2026. július 08., szerda

    Három lelkipásztorral beszélgettünk arról, milyen szerepe lehet a gyülekezeti imaszolgálatoknak a gyógyulásban és a helyreállításban.