Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Egy kis történelem!

A községről először a XV. századból van értesülésünk. II. Ferdinánd adományozta Földvári Istvánnak és Olcsarovics Demeternek.
A reformáció korából és az azt megelőző időszakról nincsenek pontos adataink. Valószínű, hogy Szegedi Kiss István terjesztette ezen a vidéken a reformáció tanait 1590-ben. A török kiűzését, majd a Rákóczi szabadságharc bukását, 1711-et, mint kiterjedt puszta érte meg. Ezek után indulhatott meg Földvár újratelepítése. 1728-ban az aszódi podmanini Podmaniczky bárói család tulajdonába került. Ez időtől indult fejlődésnek a falu. Az elszökött, elüldözött jobbágyokat visszacsalogatta és szabad vallásgyakorlást biztosított. Így történt, hogy 1744-ben már 22 portája volt a Podmaniczkyeknek Földváron, mikor kétszer annyinál több Túron sem akadt.
1642- 1683 között ismerjük néhány itt szolgált lelkész nevét (Ványai P. Mihály, Patai Márton, Csengeri István). Az 1729-ben megjelent vármegyei kimutatáson 1722-ben újra alkalmaztak lelkészt és valami templomot is építettek. Olasz László birtokos engedelmével, 1724-ben egy rendes kőtemplom építését kezdték el. Alig emelkedtek a falak embermagasságig, amikor Olasz megvonta tőlük az engedélyt. A templomukért minden áldozatra kész hívek egy arannyal és egy csikóval engedékenységre bírták Olaszt. Az újabb akadékoskodásra azonban nem tudták befejezni az építkezést. Így fedetlen falak közé jártak istentiszteletet tartani. Podmaniczky hathatós támogatásával 1728-ban újra hozzáfogtak az építkezéshez és 1737-ben a templom készen állott. Ezzel egyidejűleg új haranglábat is készítettek és ide helyezték el a 115 fontos harangjukat. A földváriak boldogulását gróf Endrődy Gábor püspök- főispán figyelmét nem kerülte el és a nehezen felépült templomot lerombolásra ítélte és csak ISTEN kegyelmének tudható be, hogy nem hajtották végre. 1766-ban id. Major Mihály lelkészsége alatt jelentős renoválást végeztek a templomon, új haranglábat építettek, mivel vettek egy 381 fontos harangot. Ifj. Major Mihály szolgálata alatt a gyülekezet már 2000 lelket számlált, és elég erősnek érezte magát, hogy új nagy templomot építsen Isten dicsőségére. Fel is épült a mostani templom és torony valószínű a régi alap és fal anyagának felhasználásával 1787- 1788-ban. A régi írások szerint a szükséges köveket a kécskei határból hozták. A déli oldalon a Helység Háza (tanácsháza /ma: városháza/) felől építették be az alapkövet. A nagytemplom fennállásának centenáriumát 1888. okt. 28-án ünnepelte a gyülekezet. Molnár Elemér lp. rövid szolgálati ideje alatt nagyszabású felújítást és átalakítást végeztek a templomon. A kazettás mennyezetét újra cserélték, a tető faszerkezetének egy részét újra cserélték és új palafestést kapott. Az ablakokat nagyobbra készítették, a főbejárathoz oszlopsor készült, barokk oromzattal, a két kőkarzatra vezető falépcsőt megszüntették és a templom északi homlokzatán imponáns lépcsőház épült. Az építkezés 50 ezer pengőbe került. Messze szóló hírrel és pompával adott hálát a gyülekezet ISTENnek az 1929-ben megújult templomért. Az istentiszteleten dr. Baltazár Dezső püspök szolgált. 1938-ban a templom 150 éve sévfordulóján Maklári Károly püspök Gaál István esperes és dr. Gál Lajos lelkipásztor szolgált. A II. világháború, majd az ötvenes évek, anyagiakban és lélekszámban igen megrendítették az egyházat. Az ezt követő évtizedek nem igen engedték meg a gyarapodást. A már máladozó falú templom külső teljes felújítására 1980-80-ben került sor, a hívek és a külföldi testvéregyházak adományaiból, fál millió forintért. A hatalmas munka szervezésétirányítását Tóth Lajos volt kengyeli lelkipásztor végezte emberfeletti munkával és hittel. Az ő kezdeményezésére indult el az orgona felújítása, sajnos a elkészületét már nem érhette meg. hajdu Lajos lelkipásztor 1988. őszén megszólaltatta a több mint 400 ezer forintért elkészült orgonát.

Forrás: az 1989. június 24-i hálaadó istentiszteletre készült történeti áttekintés,melynek címe:
200 ÉVES A TISZAFÖLDVÁRI REFORMÁTUS TEMPLOM 1988-ban.
REFORMÁTUS EGYHÁZ 400 ÉVES





Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2024. október 01., kedd

    Az idei teremtés hete súlyos aszály, heves esőzés és árvíz után kezdődött meg. Mit üzennek ezek a jelenségek és mi ad okot mégis a reménykedésre? Gnan...
  • 2024. október 01., kedd

    Bereczky Örsnek a gyülekezettípusok és a növekedési mutatók összefüggéseiről szóló cikkére reflektált a Kerengők Podcast.
  • 2024. október 01., kedd

    Alkotott alkotók vizsgálják a művészet és hit összefüggéseit minden hónap utolsó hétfőjén a budapesti Szó-Térben.
  • 2024. szeptember 30., hétfő

    Videós beszámolónk az idei Ráday-napok Ifinapjáról és IfiTalijáról. A fiatalok kameránk előtt azt is megosztották, mennyire élő számukra az Ige.
  • 2024. szeptember 30., hétfő

    A teremtett világ megőrzésében nagy szerepük van a helyi közösségeknek, kis lépésnek tűnő cselekedeteink is sokat számíthatnak környezetünk védelmében...
  • 2024. szeptember 30., hétfő

    A Magyar Református Szeretetszolgálat adománygyűjtést hirdet, hogy idén tízzel több tehetséges fiatalt támogathasson.
  • 2024. szeptember 30., hétfő

    Kettős jubileumért adott hálát a Budapest-Kispest-Rózsatéri Református Egyházközség, ahol a gyülekezet nyolcvanéves története összefonódott az Abloncz...
  • 2024. szeptember 28., szombat

    Találkozás, közösség, személyes bizonyságtételek, közös éneklés és szűnni nem akaró eső. Harmadszor találkoztak a Dunamelléki Református Egyházkerület...
  • 2024. szeptember 27., péntek

    Több száz fiatal ismerkedhetett meg a református egyetemi missziókkal, lelkészekkel és élhette meg a közösséget a sokszínűségben az idei Ráday Ifjúság...
  • 2024. szeptember 26., csütörtök

    Tanulmányi nappal vette kezdetét a dunamelléki reformátusok évenkénti kiemelt találkozója, a Ráday-napok.