Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Alkalmaink

Egyházközségünk a \'80-as években épült gyülekezeti termet AVOP pályázaton nyert támogatásal újítja fel illetve bőviti.
Gyülekezeti és Ifjúsági házunkban szálláshelyet is nyújtunk gyülekezeti csoportok számára, akik szeretnének egy hangúlatos beregi faluban táborozni, konferenciát tartani. Az épületben két közösségi terem található, melyek előadásokra, nagyobb körben történő beszélgetésekre alkalmasak.
Négy szobában összesen 16 ágy van, de kb. 25-30 főnek tudunk szállást bíztosítani. A szobákhoz vizesblokkok is tartoznak. Van konyha (étkezési lehetőség az Általános Iskola konyhájában) internet elérés, fürdési lehetőség a Tiszában, horgászat élővízben és halastóban. Az épületet udvar veszi körül, melyen sátorozás, szalonnasütés, sportolás lehetséges. Ezen kívül vendégeink rendelkezésére áll a helyi önkormányzat fenntartásában müködő müanyagborítása futballpálya és a közösségi tér, ahol teniszpálya, sakk és egyéb kikapcsolódási lehetőség várja az érdeklődőket.
Vendégeink rendelkezésére áll 2 pingpong asztal ütőkkel és 10 darab kerékpár.
A Gyülekezeti és Ifjúsági ház nem profit-orientált szálláshely. A szállásdíjat a ház fenntartására és a közüzemi díjakra fordítja gyülekezetünk.





Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...