Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Igehirdetés

Textus: Apcsel. 28.16-31
Pál apostol missziói útjának a vége felé kapcsolódtunk be a történetbe. Végre valahára Rómába ért Pál. De nem a megnyugvás fogadta őt, hanem az ottani zsidók ellenkezése és az a tudat, hogy a császárhoz kell mennie, mert arra apellált. Nem tudjuk, hogy mi lett a további sorsa. Lehet, hogy eljutott Hispániáig, vagy még Rómában kivégezték? Nem tudjuk. De az biztos, hogy óriási fordulópont az, ami történt vele, mert az akkor ismert világ fővárosába csöppent bele. Ott kellett megállnia a helyét. Persze a zsidók itt is hallottak felőle és meg akarták hallani őt, hogy mi az, amivel elcsábított sok igaz hitű zsidót. Azt mondják neki, hogy tudják, hogy az ő általa terjesztett irányzat nem jó, mert mindenhol ellenzik.
Eljött a bizonyítás napja. Ott kellett neki ismét állni a zsidók előtt, és újra megvallani a hitét. Sokszor megtette már, de soha nem unta meg, soha nem fásult bele. Sokan hittek neki, és sokan nem. Csavargatták a fejüket, nem nagyon mertek szólni. Ezt látva Pál, dühbe gurult és idézte az ézsaiási igét. De nem az a legfontosabb, hanem az amit magától mondott. Vegyék tudomásul a zsidók, hogy ez az üdvösség nem nekik küldetett, hanem a pogányoknak, akik meg is fogják tartani azt.
Bizony ez az üdvösség többé nem az ószöv. Népéé, hanem a föld minden emberének küldetett, hogy üdvössége legyen a világnak. Aki ezt nem akarja elfogadni, annak nem lesz üdvössége. Ennyire egyszerű az egész. Többet nem is akar mondani Pál. Érezték ezt a feszültséget a zsidók és nem is merték bántani, hanem szépen elmentek. Az ige szerint két évig hirdethette szabadon az igét, senki nem bántotta, vagy nem merte bántani. Ott volt benne az az érett erő, ami benne van minden erős hitű emberben, aki szereti az Urat.
Ez az érett hit, ami nagyon hiányzik az emberekből. Éppen a mi éretlenségünk miatt van annyi baj, hogy az egész emberiség bajban van. Komoly erkölcsi és lelki, vallási válságban vagyunk, éppen azért mert nem engedi meg a világ, hogy érett hitünk legyen. Sajnos ezzel a tudattal kell tovább élni, de remény van rá, hogy lesznek néhányan, akik hitükkel megvédik, majd azokat, akik bizonytalanok.
ÁMEN




Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. február 05., csütörtök

    Az imádság évének kezdetén annak jártunk utána, hogyan és miért imádkoznak a Dunamelléki Egyházkerülethez tartozó oktatási intézményekben. 
  • 2026. február 04., szerda

    A Bibliamúzeum február végéig várja a dunamelléki gyülekezetek tárgyi felajánlásait a jubileumi év egyháztörténeti kiállításához.
  • 2026. február 03., kedd

    Videós összeállításunk a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnepségéről.
  • 2026. február 03., kedd

    A budapesti Íme Kult Térben nyílt meg január 30-án Martinecz Nóra grafikusművész kiállítása. 
  • 2026. február 03., kedd

    Több mint 60 településen közel 200 programmal várják a házasság hetén az érdeklődőket határon innen és túl.
  • 2026. február 01., vasárnap

    Embermentés, egyházépítés és nemzetmegtartás – ma is ez a küldetésünk, hangzott el a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnep...
  • 2026. január 31., szombat

    Szombatiné Kovács Margit fasori diakónus portréja a szeretetszolgálat vasárnapján.
  • 2026. január 30., péntek

    A Sylvester János Református Gimnázium és Technikum egészségügyi képzésén nemcsak a szakmai tudásátadás magas színvonalú, hanem a diákok lelki támogat...
  • 2026. január 29., csütörtök

    A díjra felterjesztett lelkipásztor életrajzát és méltatását 2026. március 13-ig szükséges megküldeni.
  • 2026. január 28., szerda

    Az eredetileg római katolikusnak nevelt Varga Viktória tizennégyévnyi orvosi pályafutás után kezdte el a lelkészképzést a dunamelléki másoddiplomás ös...