2012. július 11., szerda - Péterffy György Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Beszámoló a gyerektáborról

Június utolsó hetében rendeztük meg gyülekezetünk napközis gyermektáborát.

Az alábbiakban egy rövid beszámoló olvasható, valamint készült egy tévéinterjú is lelkipásztorunkkal, Péterffy Györggyel és a tábor szervezőjével, Kompán Zsoltné Julikával, ami itt tekinthető meg: http://www.centrumtv.hu/centrumtvvideo.php?vid=cc71d16d1

Csendet kérünk! - hangzott a felszólítás a Soroksár-Újtelepi gyermektáborban, és a gyerekek elhallgattak, mert tudták a múzeumban, a bibliai történetek idején és az imádság közben szükségünk van a csöndre. Mai világunkban sokan menekülnek a csend elől, nem akarnak csöndben lenni, félnek, hogy akkor lemaradnak valamiről. Pedig éppen a csöndben van lehetőség arra, hogy Istenhez forduljunk és meghalljuk az Ő szavát. Jó volt hallani azt, hogy bármikor, bármilyen helyzetben fordulhatunk Atyánkhoz, aki szent, gondviselő és megbocsátó.

Ahogy a tanácsterembe léptünk nem a szokásos kép fogadott minket, mert nem egy istentiszteleti helyre érkeztünk, hanem egy múzeumba, ahol minden nap más kiállítást láthattunk. Érdekesek voltak a kiállított képek, hangok, tárgyak, de talán a legizgalmasabb az volt, amikor egy szállító új szobrokat hozott, amelyek megmutatták, hogy milyen módon imádkozhatunk.

Szüntelen imádkozzatok! - biztat a Szentírás mindannyiunkat és erre biztattuk a gyermekeket is, miközben az Úrtól tanult imádság részeihez bibliai történeteket kapcsoltunk. Segített mindenkinek a megértésben az, hogy a saját korosztályával együtt beszélhette meg az elhangzottakat óvodástól a felnőttekig.

Gyönyörű ablakdíszek, képeslapok, homokképek, hollók és kulcstartók készültek a beszélgetések után, hogy emlékeztessenek mindenkit az elhangzottakra. A játék közben már csak akkor kellett csendben maradni, amíg a feladat elhangzott utána jöhetett a hangos biztatás. És jött is!

Öröm volt látni, hogy a gyerekek egyre jobban értik az imádság lényegét, egyre többet tudnak meg Istenről és közben jól érzik magukat. Hálát adunk Istennek, hogy ebben a táborban a gyülekezet fiataljaival együtt szolgálhattunk, akik mindenütt ott voltak, ahol éppen segítségre volt szükség.

A hét elteltével a múzeum ugyan bezárt, de vasárnaponként a gyermekistentiszteleteken találkozhatunk, hogy még többet tudjunk meg a mi Urunkról.

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 35, összesen: 138247

  • 2026. augusztus 10., hétfő

    Ma újságcikkek szavaiból összeállított verseket olvashatunk, csendben, hiányban megélt sóhajtásokat.
  • 2026. augusztus 09., vasárnap

    Tematikus hetünkön a Sófár Református Dicsőítő Iskola irodalmi műhelyében született írások közül közlünk le néhányat. Ma 21.századi zsoltár-imádságoka...
  • 2026. augusztus 06., csütörtök

    Új filmadaptációt kapott Michael Ende Momo című regénye, amelyben a főszereplő az elrabolt idő nyomába ered. Az üzenet a régi, a köntös modern, bár a ...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    A nyári gyülekezeti hetek palettáján üde színfolt, amikor nem csak passzív befogadók lehetünk, hanem egész testünkkel választ adhatunk a Szentlélek mo...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    Miért és hogyan érdemes fesztiválmissziót végezni? Kik és milyen háttérrel érkeztek a LéleKzet Református Udvarba az idei Művészetek Völgyében? Videón...
  • 2026. augusztus 04., kedd

    A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara felvételt hirdet hitéleti és pedagógusképzési szakokra augusztus 7-i határidővel.
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Nem még több információra, hanem kapcsolatokra van szükségünk. De a digitális kapcsolatversenyben marad-e valódi? Szubjektív merengés a berlini fal ár...
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Három hónapos, intenzív szellemi, lelki és fizikai kihívásra hívja a férfiakat a 4M Magyarország legújabb programja, a Falanx, amely munka, család és ...
  • 2026. július 31., péntek

    Idén harmincöt éves a Művészetek Völgye, melynek elmúlt 25 évében a reformátusok is jelen voltak saját programjaikkal. Az organikusan fejlődő fesztivá...
  • 2026. július 29., szerda

    Idén is intenzív, de izgalmas tanórák várnak a Kántorképző résztvevőire, amely minden újítása mellett is igyekszik megőrizni hagyományait. Körképünk a...