2012. november 22., csütörtök - Péterffy György Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Képes beszámoló az EMO Alapítvány szolgálatáról

„Menjetek el szerte a világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek." (Márk 16,15)

 

Immár második alkalommal jártunk házról házra az Evangéliumot Minden Otthonba Alapítvány (EMO) munkatársaival, hogy a Soroksár-Újtelepen élőket személyesen megszólítsuk egy rövid evangéliumi füzettel valamint a helyi református gyülekezet meghívójával. A látogatásaink során szerzett tapasztalataink meglehetősen vegyesek voltak. Egyes helyeken érdeklődéssel és szeretettel fogadták az általunk hozott üzenetet, de akadtak olyan személyek is, akik barátságtalanul és cinikusan visszautasították azt. A Soroksár-Újtelepen található 29 utca jelentős részét így is bejártuk már. Ha Isten megsegít minket, akkor decemberben a még hátramaradt utcákat fogjuk felkeresni.

 

Ezúton szeretném hálámat és köszönetemet kifejezni Sztanó Péter testvéremnek, az alapítvány titkárának és munkatársainak, akik vállalták, hogy egész napjukat arra szánják, hogy a Jézus Krisztusról szóló örömüzenetet elvigyék az újtelepi emberek közé! Isten áldja meg életüket és további szolgálatukat!

Péterffy György

 

Kapcsolódó galériák:
Fényképek-0057.jpg Fényképek-0056.jpg Fényképek-0055.jpg Fényképek-0015.jpg Fényképek-0014.jpg Fényképek-0013.jpg

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 34, összesen: 138246

  • 2026. augusztus 10., hétfő

    Ma újságcikkek szavaiból összeállított verseket olvashatunk, csendben, hiányban megélt sóhajtásokat.
  • 2026. augusztus 09., vasárnap

    Tematikus hetünkön a Sófár Református Dicsőítő Iskola irodalmi műhelyében született írások közül közlünk le néhányat. Ma 21.századi zsoltár-imádságoka...
  • 2026. augusztus 06., csütörtök

    Új filmadaptációt kapott Michael Ende Momo című regénye, amelyben a főszereplő az elrabolt idő nyomába ered. Az üzenet a régi, a köntös modern, bár a ...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    A nyári gyülekezeti hetek palettáján üde színfolt, amikor nem csak passzív befogadók lehetünk, hanem egész testünkkel választ adhatunk a Szentlélek mo...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    Miért és hogyan érdemes fesztiválmissziót végezni? Kik és milyen háttérrel érkeztek a LéleKzet Református Udvarba az idei Művészetek Völgyében? Videón...
  • 2026. augusztus 04., kedd

    A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara felvételt hirdet hitéleti és pedagógusképzési szakokra augusztus 7-i határidővel.
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Nem még több információra, hanem kapcsolatokra van szükségünk. De a digitális kapcsolatversenyben marad-e valódi? Szubjektív merengés a berlini fal ár...
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Három hónapos, intenzív szellemi, lelki és fizikai kihívásra hívja a férfiakat a 4M Magyarország legújabb programja, a Falanx, amely munka, család és ...
  • 2026. július 31., péntek

    Idén harmincöt éves a Művészetek Völgye, melynek elmúlt 25 évében a reformátusok is jelen voltak saját programjaikkal. Az organikusan fejlődő fesztivá...
  • 2026. július 29., szerda

    Idén is intenzív, de izgalmas tanórák várnak a Kántorképző résztvevőire, amely minden újítása mellett is igyekszik megőrizni hagyományait. Körképünk a...