Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

Gyülekezetünk rövid története

A történelem viharai (ellenreformáció) következtében a váci reformátusok a XVIII. Század elején kiűzettek a városfalon kívülre. Közel 60 esztendőn keresztül árva eklézsiaként élték életüket a gyadai réteken (nem volt lelkipásztor). A Türelmi Rendelet után (1785-ben) templomot és iskolát is építhettek a mai Kisvác területén, amely a városfalon kívülre esett.

Már abban az időben megfogalmazódott az az igény, hogy jó lenne a régi város belterületén egy istentiszteleti helyiséget létesíteni. Ez nagyon sokáig csak vágy maradt, még azután az 50-es, 60-as években az akkori Mártírok útján Dr. Enyedy Andor nyugalmazott tiszáninneni püspök lakásában jöttek össze az alsóvárosi reformátusok.

Döntő változás 1997-ben következett be, amikor is a Váci Református Egyházközség megvásárolta az Ősz utca 5 szám alatti ingatlant. Nem kevés munkával és anyagi áldozattal sikerült egy imaházat kialakítani. 1998 márciusában volt az imaház szentelő istentisztelet, amelyen Dr. Hegedűs Loránt dunamelléki püspök hirdette az Igét. Azóta minden vasárnap tartunk istentiszteletet, bibliaórákat és más alkalmakat az imaházban. 1999. Április 27-ig a Váci Református Egyházközség prédikáló állomásaként működött az alsóvárosi közösség. Erre az időre annyira megerősödött a gyülekezet, hogy a Presbitérium kérése nyomán az Egyházmegyei Közgyűlés az Egyházmegye önálló gyülekezetévé nyilvánította.

Ettől a naptól kezdve a Váci Református Egyházközség jogutódjaként két református gyülekezet él és szolgál Vác területén, a Vác Felsővárosi Református Egyházközség (Dózsa György út 54.) és a Vác Alsóvárosi Református Missziói Egyházközség (Ősz u. 5.). A város északi részén lakók a felsővárosi, a déli részén lakók az alsóvárosi gyülekezethez tartoznak.

Amikor e sorok íródnak már felépült az új parókia, valamint elkészültek a tervek egy új templom felépítéséhez.

Kérjük, hordozzák imádságukban gyülekezetünket, hogy mind belsőleg, mind külsőleg épülhessünk, növekedhessünk az Isten dicsőségére.















Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2024. augusztus 22., csütörtök

    Vajon megújulnak-e az iskolák kötelező és ajánlott olvasmánylistái? Személyes kedvencünk a kétkötetes ifjúsági regény, a Gömb. Kortárs. Református. Hi...
  • 2024. augusztus 21., szerda

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Horváth Ádám és Bartha Hajnal fiatal, kisgyermekes házaspá...
  • 2024. augusztus 20., kedd

    John Stott életútja számtalan tanulságot hordoz számunkra arról, hogyan tartsunk ki a szolgálat mellett egy életen át.
  • 2024. augusztus 19., hétfő

    Mi kálvinisták nem szeretjük, ha megmondják nekünk, hogy mikor és mit ünnepeljünk. Valahogy hozzátartozik mindez az identitásunkhoz.
  • 2024. augusztus 18., vasárnap

    Lelkész vagyok, a feleségem is az. Közös pályánk elején aprófalvakban, Baranyában, az Ormánságban szolgáltunk. A statisztika szerint évről évre csökke...
  • 2024. augusztus 17., szombat

    Újra benépesült a szaporcai református templom és udvara.
  • 2024. augusztus 14., szerda

    A lajosmizsei református gyülekezet és a templom melletti madárbarát bibliakert növekedése ugyanarról a Gondviselésről tesz tanúbizonyságot – vallja a...
  • 2024. augusztus 13., kedd

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Ezúttal Irlandáné Nagy Gabriella, hatgyermekes édesanya vá...
  • 2024. augusztus 12., hétfő

    Pintér Brigitta sosem készült papnénak – mégis ízesíti nem csak a férje, hanem a csömöri gyülekezet életét is. A nyári melegben a papné kamrapol...
  • 2024. augusztus 10., szombat

    A versenypálya mint keresztyén életünk metaforája