Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Az egyházközség története

Pontos történelmi adataink nincsenek Váralja reformációjáról, az 1560-as évektől számítható. A legrégebbi anyakönyvünk 1732-től való. Ennek első lapjain az akkori lelkész feljegyzése szerint ez az egyházközség régi, de, hogy mikortól számítható ezt nem tudhatjuk, mert az időknek mostohasága miatt a régi anyakönyvek elvesztek.

Mivel Tolna és Baranya reformációja Sztárai Mihály és Szegedi Kiss István nevéhez fűződnek, ezért ők lehettek itt a reformátorok de erre nézve írásos dokumentum nem maradt fenn. Tény, hogy a teljes falu a református hitet követte. 1646-ban épült első temploma-fából és a hozzátartozó parókia (lelkészlakás) is. Nem a mostani helyén, hanem Váralja "Kövesd--nek nevezett részén. 1767-ben épült a következő templom szintén fából (ennek elemei megvannak a mai templomban ). Több tűzvész és árvíz után épült meg a jelenlegi templom 1802-1807-ig. Kőből és téglából az egyházközég erejéből, a lehető legjobban. Minden család egy ökör árát és egy vég vásznat adományozott a mennyezet díszítésére. 1808-ban már órát készíttettek a toronyba, amit 1875-ben Fülöp István szekszárdi órásmester által egy másik óra váltott fel. 1852-ben készült az orgona Focht Ferenc pécsi orgonamester által. Francia stílusú máig szépen szóló orgona. 1907, 1927, 1957, 2002-ben történtek a templomfelújítások (önerőből). A jelenlegi parókia 1833-ban épült.

Az első-írásban is említett "oskolaháza- 1776-ban épült. Első oskolamester Gödöllei György volt. 2001-ben készült a jelenlegi (új) gyülekezeti terem. A kevés számú németség egy része beépült az egyházközségbe (a többi evangélikus vagy katolikus volt).



Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 28., szerda

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.
  • 2026. október 26., hétfő

    ...Balog Zoltán: Református egyház, „kegyelmi ügy” és kommunikáció című írására
  • 2026. október 24., szombat

    Film készül Szabó Imre egykori fasori esperes életéről. A megrendítő életút feltárhatóságáról Szekeres Csaba filmrendezővel és Erdős Kristóf történéss...