Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Gyülekezetünk története

VASAD TELEPÜLÉS EGYHÁZTÖRTÉNETE

KORABELI FELJEGYZÉSEK ALAPJÁN

A parókia újjáépítésének 1 éves hálaadó ünnepsége alkalmából, kivonatolva készült

Vasad,2021. 09. 12.

1756: Alsó-Vasad épülése, előtte puszta volt. Református hitük miatt üldözött telepesek érkeztek a Komárom megyei Marcellházáról. Hitük gyakorlására olyan gazda házában gyűlnek össze, amely tágasabb.

1758: Megépítik az első imaházat Mindjárt idekerülésük után két évre rektort tarthattak. Az alsó-vasadi eklézsia 1758-tól a monori egyház filiájaként működött.

Az első vasadi rektor (egyházi nevelő-oktató intézmény elöljárója-a szerk.) Hagyó János. Az imaház a Ráday és a Fáy birtok határára épült, 1790-ig állt fenn.

1790: Megépül a második imaház, az elsőtől keletre nyolcvan ölre, miután az első imaházat a szél homokkal eltemette, ahogy a körötte lévő lakóházakat is. Az első tanítói lakást és iskolát a templom fundusán építették, ez a második imaház mellett volt közvetlen. Külön iskolaépület kezdetben nem volt. A tanítói lakással volt egy fedél alatt. Az első szoba volt a tanító lakása, a hátulsó az iskola.

1815: A harmadik imaház épül, a másodiktól keletre 50 ölre.

1828: Megépítik Takaró István rektor idejében a két szobás „iskolaházat” és egy kamrát a végébe. Ez a később 1834-ben épült imaház mellett volt.

1829: Az „iskolaház” elébe az utcára haranglábat készítettek, melyen egy hetven fontos harang volt.

1834: A negyedik imaház épül, a harmadik imaháztól ÉNY-ra, a szerényebb imaházak után, az 1828-ban épített tanítólakás és iskola elé, amely a mai templom helyén állott. Felszenteltette 1834. nov. 1-én. a lévita (református lelkész és tanító-a szerk.) Takaró István.

1856: „A lakosok ekkor vették első földbirtokukat, ez ideig haszonbérlők voltak. Ma már köztük szegény, vagyontalan, zsellér, vagy napszámos sincs. Birtokaik még nem tiszták ugyan, de adóssággal terhelve, veszélyeztetve nincsenek.”(Szűcs Károly helyettes lelkész-a szerk.).

1871: Iskola épül, a tanítói lak és templom közé, s mellé egy nyári konyha. Az iskolás gyermekek száma néhány év alatt annyira nőtt, hogy a mosókonyhával az iskolát megnagyobbították. Ez az iskola 40-50 gyermeknek megfelelő volt, de mivel későbbi időben a tankötelesek száma 80-90 lett, Szűcs Károly helyettes lelkész építkezést sürget.

1892: Iskolaépület egy tanteremmel, és egy kis szobával épül a kert végében az új utcára amely 9 öles (9x1,8288m= 16,5m-a szerk.).

Ez az épület 1200 Ft-ba került. „Megkezdtem az építkezésre való adakozást magam - írja Szűcs Károly helyettes lelkész -, s utánam minden egyháztag adakozott felszólításomra. Vidékiektől mintegy 400Ft-ot gyűjtöttem, a többit a hívek adták össze szabad akaratból.” Ez az iskola épület 1959-ben, a háború utáni államosítást követően lebontatott, és helyébe épült a 4 tantermes általános iskola. Az iskola 2010-ben bővült 8 tantermes, tornateremmel és szaktantermekkel ellátott iskolává.

1901: Károssy Gyula helyettes lelkész felolvassa a közgyűlésnek az 1898, évi Főtiszteletű egyházkerületi közgyűlésnek azon határozatát, amely a vasadi leányegyházat is az anyásítandó egyházak közé sorolja.

Ez a közgyűlés örömmel szavazta meg a lelkész-tanítói állás szétválasztását, az egyház anyásítását és a tanítói állás szervezését.

1902. okt. 5-én: Lelkészválasztás. Meghívással első önálló lelkészül választották meg Károssy Gyulát.

1903: A lelkészlakás átalakítása.

1904: Templomépítés. (A négy imaházat követően.)

A toronyba okt. 9-én a két új harang kerül fel, Az egyik „b” hangú 334 kg-os, a másik „d” hangú és 164 kg-os. Ezeket Seltenhoffer Frigyes soproni harangöntő készítette 1. 400 koronáért. A gyülekezet saját jó szándékából önként adakozott a harangokra.

1904 okt. 16-ára tűzték ki a felszentelés napját

A tótfalusi rom. kath. templom orgonáját Károssy István tótfalui tanító és fia n.t. Károssy Gyula ev. ref. lelkész megvették, újra építették s a vasadi ev. ref. egyháznak ajándékozták (Szentendre és Vidéke Hírlapja 1904. június 19.- a szerk.).

 

1913: Lelkészlakás újjáépítése.

1916: A háborúba elvisznek két harangot.

1926: Nagyméretű renoválás történik a tornyon, és a templomon. Míg az építkezés 13250 koronába került, a renoválás tizennégy millió koronába

1926: nov. 28-án nagy hiány oldódik meg. Az 1916-ban a háborúba elvitt két harang helyett, új harangok kerülnek a toronyba. Egy 352 kg-os „b” hangú, és egy 100 kg-os „f” hangú. Ezeket Szlezák László készítette, aminek kg-ja 80. 000 korona volt.

1928: Felépítik a második iskolai tantermet, majd a tanítói lakást.

1936: 3120 pengőért új hatváltozatú orgonával gyarapodik a gyülekezet. Az orgona készítője Rieger János.

Még ugyanabban az évben javíttatásra kerül a templomtorony.

1937: máj. 7-án autóban utazva hirtelen halállal elhunyt 40 évi szolgálat után Károssy Gyula lelkipásztor, aki a felsorolt sok építkezésen a közben folyó lelki munkán túl, létrehozója lett a Hitelszövetkezetnek, Hangya-szövetkezetnek, sőt a vasadi posta megszervezésének is.

Az önálló egyház második lelkésze Basa Sándor lett, akinek megválasztásáig Bódis Lajos végezte a szolgálatot, mint helyettes lelkész.

1942: okt. 18-án Bertalan Sándor üllői esperesi s. lelkészt hívja meg a gyülekezet teljes egyhangúsággal lelkipásztorául, akit 1942. nov. 15-én iktattak be szolgálatába.

1944: A front alatt a legsúlyosabb időket élte át a falu lakossága.

Majd több mint két hónapon keresztül Vasad a Budapest ellen felvonuló hadseregek szétosztási pontja lett. Háromszor cserélt gazdát. Bombák gránátok, aknák pergőtüzében állott.

A templomot három bomba érte, mely a tetőt, és mennyezetet nagymértékben átszakította, és a belső berendezésben is rongálást okozva az összes ablakot kitörte. A tornyot is érte találat az oldalán. A toronyfedél bádogzatán pedig 240 lyukat forrasztottak be később a falujárók. Az orgona a csapatok dúlásának lett áldozata.

A parochiát egy bomba, és gránát érte, melyek a tetőzetet, mennyezetet rongálták meg. Az egyház többi épületei főleg tetőrongálást szenvedtek, és egyetlen ablak sem maradt épen. 60%-os kárt állapíttatott meg.

Hatheti szünet után az ablaktalan iskolában kezdődött meg az istentisztelet, majd a befedett és ideiglenesen helyreállított templomban folytatódott.

1947: A templom és iskolák újjáépítését sikerült elvégezni.

1949: szeptember 24-ére az orgonát is sikerült újjáépíteni. Kétszáztizenhét síp elveszett, a többi nagy részben megrongálódott és lehangolódott. Rieger Ottó - orgonagyár végezte a helyreállítást 6000 Ft-ért.

1950: Az egyházi iskolák államosítattak.

1954: Belülről újólag tatarozása a templomnak.

1958: A templomtorony süvegét 3200 Ft. költséggel piros-mínium alap-és zöld-oxid festékkel átfestette a gyülekezet.

1960: Az összes egyházi épület, templomtorony, parochia, mellékhelyiségek átrenováltattak, bevakoltattak és átfestettek sárga-oxiddal.

1980: A templombelső renoválása.

1983: Bertalan Sándor lelkipásztor 40 évi vasadi szolgálat után nyugdíjba vonul.

1984: márc. 8-án önálló gyülekezet negyedik lelkipásztora Kiss Mihály családjával együtt elfoglalta az új szolgálati helyét

Szerző: Kiss Mihályné Szerkesztő: Mészáros Éva

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2024. augusztus 22., csütörtök

    Vajon megújulnak-e az iskolák kötelező és ajánlott olvasmánylistái? Személyes kedvencünk a kétkötetes ifjúsági regény, a Gömb. Kortárs. Református. Hi...
  • 2024. augusztus 21., szerda

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Horváth Ádám és Bartha Hajnal fiatal, kisgyermekes házaspá...
  • 2024. augusztus 20., kedd

    John Stott életútja számtalan tanulságot hordoz számunkra arról, hogyan tartsunk ki a szolgálat mellett egy életen át.
  • 2024. augusztus 19., hétfő

    Mi kálvinisták nem szeretjük, ha megmondják nekünk, hogy mikor és mit ünnepeljünk. Valahogy hozzátartozik mindez az identitásunkhoz.
  • 2024. augusztus 18., vasárnap

    Lelkész vagyok, a feleségem is az. Közös pályánk elején aprófalvakban, Baranyában, az Ormánságban szolgáltunk. A statisztika szerint évről évre csökke...
  • 2024. augusztus 17., szombat

    Újra benépesült a szaporcai református templom és udvara.
  • 2024. augusztus 14., szerda

    A lajosmizsei református gyülekezet és a templom melletti madárbarát bibliakert növekedése ugyanarról a Gondviselésről tesz tanúbizonyságot – vallja a...
  • 2024. augusztus 13., kedd

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Ezúttal Irlandáné Nagy Gabriella, hatgyermekes édesanya vá...
  • 2024. augusztus 12., hétfő

    Pintér Brigitta sosem készült papnénak – mégis ízesíti nem csak a férje, hanem a csömöri gyülekezet életét is. A nyári melegben a papné kamrapol...
  • 2024. augusztus 10., szombat

    A versenypálya mint keresztyén életünk metaforája