"A hit cselekedetek nélkül halott" Jakab 2,17

Idén ünnepeljük a reformáció 500. évfordulóját.  Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes 1517. október 31-én szögezte ki a Wittenbergi vártemplom kapujára a 95 pontból álló vitairatát, melyet a katolikus egyház megreformálása érdekében tett közzé.  Ezt az időpontot tekintjük a reformáció kezdetének. Bár a reformáció alapvetően egyházi megújulási mozgalomként indult, hatása messze túlnőtt az egyházi kereteken.

Verőcén a reformációra történő megemlékezések sorozata 2017. szeptember 29-én, a községi Művelődési Házban, a Verőcei Helytörténeti Szabadegyetem szervezésében, a „Reformációról Mai Szemmel " című előadással kezdődött el.

A nagy érdeklődéssel kísért előadást nagytiszteletű Márkus Gábor, a Verőcei Református Egyházközség lelkipásztora tartotta.

A Művelődési Ház színház termében az előadással egyidejűleg „a Reformáció és Hatása Településünkre" címmel, a Verőcei Helytörténeti Kör által gyűjtött, és összeállított, a Művelődési Ház közreműködésével kiállított dokumentumok bemutatására került sor. A gazdag kiállítási anyag az előadáshoz jó hátteret, és „reformációs hangulatot" biztosított.

Az előadás előtt a Helytörténeti Kör részéről Pakuts Tamásné köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, hogy a reformáció 500. évfordulójához és előadás témájához kapcsolódva úgy gondolták, hogy megajándékozzák a falut azzal, hogy összegyűjtik a reformáció és az azt követő történelmi időszak dokumentumait, és helytörténeti írásait.

Bejelentette, hogy az összegyűjtött és kiállított helytörténeti anyag egy-egy példányát, 2017. október 14-én, a református templomban tervezik átadni a református közösségnek.

Ezt követően részletesen bemutatta a kiállítás dokumentumait és elmondta, hogy a gyűjtő, rendszerező munkájuk során, eddig nem ismert anyagokra bukkantak.  Például, hogy Verőcén mikor volt pestis, tűzvész, jeges árvíz, de a verőcei református templom történetéről is szereztek új adatokat.

Márkus Gábor ref. lelkész bevezetőjében kifejezte szándékát, hogy a reformáció tényszerű ismertetésén túl, előadását egyfajta református szellemiséggel szeretné megtölteni.

Előadásában átfogó képet adott a reformáció koráról, a reformáció előzményeiről, okairól, magyarországi, és verőcei megjelenéséről, történetéről.

Többek között elmondta, hogy Luther Márton, mint katolikus szerzetes, sokat tanulmányozta a Bibliát, és az egyházon belül látta az ellentmondásokat.  Észrevételeit segítő szándékkal 95 pontban foglalta össze, és remélte, hogy az általa felvetett problémákat egyházon belül meg tudják oldani. A dolog vége kiátkozás lett. Luther kiátkozását a Pápa majdnem 500 év múlva vonta vissza.

Luther 95 tételéből néhány pontot kiemelten hangsúlyozott, és elemzett.  1. „Mikor Urunk és Mesterünk azt mondta: "Térjetek meg!" - azt akarta, hogy a hívek egész élete bűnbánatra térés legyen (Mt 4,17),

40. „Az igazi töredelem keresi és szereti a bűnhődést, viszont a búcsú bősége elkényelmesít és a bűnhődést gyűlöletessé teszi, legalábbis esetenként."

Ehhez a tételhez fűzött gondolatai szerint az igazi töredelem az ember szívéből kell, hogy fakadjon. Itt nem az önmagát sanyargató emberekről van szó, hanem arról, hogy aki lélekben valóban átéli azt, amit tett, akkor ezt ő nagyon fájlalja.  Ez a fájlalás szükséges ahhoz, hogy az illető tanuljon belőle, hogy az élete jobbá, tartalmasabbá, és engedelmesebbé váljon. Hogy ne essen vissza újra és újra abba a bűnbe.

Véleménye szerint az 50. pont egy nagyon tiszta gondolatot tartalmaz, és azt mutatja, hogy Luther tisztelte a pápát, mert fölmentést ad neki, miszerint nem tudott a visszaélésekről. (Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy ha a pápa tudna a búcsúhirdetők zsarolásairól, azt akarná, hogy inkább égjen porig Szent Péter bazilikája, mint azt, hogy juhainak bőréből, húsából és csontjából épüljön fel.)

A reformációval, illetve a 95 tétellel kapcsolatban egy nagyon fontos igére hívta fel a figyelmet.  „Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül..." Márk 16,16

Ezt olvasta a reformátor a Bibliában, ugyanakkor azt hallotta, hogy szó sincs róla, mert csak akkor üdvözül, ha búcsúcédulákat vesz.  A búcsúcédula a Bibliában viszont nincs benne.

Ugyanakkor a reformátusság is elfogadja, amit Jakab apostol könyvében, a 2. fejezet 17. versében olvashatunk, mely szerint a hit cselekedetek nélkül halott. Mert jó ha megkeresztelkedik valaki és hisz, de vajon az életében, és a cselekedetei alapján, mi látszik?

Mert mi is meg tudjuk ítélni a szomszédokat, sőt mi magunk olyakor még a templomban is küszködünk sok nyomorúsággal. Mert amikor megkérdezek egy ősi református család sarját, hogy miért nem jár templomba, akkor sorolja, hogy azért mert oda milyen bűnös emberek járnak.

Pál apostol egyik levelében kijelentette, hogy bűnösök között első vagyok én. Ezt már megtérése után mondta, amikor rég megbánta minden bűnét, amikor már odaszánta egész életét. Nyilvánvaló, hogy a templomba nem a bűnösök kedvéért jár az ember, hanem az Isten igéjéért.

„Jogsérelem éri Isten igéjét, ha ugyanabban a prédikációban ugyanannyi vagy több időt szentelünk a búcsúnak, mint Isten igéje hirdetésének." Mondja az 54. tétel.

Itt már elkezdődik Luthernél a felismerés, hogy tegyük a helyére Isten igéjét. Abban a korban egyre több volt a tradíció, és relatíve egyre kevesebb idő jutott Isten igéjére. Az hogy az Isten igéjéhez fordultak vissza, az Luther Mártonnál kezdődik el.

Ez nem azt jelenti, hogy mi nem tiszteljük a hagyományt, de amikor van egy vitás helyzet, a hagyomány és Isten igéje közel áll egymáshoz és nem tudunk dönteni, akkor Isten igéjéhez ragaszkodunk, mert azt mondjuk, hogy az az Isten szava. Akkor a református elvek közül az egyiket tartjuk meghatározónak, ami így szól: Sola Scriptura. Egyedül a Szentírás.

Szép gondolatokat találunk a 62-64 pontokban. Világos ugyanis, hogy az egyház kincse valójában Isten dicsőségének és kegyelmének szent evangéliuma (örömhíre). De ezt méltán igen gyűlölik, mert elsőkből utolsókká tesz. A búcsúk kincsét viszont igen kedvelik, mert utolsókból elsőkké tesz, írja Luther.  Vagyis azt tartották, hogy aki a legtöbbet vásárolt, az biztosan üdvözölni fog.

Kiemelte az alázat jelentőségét, aminek szívből kell elindulnia, nem udvariaskodásból, nem hivatalból, és nem illemtanból.

Érdekes adalékként említette Dr. Beer Miklósnak, a Katolikus Egyház váci egyházmegye megyés püspökének kijelentését, aki szerint a katolikusság is sokat köszönhet a reformátusságnak elsősorban abban, hogy próbáljunk Isten igéjéhez visszatérni.

Beszélt Kálvin János genfi, Zwingli Ulrich és Bullinger Henrik Zürichi reformátorok mozgalmairól, és munkásságáról. Luther Márton nyomán az evangélikus egyház, az utóbbiak révén a református egyház jött létre.

Nagytiszteletű úr a svájci reformátorok mellett a nagy magyar reformátorok közül is felsorolt néhányat. Dévai Bíró Mátyást, aki elsősorban Kassán vezette a reformátusokat, Gál Szécsi István Szatmár területén vitte az ügyeket, Méliusz Juhász Péter Debrecenben, Szegedi Kis István Temesváron, Heltai Gáspár Kolozsváron tevékenykedett. Kitért Károli Gáspár gönci református lelkipásztor és esperes munkásságára, aki lefordította, és 1590-ben kiadatta az első teljes magyar nyelvű Bibliát, amit Károli, vagy vizsolyi Biblia néven ismerünk.

Beszélt a református mártírokról, gályarabokról, akik hitükért vállaltak mártíromságot, mert Jézus Krisztust nem adták fel. Megemlítette, hogy sok katolikus példakép is van, akiket mi is tisztelünk és elfogadunk, szívük és életük bizonyíték arra, hogy szerették Jézus Krisztust, mint például Assisi Szent Ferenc.

Előadása végén nagytiszteletű úr bizonyságot tett Isten szeretetének megtapasztalásáról személyes életében, majd az ökumené gondolatáról beszélt. Olyan jó lenne mondta, ha mindig meg tudnánk egymást érteni, ha mindig tisztelnénk egymást, és nem egymás ellen lennénk. Mert nem az a fontos hogy valaki a katolikus templomba, vagy a református templomba jár, hanem az, hogy szeresse az Istent, és ez a szeretet mutatkozzon meg az életén is.

Pakuts Tiborné megköszönte az előadást, mely szerinte a lélekről szólt, és nem csak a református lélekről, hanem  valamennyiünk lelkéről. Felidézte Beer Miklós katolikus püspök szavait, amit könyvének ismertetése során a reformációról mondott. „ha nem lett volna protestantizmus, nem lett volna Tridenti zsinat sem, amely mérföldkőnek számított a katolikus egyház történetében. Luther nélkül nem lettünk volna rákényszerítve, hogy újrafogalmazzuk hitünket... Nagy hálával tartozunk a protestánsoknak a korabeli tisztulásért"

Ez a hála és ez a köszönet vezetett bennünket, katolikusokat, vagy akár ateistákat is, hiszen embernek kell lenni elsősorban, ahogy tiszteletes úr is mondta.

Pakuts Tiborné, aki magát református szellemű katolikusnak vallotta, megemlítette Molnár Lajos református presbiterrel történt beszélgetését, ami mély nyomot hagyott benne. Amikor megkérdezte tőle, hogy mit jelent számára reformátusnak lenni, mit jelent presbiternek lenni, azt válaszolta, hogy jó reformátusnak lenni, jó Verőceinek lenni, reformátusként szolgálni Verőcén, és Verőcéért tevékenykedve kivívni a reformátusok iránti tiszteletet.

A reformáció 500. évfordulójára történő emlékezés következő alkalmára, 2017 október 14-én a református templomban kerül sor, a Nyitott Templomok Éjszakája c. községi rendezvényen.  /szk/