A „Samáriai asszony története” János evangéliuma egyik legszebb elbeszélése. Versről-versre bontakozik ki az esemény, megindítóan szép és tartalmas beszélgetéssel együtt. Némely magyarázó szerint, s magam is így látom, egybesűrítve van itt minden üzenet, amelyet János evangélista az ÚR Krisztusról evangéliumában megvallani kíván.
Most egy rövid szakaszt olvastam belőle. Kitűnik, hogy a samáriai és a zsidó ember vélekedésében az Isten imádásának helye és módja között „ég-föld” különbség van. Vitáztak és vitáznak is azon, kibékíthetetlenül és megértés nélkül. Jézus szavai nélkül tovább mélyülne vitájuk és ellentétük. Szükséges, hogy Jézus segítsen. És segít.
Ennek alapján legyen szabad egy, az iskolánk életében, az elmúlt hetekben, talán hónapokban előtérbe került kérdésben néhány őszinte, személyes, s eligazító szót mondanom.
Az iskolánk adventi-ünnepi alkalma után egy kedves szülő kezembe helyezett egy írást, olvassam el, és gondolkodjam rajta. Elolvastam és gondolkodtam. Most magam is szeretnék egy írást a szülők kezébe tenni, gondolkodásom eredményét.

Az un. „Harry Potter” könyvekkel ill. az ennek első kötete alapján készült filmmel kapcsolatos kérdésben mondom el látásomat.

Felelősek vagyunk gyermekeinkért. Ez a felelősség kiterjed arra is, hogy gyermekeink milyen könyveket vegyenek kézbe, s milyen filmeket - akár otthon, akár közintézményben - nézzenek meg.
Felelősen jár-e el az a szülő, aki eltilja a „Harry Potter” könyvektől és filmtől gyermekét, ill. felelőtlen-e az a szülő, aki lehetővé teszi olvasását és megtekintését ?
Kérdezem, nem a samáriai-zsidó vita testesül-e meg ebben: hogyan kell és hogyan nem, hol lehet és hol nem lehet imádni az Istent ?
Féltő szeretettel ajánlom mindenki figyelmébe Mózes 3. könyve 19. fejezetét, különösen is a 26-32 verseket. Határozott szava Istennek, hogy „…varázslást ne űzzetek, ne jövendőlgessetek… Ne forduljatok halottidézőkhöz, és ne tudakozódjatok jövendőmondóknál, mert tisztátalanokká teszitek magatokat velük…”
Ezeket a szavakat magunkért és a gyermekeinkért nagyon komolyan kell venni. Nincs következmény nélkül, ha valaki súlytalanul kezeli.
A „Harry Potter” könyvekkel és filmmel kapcsolatosan a következőket kell alaposan meggondolnunk:
van-e valóság tartalma, vagy írói képzelet szülte mesefantáziával van dolgunk ? Ha valaki úgy ítéli, valóságos dolgokról van szó a könyvekben és a filmben, akkor értelemszerűen azt kell tennie, hogy ettől távol tartsa gyermekeit, aki viszont úgy látja, hogy a könyveknek és a filmnek a valósághoz semmi köze, hogy egyetlen pillanatig nem kétséges, itt a valóság és mese össze nem téveszthető, annak, azt gondolom, mást kell mérlegelnie: miképpen segítse a gyermekét, hogy szinvonalas irodalmat olvasson, szeresse az olvasást, milyen filmbéli képi és hanghatásoknak tegye ki, vagy ne tegye ki gyermeke lelkét ! De, ki ítél helyesen ?!
Személyes látásom szerint a „Harry Potter” könyvek és a film, melyet magam is, - az eligazodásért - megtekintettem, egy írói képzelet szerinti mesefantázia, a valósághoz nincs köze, éppen úgy, mint a Grimm testvérek, Andersen és Benedek Elek meséinek sincs. Abban az értelemben félteni a gyermemeinket nem kell ezektől, amire a Mózes 3. könyve 19. fejezete figyelmeztet bennünket.
Hogy ez-e az az irodalom, amin a gyermek lelke jó irányba fejlődik, és ez é az a film, amelyet korosztályi megkülönböztetés nélkül bárkivel megnézessünk, hogy kitegyük-e magunkat a jelenség fogyasztói csapdáinak, ezek már valóságos és fontos kérdések.
Befejezésül megemlítem, hogy valamennyi gyermekem elolvasta a könyveket, s együtt néztük meg a filmet. Majd beszélgettünk arról. Helyére került. Nem varázsolnak. Nem bűvészkednek, nem mondanak jövendőt, nyugodtan alusznak, nem ingerültek.
Úgy történt, hogy amikor e könyvek egyike elolvasásra került, a gyermekem visszatette a polcra, azután leemelte a „Pál utcai fiúkat”, és annak olvasásába kezdett. Ennyi történt, nem több, helyén volt, és helyére került.
Valóban vegyük ki a gyermekeink kezéből azt, ami nem oda való, óvjuk őket mindattól, ami mérgezi őket, de vigyázzunk a félelem keltéssel éppen úgy, mint a felelőtlen magatartással.
Nem tudom, nem ártunk e többet a gyermek lelkének akkor, amikor veszekedünk, válunk, időt rájuk nem szánunk, amikor dohányzunk, amikor krimiket és olcsó dél amerikai filmeposzokat, szüntelen bekapcsolt televíziót engedünk nekik nézni, és így tovább...

Kész vagyok mindezekről minden kedves szülővel beszélgetni.

Isten szerető, s megőrző hatalmába szeretnék mindenkit ajánlani.

Ablonczy Kálmán, lelkész