belépés | regisztráció RSS

Publikációk Elküld Nyomtat

Ablonczy Ágnes

Dániel könyve - 1. Isten a bírám

Ószövetség - Dániel könyve 1:1-5.

JÓJÁKIM JÚDAI KIRÁLY URALKODÁSÁNAK HARMADIK ÉVÉBEN ELJÖTT NABUKODNECCÁR, BABILÓNIA KIRÁLYA JERUZSÁLEM ELLEN, ÉS KÖRÜLZÁRTA AZT. AZ ÚR A KEZÉBE ADTA JÓJÁKIMOT, JÚDA KIRÁLYÁT, ÉS AZ ISTEN HÁZA FÖLSZERELÉSÉNEK EGY RÉSZÉT; Ő PEDIG ELVITTE A FÖLSZERELÉST SINEÁR FÖLDJÉRE, A MAGA ISTENEINEK TEMPLOMÁBA ÉS ISTENEINEK A KINCSTÁRÁBAN HELYEZTE EL. A KIRÁLY MEGHAGYTA FŐUDVARMESTERÉNEK, ASPENAZNAK, HOGY VÁLASSZON KI IZRÁEL FIAI KÖZÜL, KIRÁLYI VÉRBŐL VALÓ, VAGY NEMESI SZÁRMAZÁSÚ IFJAKAT, AKIKNEK SEMMIFÉLE FOGYATKOZÁSUK NINCS, HANEM SZÉP ARCÚAK, FOGÉKONYAK MINDEN BÖLCSESSÉGRE, TANÍTHATÓK AZ ISMERETEKRE, MEGÉRTIK A TUDOMÁNYT ÉS ÍGY ALKALMASAK ARRA, HOGY MAJD A KIRÁLYI PALOTÁBAN SZOLGÁLATBA ÁLLJANAK. MEG KELLETT ŐKET TANÍTANI A KÁLDEUSOK ÍRÁSÁRA ÉS NYELVÉRE IS.
________________________________________________________________________

Dániel könyve régtől közel áll a szívemhez. Édesapám miatt talán, kit Dánielnek hívnak, akitől először hallottam a próféta történetét, s nem is akárhogyan. A családkutatás során utána is néztem, mikor is született először a mi águnkban Dániel névre keresztelt fiú? 1803-ban… Miért kapta e nevet? Nem keresztszüleitől, azokat nem így hívták. Ám azt nyomon követhettem az anyakönyvben, hogy e Dániel után, egészen az édesapámig, nemzedékről, nemzedékre adták tovább első fiaiknak ezt a nevet, mint örökséget. De van-e eredeti kérdésemre felelő magyarázat? Akkoriban az Ablonczy család, ha tehette, Sárospatakra küldte tanulni eszes fiait, a híres kollégiumba, oda, ahol egykor (1650 -től) Amos Comenius tanított, kinek porosz udvari pap unokáját Daniel Ernst Jablonskinak hívták, ki szoros kapcsolatban állt a magyar protestánsokkal… Persze az is lehet, hogy a faluba 1801-ben érkező Zilahy Sámuel prédikátor úgy beszélt a rabságban, szorongattatásban helytálló, Istenhez, s népe tanításaihoz hűséges Dániel prófétáról, hogy az őt vasárnapról, vasárnapra hallgató Ablonczy Józsefnek, kedve támadt második fiának ezt a nevet adni. Ma már kideríthetetlen. Egyet azonban egészen biztosan tudok; édesapám szívbéli bólintását saját nevére, annak jelentésére. Meg is festette Dániel prófétát az oroszlánok vermében, valamikor ifjabb korában, s ahogy emlékszem, a kép mindvégig ott volt egykori gyermekszobánk falán. Aztán később, legidősebb bátyám otthonába került ez a kép, ő kapta, ki édesapám nevét örökölte…

Mit jelent ez a név: DÁNIEL? Többféleképp is fordítják: Isten a bírám, vagy a másik fordítás szerint: Isten ítél. Ugyanazt jelenti. Minden embernek, minden népnek bírája, ítélője a Mindenható, Teremtő Isten. Csupán az a kérdés, ennek tudatában élünk, vagy nem akarjuk ezt tudni, s élünk ennek súlya nélkül?

Nemrég olvastam el Selma Lagerlöf Jeruzsálem című könyvét, melyért a Nobel díjat kapta. Amikor letettem a könyvet, egy ideig nem tudtam más könyvet a kezembe venni. Mert ez a regény, igaz, szép szóval arra ébresztett, hogyan lehet, hogyan érdemes keresztyénként élni. Nem csupán ismerni az evangéliumot, avagy, beszélni róla, hanem napról, napra élni…
Szeretnék néhány mondatot idézni belőle. Ahogy a történet főszereplője a mindennapokban éli ezt: Isten a bírám! Számol azzal, amit az Úristen mond, s felelhet neki a történésekkel is.

A történet egy svéd falu, egy svéd család, az Ingmársonok életének történéseit beszéli el, több nemzedéken keresztül. Mitől voltak mások, mint a többiek? Jobbak voltak? Épphogy nem. Azzal kezdődik a történet, egyikük hogyan rontott el valamit. Ráébred, mit tett azzal, akit magához vett, de késlekedett feleségül venni, mert akkortájt kevés volt a termés, nem akart költeni rá. Az a lány sosem szerette, úgy erőltették hozzá szülei. Közben gyermeke fogant tőle, de ő meggyűlölte a férfit a halogatás miatt, hisz előbb jött a gyerek, mint hogy asszonyává tette volna… Amikor a szülés ideje eljött, mérhetetlen kínjában-szégyenében elbújt, és eszét veszítő, bosszúra szomjas érzéseinek engedve, megfojtotta a gyermeket… Elítélték, börtönbe zárták. Azért csak három évre, mert Ingmár védte meg a bíróság előtt. Persze, maga és édesanyja előtt nem talált mentséget arra, amit Brita tett, ezért nem is érti, miért néz rájuk másképpen a falu… Eltelt a három esztendő, s megtudta, mikor szabadul ki Brita, s azt is hallja, hogy Amerikába készül bujdokolni…Mi foglalkozatja ekkor szívét-lelkét?

„…Sehogy sem tudok megbékülni azzal a gondolattal, hogy valakit boldogtalanná tettem… Mikor utoljára láttam, a bíróság előtt, olyan lágyszívű volt, és úgy sírt, amiért nem él a gyermeke. Egyetlen rossz szót sem mondott ellenem, mindent magára vett… Sokan sírtak a tárgyalóteremben és még a bírónak is majdhogynem könnybe borult a szeme… A törvény előtt megpróbáltam segíteni rajta, amennyire tudtam. Bevallottam, hogy tulajdonképpen én vagyok a hibás, mert én erőszakoltam magamat rá… Azt is mondtam, hogy én annyira ártatlannak tartom, hogy ha jobb szívvel tudna lenni hozzám, mindjárt feleségül venném … néha meg azt gondolom, talán mégsem akarja a mi mennybéli urunk, hogy egy gyermek-gyilkos asszonyt így kitüntessek… aztán szinte dühbe jött, amiért az apja nem volt kéznél… ha most élne, kikérné a tanácsát ebben a dologban is… nincs mit félnünk az emberektől, csak az Úr útját kell járnunk… Furcsa! Mikor az ember tanácsért fordul valakihez, egyszerre csak azon veszi magát, hogy voltaképpen tudja mit kell tennie… rájött arra, amin három esztendeje hiába törte a fejét… legyen úgy, ahogy Isten akarja. Úgy érezte, meg kell tennie... De ugyanekkor olyan végtelenül nehéznek találta elhatározásának véghezvitelét, hogy már puszta gondolatára elvesztette minden bátorságát. – Istenem segíts! – sóhajtotta…”

És összetalálkozott egy mázolóval. Épp aznap, és mire ráébred mit tesz, már megegyezett vele, hogy kifesti a házat. Aztán villan a gondolat, igen, egykor úgy gondolta, ha házasodik, ki kell festeni a házat. És meghökken, hisz nem hívta, nem akarta, szembejött vele, ő meg tette, amit tett. … És úgy érzi, mintha valaki segítené megtörténni, megtenni, amit kell, arra felelve ami egykor rosszul történt… És elébe is megy Britának, mikor a börtönből szabadul. És meghatja a vallomás, annak hálás szerelme, ami épp akkor, három esztendővel azelőtt, a bíróság előtti védő szavak nyomán, válaszként ébredt benne. Magához vonja, hazaindulnak, s a falu szeme láttára együtt mennek be a templomba… És a lépés által lelke szabadul…

A történet végén mondja az ifjabb Ingmár párja: „- Most már tudom, miért mondta apám, hogy az Ingmársonok a legjobb emberek a környéken… - Nem… Isten könyörületesebb irántunk, mint mások iránt – felelte Ingmár… De Barbró a szavába vágott. – Nem azért
van ez, hanem azért, mert ti nem nyugodtok addig, míg ki nem békültök az Úristennel…”

JÓJÁKIM JÚDAI KIRÁLY URALKODÁSÁNAK HARMADIK ÉVÉBEN ELJÖTT NABUKODNECCÁR, BABILÓNIA KIRÁLYA JERUZSÁLEM ELLEN, ÉS KÖRÜLZÁRTA AZT. AZ ÚR A KEZÉBE ADTA JÓJÁKIMOT, JÚDA KIRÁLYÁT

Dániel könyvének kora, a választott nép utolsó királyainak időszaka, mikor már minden veszni indul, teljesedik a prófécia, Isten ítélete. Jójákim, Jósiás király fia, Nékó fáraó segíti trónra, mit saját fivérétől örököl. Három esztendőt kap, hogy kiderüljön, mit is kezd hatalmával, s az őt szorongató ellenséges hatalmakkal? Kivel kössön egyezséget maga, s népe érdekében? Asszíriával? Babilonnal? Maradjon hűbérese Egyiptomnak? Jeremiás prófétát küldi hozzá Isten, fogadja el, ami következik, de a királynak nem tetszik az üzenet, szembeszáll vele. Míg minden lehetősége elvész, az ellenük megindult Nabukodneccár elfoglalja Jeruzsálemet…

Miért is nem védi meg Isten saját választott népét? Mi sem akarjuk érteni és elfogadni, hogy lehet következmény, lehet Isten akarata szerint rendelt a veszteség, a nyomorúság, a baj… Nyugodt, békés időben a magunk feje szerint járunk, vétkeinket csak tudjuk, nem igazán bánjuk, nem fordulunk magunkkal szembe, nem állunk Isten elé, hogy megszabadíthasson. Mígnem Ő fordul szembe velünk, és enged veszíteni, hogy keressük Őt, aki a mi igaz bíránk.
Ha az Isten nem adná őket Nabokodneccár kezébe, azok nem győzhetnének. KEZÉBE ADTA JÓJÁKIMOT, JÚDA KIRÁLYÁT… Körülzárhatják, leigázhatják, rabbá tehetik választott népét. Mert engedetlenek voltak. Értük engedi, ellenük fordít másokat, hogy keressék Őt…

Volt az életemnek egy időszaka, amikor úgy éreztem, beleveszek abba, ami történik. Isten akkor valaminek véget akart vetni, megállított, s ki akart emelni. Engedte, hogy bántsanak, hátba támadjanak, engedett veszíteni… Úgy kerestem Őt akkor, ahogy addig sohasem…

ABLONCZY ÁGNES

                   ISTENEM

Elől és hátul körülzártál engem fölöttem tartod kezedet / 139. zsoltár /

Te mindent tudsz,
te mindent látsz,
tudnod kell,
látnod kell,
mióta csak eszmélek,
egész lelkemmel kereslek.
miért kérdezel újra meg újra,
miért fordítod velem szembe határaidat,
arcomat pirító kudarcokat miért nyelek halomra,
miért jöhetnek sorra ellenem,
miért taszíthatnak el,
miért mehetnek tovább nélkülem,
a vesékig látsz,
mérésed széjjelszaggatja útjaimat,
céljaim forgatagában elveszek,
de elveszetten is téged szólítalak,
jaj nekem
ki vagyok én
életem miért fontos neked,
karodat miért nyújtod felém,
miért fonod lelkem köré magad,
hisz szolgád vagyok régen,
tered tüze szikrázva égeti álmaimat,
súlytalan pernyeként lebbennek előtted,
ezer jaja torkomat szorítja.
ha van is, mit ér szeretetem
mi nyel el,
már csak hiányt látok,
és téged,
csodálatos a tudás előttem
hogy körülzártál engem,
hogy kezed fölöttem van,
érints hát,
szüless világra bennem,
legyek lelkeddel egy,
nyiss meg,
fordíts magadba,
eméssz meg,
csak ne köpj ki újra szemétnek!

Te mindent tudsz,
azt is ami vagyok,
azt is ami lehetek,
azt is hogyha szeretni tudok,
téged szeretlek,
tiéd hiányom,
tiéd életem.
kegyelmezz,
végtelen a tér közötted
és közöttem,
hajolj le hozzám,
minden űr érted kiált,
a mélység feneketlen,
magasságodból mérve tölts meg,
lelked éljen bennem
azokért, akik közt
keresztre leltem.


ÉS AZ ISTEN HÁZA FÖLSZERELÉSÉNEK EGY RÉSZÉT…ELVITTE SINEÁR FÖLDJÉRE, A MAGA ISTENEINEK TEMPLOMÁBA, ISTENEINEK A KINCSTÁRRÁBAN HELYEZTE EL

Felfogjuk, mi történik? Azokat a szent tárgyakat, melyhez tisztátalan kézzel hozzányúlni tilos volt, vagy aki hozzányúlt, annak bűnhődnie kellett, most engedi elvinni, nem csupán Sineár földjére, hanem a babiloni bálványisten templomának kincstárába. Megtehetik, nem pusztulnak el miatta. Mert megengedi Isten. Miért? Ennyire fájó, hogy övéi nem becsülik, csak színből, csak szokásból, nem szívük felé megindult szeretetével… Engedi hát, hadd fájjon nekik is, az elvesző lehetőség, hogy nincs jelen templomukban, az ami addig szent volt, övék volt.

A KIRÁLY MEGHAGYTA FŐUDVARMESTERÉNEK, ASPENAZNAK, HOGY VÁLASSZON KI IZRÁEL FIAI KÖZÜL KIRÁLYI VÉRBŐL VALÓ, VAGY NEMESI SZÁRMAZÁSÚ IFJAKAT, AKIKNEK SEMMIFÉLE FOGYATKOZÁSUK NINCS, HANEM SZÉP ARCÚAK, FOGÉKONYAK MINDEN BÖLCSESSÉGRE, TANÍTHATÓK AZ ISMERETEKRE. A győztes babilóniaiak gyermekeik életéhez nyúlhatnak! A választott nép legelejét, javát, a majdani jövő reménységét jelentő legkülönb ifjakat viszik el, mintegy túszként, hogy saját hatalmukat biztosítsák. Vihetik, mert az isteni ítélet végrehajtói, tehetik, mert megengedi nekik Isten. Válogatnak a legkülönbek között…

A módszer nem igen változott, azóta sem. A történelem során a győztesek mindig a vezetésre termett ifjakat akarják a legyőzöttek köréből kivonni és a maguk hatalmának megerősítésére felhasználni, engedelmes szolgává, lojális alattvalóvá nevelni, valamiképp közülük kivonni, idegenné tenni, avagy ha ez nem megy, népük szemében lejáratni, megrontani...
Mi lett országunk vezetőivel, jeles személyiségeivel, a nép elejével, a korábban valakikkel? Azokkal, akik nem menekültek el külföldre még a háború előtt és alatt? Akik itt maradtak, azokat nincstelenné tették, börtönbe zárták, hatalomtól függővé tették, lelkileg megnyomorították, megfélemlítették, saját érdekeik szerint ideologizálták, átképezték… Ezért tartunk mi itt, ahol tartunk? Ne feledjük, ha tehették, amit tettek, Isten megengedte. Velük zárt körül, minket hogy ébressze lelkünket. Ébresztette? Mire és meddig? Ráébredtünk miből következett?

Édesapám mondta, aki az 1900-as évek első felében Sárospatakon volt diák, hogy mindent akart, csak a teológiát nem! Miért? Mert nekik diákként minden ünnepkor legációba kellett menni, s amit akkor egy-egy gyülekezetben, parókián látott, az nem vonzotta a papi pályára. De aztán mégis csak az lett, mert Isten megszólította, s arra nem lehetett nemet mondani. És megélte az istenítéletet 45 után, mert megengedtetett. Közel negyven esztendőt, azokkal együtt, akik miatt nem akart pap lenni. Mit látott, mit tapasztalt? Kinek lehet bírája az Isten?

MEGÉRTIK A TUDOMÁNYT, ÉS ÍGY ALKALMASAK ARRA, HOGY MAJD A KIRÁLYI PALOTÁBAN SZOLGÁLATBA ÁLLJANAK. MEG KELL ŐKET TANÍTANI A KÁLDEUSOK ÍRÁSÁRA ÉS NYELVÉRE

Mi a terv? Egyértelmű, nyílt parancsot kapnak azok, akik kiváló ifjakat keresnek. Mintha értük történne minden, hisz választják őket, kiemelik őket… Igen ám, de elválasztják őket saját népüktől, családjuktól, nyelvüktől, szokásaiktól, mindattól, amiben addig éltek. Nemes ifjak, akik jól képzett szolgák lesznek az idegen király udvaránál…Látják, nem látják, vezetőik bűne miatt, népük Isten iránti hűtlensége miatt kerülnek kiszolgáltatott helyzetbe ezek az ifjak.

Aki valahova tartozik, aki valahova tartozónak gondolja, érzi magát, az szenved, ha elveszíti a közegét. Lehet értük, az a keserves nehéz, ami történik? Lehetnek ők jellé azok számára, akiktől messze kerültek? Hogyan lehet megmaradni akkor, mikor Isten megengedi a bajt, a nyomorúságot, mikor körülzár, mások kezébe ad, netán engedi, hogy elbánjanak velünk?

A kisgyerekes párok nyári táborában arról beszélgettünk, mit tudhat az ember, s mit ér a mi tudásunk? Mi a fontosabb, mi ér többet: az, amit én tudok Istenről, vagy amit Ő tud rólam? Mit tud rólam Isten? – Mindent - mondták a gyerekek. Ő adta ajándékba mindazt, amit születésem óta hordozok, s ő ad lehetőséget arra, hogy életem teljesülhessen. Fontos tudnom? És ha akaratát is tudom, mert mondta, mert hallottam, mert megértettem, de mégse lépem, az a tudás vajon mit ér? Épphogy ellenem szól! Fontosabb hittel Isten akaratába ölelődni, vele töltődni, vele együtt megélni azt, ami történik, mint pontosan tudni, igazolni, mit akar…

Volt egy ének, ifjúkoromban tanultam, ami épp erről szól, hogy mit kell, mit érdemes tudni…


Én nem tudom, mit akarsz énvelem,
én nem tudom, mi a célod velem,
én nem tudom, hová küldesz Atyám,
én nem tudom, mit bízol énreám.

Csak azt tudom, hogy te nagyon szeretsz,
hogy értem állt, Golgotán a kereszt,
csak ezt tudom, és ez elég nekem,
szeress, vezess, én drága Mesterem!


Felelős vagyok az életemért, mindazért, ami rám van bízva. Isten az én bírám, aki mindent tud, s nem csupán rólam, ura minden történésnek… Az emberpróbáló időkben nincs több, fontosabb, mint szeretetébe vetett bizalommal rábízni életünk keserves-nehéz történéseit.

2018. szeptember 18., kedd,
Diána napja van.

Elhunyt Pásztor Jánosné

2016. május 24., kedd

85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.

Az igazi győzelmek

2016. május 20., péntek

Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.

Hogyan olvassunk égő háztetőt?

2016. május 16., hétfő

Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András pünkösdi homíliá járól.

Az elefántnál is

2016. május 15., vasárnap

A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.

A különbség: ég és föld

2016. május 11., szerda

A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.

Látogatóink száma a mai napon: 4975
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 41675654

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat