Reb Joás Gámliel ben Ávisáj Méir Polatsek, a nisseldorfi melämed mesélte:

Miután nem voltam vele egy barakkban, mindössze három emlékem van a grujavici rebbéről. Az első, hogy egyszer, amikor a kápók verték, két ütés közt fölnézett az égre, és alig hallhatóan azt mondta: "Szeretlek, a fene egye meg!" Ezt, amíg élek, nem felejtem el.
A második emlékemben valaki megkérdezte a Mestert, hogyan lehetséges, hogy őt nem zavarja a hullaszag? Az előző Rebbe -felelete - egy éjjel megtanította őt úgy szagolni, ahogy látni, vagyis miképp a nézésének, úgy szaglásának tárgyát is ő választja meg, így a lágertől pár kilométerre eső barackfák illatát ő az orrában nem nyomják el a közeli bűzök.
Harmadik emlékem egy tulajdon felismerésem. Úgy egy hét után föltűnt nekem, hogy a reggeli appelon a grujavici rebbe mindig ugyanoda áll, azaz, jobbról a tizediknek, nyilván azért, hogy ha Isten ments - tizedelésre kerülne a sor, ő legyen az első, akit elvisznek.

Röhrig Géza: A Rebbe tollatépett papagája