"Szerzek neki segítőtársat, hozzá illőt"

Mindannyian tudjuk és átérezzük, hogy a párkeresés mennyire fontos és meghatározó időszaka életünknek. Ezt bizonyítja többek között az is, hogy a Csillagponton milyen sokan voltak kíváncsiak Komlósi Piroska klinikai szakpszichológus, pár- és családterapeuta- kiképző előadására, ami az önismeretről és a párkapcsolatról szólt. A nagy meleg ellenére hamar megtöltötték az érdeklődők a Tápintézet fülledt sátrát. Az előadás után az El Mondo Kávéházban beszélgettem a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának docensével.

Miért éppen a pár-, illetve családterápiás terület került érdeklődésének a középpontjába? Hogyan került ezzel kapcsolatba?
- Én egy nagyon szeretetteljes, boldog családból származom, ezért döbbenettel láttam és tapasztaltam, ahogy felcseperedtem, hogy más családokban milyen fájdalmas dolgok vannak jelen, többek között szeretetlenség, konfliktusok. Ezek után mozdult meg bennem a gondolat, hogy mint pszichológus, az lenne a legjobb, ha ezen a területen tudnék valamit tenni. Akkoriban még nem is nagyon volt itthon családterápia, tehát egészen a sötétben tapogatóztam, aztán egyre inkább kezdtem keresni a lehetőségeket; ennek keretében külföldi, elismert mestereket, szakembereket hívtunk Magyarországra. Ahogy ezzel a szakággal foglalkozom, egyre jobban és erősebben érzem, hogy milyen nagy szükség van minderre a mai társadalomban. Kezdetben még csak úgy gondoltam a családterápiára, hogy nekem ez érdekes dolog lehet, most meg azt látom, hogy égető szükség van rá.

Az előadásában szólt arról, hogy milyen nagy szükség van az önismeretre a párkapcsolat kiépítésekor, illetve fenntartásakor. Úgy is mondhatnánk, hogy nem lehet jó párkapcsolatot létesíteni addig, amíg magunkat meg nem ismertük. Hogyan tudja önmagát megismerni az ember egy olyan korban, amikor mindenki mobil, mindenki rohan a dolga után, és alig van lehetőség és mód az elcsendesedésre, befelé fordulásra?
- Azt gondolom, hogy elsősorban komoly értékváltásra van szükség. Először azt kell megértenünk, hogy muszáj befelé figyelni, muszáj a lényeges dolgok mélye felől érdeklődni, muszáj a rohanó felszíntől visszafogni magunkat, és ha egy kapcsolatot szeretnénk megérteni, akkor ahhoz először önmagunkat kell megérteni. Tehát mondhatjuk, hogy ez egyfajta szemléletváltást követel meg. Abban bízom, hogy ha minél többet beszélünk erről, akkor egyre több emberben fog tudatosodni a befelé figyelés fontossága.

Ezek szerint tehát csak akkor tudjuk megfogalmazni, hogy milyen társ illik hozzánk, ha tudjuk, hogy mi magunk milyenek vagyunk. A párkapcsolat megértése is annak a függvénye, hogy mi magunkat mennyire ismerjük meg?
- Ha elindul egy kapcsolat, és nehézségek merülnek fel: ha nem értjük, hogy mi miért van úgy, ahogy van, akkor nagyon fontos, hogy elsajátítsunk egy olyan lelki munkamódot, hogy tudjuk, hogyan kell önmagunkat szemlélni, hogyan kell a saját érzéseinkre vonatkozóan a kérdéseket feltenni, a megfelelő szavakat használni mindarra, amit érzünk. Ha egy kapcsolatban a saját viselkedésünket és érzéseinket így tudjuk figyelni, utólag elemezni, hogy mi miért történt úgy, ahogy történt, akkor a kapcsolat is jobban fog működni. Nem biztos, hogy a kapcsolat harmonikusabbá válik, lehet, hogy hamarabb meg fogjuk érteni: ezt abba kell hagyni.

A hit mennyiben segíthet önmagunk megismerésében, illetve a párkapcsolat alakításában?
- Ez egy komoly kérdés; néhány értéket (szerénység, önzetlenséget) át kell értelmeznünk, pontosabban máshová kell tennünk a hangsúlyt. Emberi értékeinket nagyon fontos a nevén neveznünk, tudatosítani magunkban, hogy ezek tálentumok, tehát nem szabad felfuvalkodottnak lennünk, hanem felelősen tudatában kell lennünk mindig, hogy az erősségeinket az Úrtól kaptuk, ezekkel kell sáfárkodnunk. Az önismeretnek ez is egy aspektusa, tehát hogy tudnunk kell, hogy milyen értékkészlettel rendelkezünk, illetve milyen gyengeségeink vannak. Úgy gondolom, hogy az Úr adta nekünk a pszichológia tudományát (holott sokan istentelennek, áltudománynak tartják), mint eszközt, hogy az Úr dicsőségére segítsünk az embereknek a hétköznapi életben eligazodni.

Említette az előadásban, hogy személyiségileg érettnek kell lennünk ahhoz, hogy párkeresésbe kezdjünk. Honnan érzi azt az ember, hogy megérett a párkeresésre?
- Értenünk és tudnunk kell, hogy mit akarunk az életben, melyek azok a dolgok, amelyekről le tudunk mondani, amelyekből tudunk engedni és melyek azok a dolgok, amelyekből nem engedhetünk. Nem gondolom, hogy 25 éves kor előtt az ember általánosságban véve személyiségileg érett a párkapcsolatra. Természetesen szó sincs arról, hogy azt mondanám, hogy egy 22 éves ember választása nem szólhat egy életre; de az biztos, hogy a mai világban az érzelmi érés lelassul, bár a testi és az intellektuális érés elég tempós. Gondoljuk csak a számítógépekre, a virtuális valóságra, melyeknek "köszönhetően" a családi, illetve a társasági háló elsorvad, leszűkül, és ez egyenes arányban eredményezi az érzelmi érés lelassulását. Egy mai 25 éves fiatal érzelmi érettsége nagyon sokszor olyan szinten áll, mint egy évtizedekkel ezelőtti 15 évesé; és ez nagyon szomorú, de komolyan gondolom.

Hol tudnak a fiatalok segítséget, tanácsadást, iránymutatást kapni a párkereséssel, párválasztással kapcsolatban? Hiszen a mai előadás is tanúbizonyságát adta annak, hogy milyen nagy az igény erre.
- Legjobb lenne, ha a fiatalok közösségekben kaphatnának segítséget; szervezhetnének előadásokat, meghívhatnának szakembereket erről a témáról beszélgetni. Azt gondolom, hogy nagyon sok szakember el is megy, vállalja is; egyszerűen hívni kell csak őket. Az előadások után a fiatalok már egymással tudnak beszélgetni a hallottakról, csak el kell kezdeni a kommunikációt. De erről a témáról egyre többet lehet olvasni is, egyre több szerző és kiadó van; emlegettem az előadáson például Gyökössy Endrét, Gary Chapmant, Cseri Kálmánt.

Nagy Orsolya
csillag.reformatus.hu